Buckai Szövetség Egyesület

ÖSSZEOMLOTT AZ ELLENZÉKI ÖSSZEFOGÁS SZIGETSZENTMIKLÓSON!

2019. július 12. - Buckai Szövetség Egyesület

A Buckai Szövetség Egyesület megesküdött, hogy a Szigetszentmiklósi összefogás alakulásába, módjába és lehetőségébe semmilyen módon sem szól bele, de az események alakulása okán mégis úgy döntöttünk a közt tájékoztatni kötelességünk!

Az ellenzéki összefogások tárgyalóasztalánál hetek óta ülnek különböző pártok annak érdekében és annak a választói akaratnak eleget téve, hogy Szigetszentmiklóson is összefogás és a FIDESZ-szel szembeni egyetlen lista legyen!

A tárgyalás indulópontja már ott rosszul kezdődik, hogy letűnt idők megmaradt emberei igyekeznek a tárgyalásokat koordinálni, irányítani, miközben saját oldalukról is rengeteg embert üldöztek el, s rengeteg mindenkit sértettek meg! Ezzel kellene harcba szállnia teljesen új tiszta csapatoknak és megfelelniük pártjaik elvárásainak!

Az eredmény? Erős emberek olyan körzetben indítása, ahol teljesen ismeretlenek! Istennő bemutatása, akit nem látott korábban senki sem! Országos és most hanyatló ágban lévő politikai párt más településről idedobott jelöltje, aki bár országgyűlési képviselőjelölt volt nem régen, de mégsem tud semmit sem a településről, sem az emberekről! Pártok iszapbirkózása, ahol az a lényeg, hogy mely pártnak mennyi embere legyen kvóta szinten és nem az, hogy adott körzetben ki a legerősebb ellenzéki ember!

A lista egy lokálpatrióta városát és szülőföldjét szerető ember számára maga a katasztrófa! Teljesen egyértelműen vereségre van ítélve!

Az asztal igazán nem találta meg még polgármesterjelöltjét sem! Akit szeretnének minden alkalommal összeroppan, mekkeg-makkog, ha kiállnia és felszólalnia kell! Ráadásul ez még papírból sem megy! Nincs arról kétség, hogy még jó szándékú is lehet, de az biztos, hogy mentálisan nem felkészült arra a szerepre és arra a teherre, amelyet jelent egy képviselőség, egy polgármesterség! Más jelöltről, pedig nem is akarnak a tárgyalás vezetők hallani! Pedig lenne jelölt!

Szintén furcsa és megdöbbentő fejlemény, hogy az egyetlen képviselő, aki tud költségvetést olvasni és aki a legaktívabbak egyike is, hanem ő a legaktívabb a tárgyaló asztalnál olyan lehetőséget kapott, amellyel bejútása sem biztosított! Ez, pedig nem neki lenne veszteség, hanem Szigetszentmiklós város egészének!

A tárgyalási alakulások okán a közéletet ismerő személyek a következő lehetőséget látják a legvalószínűbbnek listák tekintetében:

Egyik oldalon a FIDESZ, míg másik oldalon

·      egy listával Dr. Barabás Botond,

·      egy listával Jaksa-Ladányi Emma,

·      egy listával a SZÖ-SZI, amely a volt polgármesterasszony csapata,

·      egy listával ez az ÖSSZEFOGÁS-nak nevezett tákolmány,

·      s legalább egy listával a sértett civilek, a településen ismert, de egyesek által mindennek lehordott emberek!

Ez öt lista az egyetlen FIDESZ-el szemben! Nem kérdés, hogy Szigetszentmiklós változást akar! Nem kérdés, hogy változást akar a Bucka, Lakihegy, Felsőtag, Üdülősor, az Ófalu, a Dujmó, az Óázis környéke és mindkét lakótelep! De így és ezzel a kínálattal nem lehet! A Buckai Szövetség Egyesület sem adja ehhez a nevét!

Nem adja, miközben kaptunk egy olyan ajánlatot, hogy az egyesület elnöke ne induljon el, hanem HA nyer az Összefogás polgármesterjelöltje, akkor TALÁN lesz Bucka bizottság, amelyet vezessen! Egy ilyen ajánlatot visszautasítani nem volt nehéz!

Fentiek alapján azt kérjük és követeljük az ellenzéki pártoktól, hogy az Összefogásban rejlő lehetőséget, Szigetszentmiklós megmentésének lehetőségét ne hagyják már a kampány előtti időszakban elveszni! Álljanak fel az asztaltól és helyezzék a tárgyalásokat teljesen tiszta nem párt, hanem lakosság és körzetközpontú alapokra! A jelenlegi kínálat a bukás, a bukás receptje! Teljességgel elfogadhatatlan!

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

 

Ismét elmarad a Bucka csatorna iratjegyzékének tárgyalása a bíróság működésében rejlő objektív okok miatt - Megkaphatóak lesznek valaha a beruházás tisztaságát igazoló dokumentumok?

Ismét elhalasztásra kerül a Buckai Szövetség Egyesület azon kevés pereinek egyike, melyet a társadalmi és érdekvédelmi szervezet kezdeményezett! Ez most a Bucka csatorna iratjegyzék per! A per 2017 nyarán történt kereseti kérelemmel indult melynek első tárgyalási napja 2 halasztás után 2018 decemberében volt megtartva. A második tárgyalási napra 2019 Áprilisában került sor, de az ügy érdekességeként új bíróval. Július 10-én az immáron harmadik és vélhetőleg lezáró tárgyalási napra kerülhetett volna sor, amely most október 30-ára lett halasztva.

A pert az egyesület azért kezdeményezte, hogy megkapja a Bucka csatorna beruházás iratjegyzékét annak érdekében, hogy a lakosság felé visszajáró pénzek tisztaságát átnézhesse és átellenőrizhesse! Az elszámolás tekintetében az Egyesület számításai szerint több pénz járna vissza az embereknek részben a rácsatlakozók létszámának növekedése, részben a támogatás intenzitás növelése miatt arány változása, részben a lakosokra át nem hárítható az egész várost, tehát nemcsak a Buckát érintő szennyvíztelep bővítése miatt!

Az erre vonatkozó iratokat a Szövetség korábban rendre nem kapta meg! Részben azért, mert senki kívülálló nem tudhatja, hogy a beruházás során az iratokat ki és hogyan nevezte el, részben azért, mert az az Önkormányzat szerint személyes adatokat tartalmaz! A személyes adatok azonban minket nem érdekelnek, de az elszámolások igen! Az iratjegyzék pedig pont arra lenne jó, hogy megtudjuk minek neveztek el és milyen dokumentumot. Ez alapján már az iratokat célirányosan lehet kérni!

Emlékezetes, hogy korábban az Önkormányzat nem akart elszámolni a lakossággal. A Buckai Szövetség Egyesület és pár civil nyomására történt meg, hogy az intenzitás növelése után valamennyit visszafizettek az embereknek! A valamennyi azonban véleményünk szerint furcsán alakul és érdekesen hat az is, hogy a tiszta átláthatóságot az Önkormányzat miért akarja minden áron akadályozni!...

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

Ügyfél üldözés vagy trükközés? - Számla nélkül követelődzik a Magyar Telekom?

Nem titok! Jelen cikkünkben valamilyen formában mi is érintettek vagyunk, hiszen irodánkat, központi ügyintézési helyünket is érinti a történet és nem hagy nyugodni bennünket nagyjából semmilyen formában sem!

Van ugye egy törvény! Ez a 2000. évi C. törvény, másnéven a számviteli törvény! Ez tételesen előírja mi tekinthető számviteli bizonylatnak és annak hogyan kell kinéznie! Márpedig az Adózás rendjéről szóló törvény és több más törvény pontosan előírja, hogy számviteli bizonylat nélkül semmilyen követelés és semmilyen formában nem lehetséges!

Vagy mégis?

A Magyar Telekom szerint igen! Általános szerződési feltételeikre hivatkozva, melynek több pontja nemcsak irányadóan felsőbb szintű jogszabályokat sért, hanem magát az Alaptörvényt azt mondják könyörögj te, kuncsorogj te ha nem kaptál számlát! Mitöbb arról is tájékoztatnak, hogy ha számlamásolatot kérsz, akkor ennek díja számlánként 2.000 és 3.000 Ft!

Számlamásolat! Vicces kifejezés! Hiszen ezt azt feltételezi, hogy a számlát már megkapta valaki! De ki? Mert vannak olyan esetek, mint a mienk, amikor a számlát egyszer se kapta meg! Vajon a nyomtatási költségek miatti plusz díjra hajazás miatt nem? Nem tudható! De a hozzáállást látva ez a gondolat nem teljesmértékben kizárható!

S akkor ez mi, ha nem trükközés jogosulatlanul szerzett bevételre?

De menjünk tovább! A szolgáltató azt mondja egyébként Magyarországon egyedüliként, hogy mondjam meg én, hogy mobil, mobilnet vagy otthoni szolgáltatással kapcsolatban hívom! Mondjam meg, mert ő ezt külön kezeli! Egészen elképesztő nem? Saját szervezetének rendszer hibáját szeretné ránk terhelni, mint szolgáltatás igénybe vevőre! S akkor nemcsak ezt mond meg, hanem nem tudja a kétféle szolgáltatást egy számlán szerepeltetni, mert neki ilyen  a működése! Nem tudja kifejezett és nyomatékos ügyfél kérésre sem!

Majd megjátsza azt a különleges helyzetet, hogy egy idő után a két fajta szolgáltatás egyikének számláját küldi meg úgy, hogy időközben annyival megemeli, mint amennyibe a másik kerül. Így aki tételesen nem elemzi a számlát, mert nincs rá ideje az könnyen azt hiheti, hogy a feladathoz felnőt a szolgáltató és végre egyesíteni tudott mindent! Majd mi jön? Majd az jön, hogy derült égből villámcsapásként kiderül, hogy a másik szolgáltatást külön számlán küldték volna, ha az eljutott volna! Ők nem tudják mi lett vele, de te kedves szolgáltatás igénybe vevő miért nem érdeklődtél a számlák után és miért nem kérted!

Ha pedig panasszal élsz, hogy hogyan lehetséges mindez? Hogyan lehetséges az, hogy az egyik szolgáltatás féle számlája megtalál és a másiké nem? Hogyan lehetséges, hogy 10 hónapon keresztül nem kapsz egyetlen számlát sem az egyik szolgáltatás fajta tekintetében és vajon mi történhetet, vajon a számlát kinyomtatták-e, akkor végrehajtást kapsz válasz helyett plusz rád terhelt legalább 70 ezerrel! Aranyos nem?

Azt gondoljuk, hogy amikor az embereket szakközépiskolában, OKJ-s tanfolyamon vagy főiskolán tanítják akár markettingre, akár számvitelre, akár közgazdaságtanra, akkor nem igazán ez van a szolgáltatás és az ügyfél barát hozzáállás definiciók után! Mert ez szerintünk nettó ügyfél üldözés!

Azontúl, pedig hogy természetesen minden fórumhoz fordulunk, amihez csak tudunk és a végrehajtást is azonnal megtámadjuk, hiszen annak jogosságát bizonylatok nélkül vitatjuk természetesen a kérdést jogi útra terelve felbontottunk minden szerződést a Magyar Telekommal, mert ez a magatartás nem méltó egy szolgáltatóhoz! Az ilyen nem szolgáltató, hanem ügyfél üldöző és ügyfél kínzó!

S Kedves Olvasóink! Kedves Média! Kedves Sajtó! Egészen addig, amíg hagyjuk, hogy szolgáltatók ilyeneket megtehessenek mindig és minden formában uralkodni fognak rajtunk és a jogainkat sárba tiporni! Onnantól kezdve, hogy szerződést bontunk és azt mondjuk az ilyen cincogtatásból nem kérünk na onnatól kezdve tudunk minőségi javulást elérni! Mert onnantól kezdve vagy felkopik az álla az ilyen állítólagos szolgáltatónak vagy azonnali hatállyal betartja a törvényeket és változtat!

A számlákat a továbbiakban is várjuk és ahogy azokat végre először megkapjuk, akkor fizetünk! A pert megindítjuk! A végrehajtás költségét, mint jogosulatlant el nem ismerjük!

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

BUCKA CSATORNA: Az ígéret szép szó! Ha betartják úgy jó! - Törvényi mulasztásban az Önkormányzat?

Magyarországon és ezen belül Szigetszentmiklóson is két féle csatorna rendszer létezik: A nyomásos és a gravitációs! A gravitációs rendszer a modernebb, sokkal költségkímélőbb és gyakorlatilag a szabadesés alapján működik! A nyomásos sokkal költségigényesebb, hiszen a rendszer tartalmaz egy szivattyút, amely a háztartás szennyvízét a központi vezetékbe emeli be! Ez utóbbinak van karbantartási költsége, áram költsége és szokott sok bosszúság is lenni körülötte!

A minap lakosok kerestek meg bennünket! Olyan lakosok, akik akik a Bucka csatornában a nyomásos rendszerben érintettek! (Szigetszentmiklóson nem mellesleg a Bucka csatornások 1/3-ada, az RSD csatornások teljes egésze ilyen csatorna rendszerbe érintett). Azt kérdezték, hogy hol van az Önkormányzat villanyszámla hozzájárulása a rendszerhez? Hol van? Ugyanis ezt anno megigérték, de ők bizony nem kaptak semmit sem ebből!

Elkezdtünk telefonálni, hogy mindazok, akik érintettek és mi is ismerjük mit tudnak minderről! Hamarosan kiderült, hogy az ígéret ellenére senki sem kapott ilyet! Hogy lehetséges ez?

Elkezdtünk jogászokkal is utána menni ennek, hogy vajon mi is a helyzet! Érdekes dolog került elénk az egyik ügyvéd által, akinek segítségét ezúton is köszönjük! Érdekes dolog, egy kormányrendelet:

Az 58/2013. (II. 27.) Kormányrendelet 2013. december 3-ától hatályos módosítása alapján a háztartási szennyvizet közvetlenül az utcai szennyvízhálózatba juttató házi szennyvízátemelők (szivattyúk és ezek műtárgyainak, szerelvényeinek) működtetése, üzembiztonságának és működőképes állapotának folyamatos fenntartása az elkövetkezőkben a víziközmű-szolgáltató feladata. 


A felhasználó kötelezettségei


Annak érdekében, hogy a szolgáltató ezt a feladatát elláthassa, a rendelet értelmében az érintett felhasználóknak biztosítaniuk kell:

 

·         a házi szennyvízátemelő megközelítésének és hozzáférhetőségének korlátozásmentes lehetőségét (vagyis hogy szakemberek az ingatlanra bejuthassanak és ott az átemelőhöz akár járművel, célgéppel hozzáférjenek);

·         a szennyvízátemelő rendeltetésszerű használatát és folyamatos energiaellátását. (A későbbiekben a házi átemelő felhasználási helytől független energiaellátásának kiépítésről, vagy az energiaellátás további biztosításáról és a megosztott költségviselésről az illetékes önkormányzat legkésőbb 2018. december 31-ig az üzemeltető bevonásával megállapodik a felhasználóval.

 

Fenntiek alapján szerintünk egyértelmű, hogy az Önkormányzat egyik ígéretéről elfelejtkezett és mivel ezeket a megállapodásokat 2018 December 31-ig tudomásunk szerint nem kötette meg, ezért véleményünk szerint a lakosság kárára törvényi mulasztást követett el! A kérdés hogyan hozza helyre vagy mit válaszol erre? Hogyan lehet kimagyarázni mindezt?

S minden ígérete csak ennyit ér?

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

 

 

FRISSÍTÉS: Cikk írásunk közben többen felhívtak bennünket, hogy különböző településeken a szolgáltató áll minden a rendszerrel kapcsolatos költséget! Csak Szigetszentmiklóson nem?

VÉLEMÉNY CIKK: Telekspekulánsok határozzák meg Szigetszentmiklós jövőjét, környezetvédelmét, fejlődését?

Elképesztő, hogy egy telekspekuláns érdeke fontosabb,  mint Szigetszentmiklós város fejlődése, környezetvédelme, jövője! „ – kezdte élménybeszámolóját egy neve elhallgatását kérő lakó, aki 2019 Május 20-ai rendkívüli képviselőtestületi ülésen jelen volt! „S elképesztő az is, hogy a védhetetlen védelmébe troll hadsereget és bértapsolókat, béréljenzőket vonultat fel a polgármester!”

2019 Május 20-án rendkívüli képviselőtestületi ülést hívatott össze Szigetszentmiklós város ellenzéke Dr. Barabás Botond kivételével. Az összehívók, úgy mint Jószai Attila, Jaksa-Ladányi Emma, Orosz László, Nagy János és Ladányi Sándor az utolsó érintetlen Buckai területen található védett növényekre és a Bucka Parknak nevezett Csepel Autógyári véderdőbe végzendő tervezett tar írtásra és növényzet cserére hívta fel a figyelmet!

 

Álláspontjuk szerint ez esetben a környezetkárosítás bűncselekménye is felmerülhet ismeretlen tettes ellen!

 

A polgármester védekezésként Buckai ingatlanspekulánsokat hivatott, akikkel együtt azt hangsúlyozta, hogy a terület nem tartalmaz semmilyen értéket, s ha nem hagyják azt is beépíteni, akkor a tulajdonosokat kártérítés illeti meg. A jól látható védhetetlen védelme érdekében, pedig felvonultatta azt a bértapsoló, elvakult troll hadsereget, amely bármit is mond a polgármester, magából kikelve hurrázik és éljenez! Így pedig mindenféle szörnyűséget hangulatkeltéssel keresztül vihet!

 

De ne csodálkozzunk azon, hogy Szabó József polgármester ilyen eszközökhöz nyúl, hiszen egyik kiemelt projektje az ipari park a saját földjére, avagy Sámé hegy szintén ingatlan spekulációra hajaz, melyben leginkább a  zűrös és megismerhetetlen gazdasági háttér és Csepel sziget közlekedési ellehetetlenítése az, amely bármely jó érzésű ember számára borzalmasan hat!

 

Az ingatlan spekuláció, tehát a polgármester természetes közege! Legtöbb általunk ismert barátját is ebből a közegből szedte össze! A TAO roncsért is felelős GB elnök, a Repkény utcai szemétdombot lakóparkként eladó, a Buckát festéküzemmel és galvanizálóval szennyező ingatlanspekuláns vagy az, aki a Csépi úti óvoda eredeti helyét eladta neki, ahova óvoda azért nem épülhet, mert a szükséges költségek felét egy támfal viszi el mind-mind a polgármester kebel barátai! S szerintük az ő szavuk a valami és nem a város lakosságáé!

 

Itt jegyeznénk meg, hogy az sem véletlen, hogy a tegnap felszólaló ingatlanspekuláns, egykori kommunista tanácstag, aki most a FIDESZ-esebbnél is FIDESZ-esebb a Bucka csatorna viziközmű társulatnak is delegáltja volt! Sosem volt kérdése! S mindig, mindennel egyetértett! Nesze neked lakossági érdekvédelem!

 

Régen a Bucka és Szigetszentmiklós is vidéki terület volt! Rengeteg tanyaháznak beillő épülettel és hatalmas telkekkel! Az ingatlanspekulánsok rájöttek, hogy sokkal többet kaszálnak, ha a telkek felvannak aprózva és túlzsúfolt lakóparkokat telepítenek szinte mindenhova! A zöld így szinte teljesen eltűnt és rengeteg ember lassan sehol sem tudja élvezni a természetet, a környezetet! Helyes-e ez?

 

A Polgármester persze megígérte, hogy biztosít zöldet az embereknek! Ezt az ötletét Bucka Parknak nevezte el és valójában az egykori Csepel Autógyár külső és belső kerítése közötti véderdőre célzott és hajazott! Csakhogy a véderdő, akárhogy is Natura 2000-es az a terület, ahol 10 ezer darab ciános hordó fedél nélkül, felborulva egy repedezett betontalapzaton folyt bele a talajba és egy víztározóba! Az a terület, amelyet szennyvíziszappal öntöttek el, valamint a festéküzem és a galvanizáló salaktermékével! Magyarul itt szerepel az egykori Csepel Autógyár mocska! S a polgármester szerint itt kapcsolódjanak ki az emberek!

 

A 2019 május 20-ai testületi ülésen a polgármester közölte: A Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal beméreti, hogy a kifogásolt növények vajon védettek avagy sem! Ugyanakkor mivel a Bucka Parknak ígért terület a Duna-Ipoly Nemzeti Park területe, aki alig várja, hogy megszabaduljon ettől a szennyezett területtől és annak mindenféle kitakarítás költségétől, ezért független szakértői véleményre ne számítson tőlük senki se!

 

Hogy mit lehet tenni? Független környezetvédő szervezeteket kell hívni! Az utolsó érintetlen Buckai területet védetté kell nyilvánítani és meg kell védeni! S bár az ingatlanspekulánsok már szinte leigázták településünket az utolsó talpalatnyi helyen, az utolsó talpalatnyi területen védjük meg értékeinket!

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

 

1,8 milliárd hitel, 3 milliárd megtakarítás! Vajon mire elég ez valójában egy ezer sebtől vérző város esetében? Mi teljesülhet? Mi kampány ígéret?

„Ezentúl lesz járda, a Buckai, a Lakihegyi, a Felsőtagi utak helyre lesznek hozva! Játszóteret biztosítunk a Buckának, meg orvosi rendelőt, óvodát, iskolát! Helyrehozzuk és megoldjuk a csapadékvíz elvezetést! Bucka parkot építünk és a Tanösvényt is helyre hozzuk, mitöbb Tanösvény 2-től sem állunk távol! Új testvér városunk lesz és csakúgy terjed a kultúra, ja és új ipari park, amely az iparűzési adóbevétel miatt olyan jó lesz a városnak, hogy hajaj!” S csak megy és megy az ígéret 2019-ben, az Önkormányzati választás évében!

Az ember, pedig elgondolkodik vajon valós ígéretek ezek? Teljesülhetnek? Megvalósíthatók ennyiből és kijöhetnek? Vagy nem szólnak másnak, mint az X reményének?

Nézzünk egy példát!

A Bucka park előmunkálatai rekultiváció nélkül minimum 200 millió forint! Rekultivációval, hogy eltünjön onnan a ciánnal és egyéb nehézfémmel, valamint szennyvízisszappal átitatott föld az nagyon sok milliárd forint, hiszen a Bucka-tónál is nagyobb területről beszélünk, melynek állítólagos rekultivációja 4,7 milliárd forintba került! Persze tudjuk mi lett az eredménye és ebbe ne is menjünk bele! Ez legalább 15-ször, 20-szor akkora terület!

A Buckában csak a Csépi út mentén történő járdaépítés csak a Bucka boltig megint több száz millió forint, ha a napjainkban ismert közbeszerezés morálra gondolunk! Az óvoda legalább 600 millió, s uganennyi az orvosi rendelő! Az iskola 1 milliárdot meghaladó költség szinte biztosan! A játszótér, ha komoly munkálatok előzik meg és komolyan vesszük, akkor akár 100 milliós tétel is lehet, míg a teljes város csapadékvíz elvezetésének megoldása vélhetőleg szintén több milliárd forintot felemésztő hatalmas probléma!

Az újonnan létrejövő Sámé hegyi ipari parknak kell rendelkeznie Önkormányzati biztosítékkal, s akkor még a Felsőtagra, Lakihegyre, Buckába ígért útjavításokról és egyéb fejlesztésekről nem is beszéltünk! Nem beszéltünk arról, hogy kellenek felújítások, karbantartások a város központjába és a két lakótelepre is! Nem beszéltünk arról, hogy hogyan nyissuk ki a ma zárt és erős közösséget alkotó Dujmó lakótelepet és parkot, hogy a város minden más részével együtt tudjon lüktetni!

Sokan kérdezték tőlünk, hogy mit szólunk ezekhez az ígéretekhez! Mi azt mondjuk, hogy legyen, de... Sámé hegy eljövetelét a Csepel szigeti kijáratok bővítése előzze meg! Új híd, új útvonal, új menekülési lehetőség a Csepel szigetnek! A Buckaparkot, pedig előzze meg rekultiváció! Rekultiváció, hogy egészséges helyre mehessenek az emberek, a gyerekek! Különben a majdani Buckai orvosi rendelő tuti tele lesz! Lehet ezért hozzák a parkhoz közel?

De tegyünk fel egy kérdést! Ezek az emberek, akik ma a várost vezetik, ezek emberek mit tettek az elmúlt 4,5 évben, ha csak ezt a ciklust vesszük? S mit tettek az elmúlt két évtizedet meghaladó képviselőség esetében? Értjük mi, hogy eztán eljön a Kánaán, de eddig akadályoztatva voltak talán? Bárki gátolta, hogy elhozzák ezt korábban és ne csak a választás évében? S azt is értjük, hogy sok probléma nem oldható meg egyik pillanatról a másikra, de az már nagy kérdés, hogy több mint két évtized vajon csak egy pillanat? S, ha nem, akkor a város állapotát mi indokolja? Miért néz ki úgy, ahogy? Miért küzd azokkal a súlyos problémákkal, amikkel a szomszéd települések már több évtizede nem? Hogy lett a Csepel – Szigetszentmiklós táv 20 perc helyett először 40 perc, majd egy órát is meghaladó menetidő kora reggel vagy délutáni időben és alapesetben?

Értjük, hogy Kánaán, de mi szeretjük ezt a várost nemcsak a kampány évében, s nemcsak akkor tettünk, teszünk és fogunk tenni érte! Mert, aki valamit szeret és fejleszt az mindenkor teszi ezt! Aki szeret és fejleszt az kis lépések politikájában él és folyamatosan halad előre! Előbb egy járda, egy játszótér, egy barter ügylettel megoldott útszélesítés a Katasztrófavédelemnél gondosan ügyelve a csapadékvíz elvezetés modernkori módszereire, aztán jöhet a többi is kis lépésekbe! Jöhet a közlekedési káosz felszámolása és jöhet a csapadékvíz elvezetés városi szintű megoldása! De fokozatosan, minden évben bemutatott valós és nyomon követhető fejlesztéssel és egyszer kész lesz! Egyszer szép lesz! Nemcsak a választás évében!

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

 

Szigetszentmiklós az elöntött város - Hogyan jutottunk idáig! - 2. rész

Állok csak simán egy raklapon valahol a Banán utca közepén, a Buckában Szigetszentmiklóson. A víz a térdemig ér és nem értem: Szigetszentmiklóson csapadékvíz elvezetés miért nincsen!

Ez volt a gondolatom azon a bizonyos 2010-es szeptemberi napon, amikor a természet különösen felhívta arra a figyelmet, hogy szülővárosomnak mennyire nincs csapadékvíz elvezetése, s az mennyire kezeletlen! Ez volt az első igazi nap, amikor ráébredtem, hogy ezzel valamit kezdeni kell!

Mint Önök is tudják nem régen egy cikk sorozatba kezdtem, melynek címe: Szigetszentmiklós az elöntött város – Hogyan jutottunk ide. Az első részben azt fejtegettem, amely 2010-től 2013-ig történt meg! A lakosság hibáztatása, a probléma kinevetése, a fertőzés veszély elbagatellizálása és semmibe vétele volt az, amivel jellemezhető volt ez az időszak! Aztán eljött 2013, amely sok mindenen változtathatott volna! Az addigi cég jelentős terhet vesztett, hiszen már nem tartozott hozzá a városi szennycsatorna és vezetékes víz problémája! Ezt a Fővárosi Vízművek törvényi kötelezettségnek megfelelően átvette! Maradt hát a csapadékvíz elvezetésért felelős cégnek két feladata: Az első, hogy székhelyének egy részét bérbe adja és fenntartsa a másik, pedig, hogy a városi csapadékvíz elvezetést megoldja!

A történet durva furcsasága, hogy a leterheltségét elveszítő cég nem szárnyalt abban, hogy megmaradt feladatai terén kimagaslót produkáljon és hamar túl legyen rajta! Mitöbb! Sokáig sokan nem tudták, hogy Szigetszentmiklóson egyáltalán csapadékvíz elvezetéséért felelős cég létezik, mert munkájának nyomát nem igazán lehetett felfedezni és utolérni!

Ez már felvetett pár kérdést: Mit csinál valójában ez a cég? Mire költi el a kapott költségvetést? Miért gondolja úgy az Önkormányzat, hogy a csapadékvíz elvezetésre a legkezdetlegesebb módszert használja, ami a vizes árok maga? Miért nem épít rejtett csapadékvíz elvezető rendszert, s miért nem törekszik szikkasztók bevezetésére? Hogy lehetséges, hogy ha valaki csapadékvíz elvezetést kezel, akkor minden esőzésnél egyre nagyobb kiterjedésű az elöntött terület?

S van mégegy kérdés: Ha valakinek jelentős mértékben lecsökkentették a feladatkörét, akkor 2013-tól 2016-ig miért kommunikálja még mindig, hogy az elöntés oka az illegális csapadékvíz rávezetés? Miért nem látja azt, hogy amit 10 – 11 ezer emberre terveztek hálózatot az 40 ezer embert nem bír el?

2016-ban aztán forradalmi rádöbbenés érte az Önkormányzatot! Rájött arra, hogy a fertő ár előfordulásának oka a hálózat kicsi kapacitása! Nekik 6 év kellett ahhoz, amit 2 perc alatt átlát egy józan paraszti ésszel megáldott laikus! De 6 év nem ám ahhoz, hogy sikerüljön megoldani, hanem 6 év ahhoz, hogy sikerüljön a problémára rájönni, okát felfedezni és a majd beruházást szépen megtervezni! A majd beruházásnak, pedig még nem volt annyi ideje, hogy végre elérjen hozzánk, végre elérjen ide! Az utóbbi 7 hónap aszályos időszakának kivételével, pedig minden Szigetszentmiklósi lakos tengeralattjáróval, fertőtlenítővel, klór mésszel tervezhetett dicsérve a nagyságokat, hogy ilyen izgalmas a környezet! Dicsérve a nagyságokat, hogy a kezeletlen csapadékvíz miatt az út beszakad, s a játszótér is fenn van tartva sellőknek és ebihalaknak!

S 2016 után, ha ez nem tetszett, s kérdést tettél fel a bíróságon találtad magad, mert felettél jelentve válaszok helyett!

S hogy mi lesz a történet vége? Hát az biza a jövő zenéje!

De egy biztos! Szigetszentmiklós jobbat érdemel, sokkal jobbat érdemel!

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

 

Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatósághoz fordulva: Az RSD zsilipek látogatása nem tűrhet halasztást! Több százezer ember biztonsági kérdése nem lehet majd! Június 30-ig látni szeretnénk és megismerni mindkét zsilipet a lehetőségek szerint

Tisztelt Közép-Duna-völgyi Vízügyi

Igazgatóság!

 

A Buckai Szövetség Egyesület részéről többször fordultunk Önökhöz az elmúlt időszakban a Ráckevei-Soroksári Dunaág két zsilipje kapcsán, hogy megismerjük és az életben is megtekinthessük.

 

Megismerésük azért is fontos, mert kiváncsiak vagyunk erejükre és  nyomás ellenállási képességükre! Kiváncsiak vagyunk arra, hogy erősödött e például a Tassi zsilip az 1956 március 10-ei áttörése óta!

 

A Ráckevei-Soroksári Dunaág mentén, így a Csepel-szigeten is, ahogy Önök is nyilván tudják több százezer ember él! Nekik nagyon nem mindegy, hogy valóban biztonságban élnek vagy hamis a biztonsági érzet! Nekik nem mindegy, hogy az otthonuk veszélybe kerülhet-e avagy se!

 

Mint Önök is tudják több levelünk hatására legútoljára 2019 Február 11-én kelt levelükben 2019 Március 22-ét a víz világnapját jelölték ki a megismerhetőségre! S mint talán Önök is tudják ezt a megismerhetőséget végül Március 21-én egy iktatott levelükbe mondták le a Kvassay zsilip 2019 május-júniusig, a Tassi zsilip 2020-ig tartó karbantartására tekintettel! Mindamellett, hogy egy kicsit furcsa, hogy 2019 Február 11-én nem voltak ezen ismeretek birtokába, s mi készültünk Március 22-re szeretnénk kijelenteni, hogy a zsilipek meglátogathatóságához 2019 Június 30-ig két különböző szombaton, de mindenképpen ragaszkodunk! Nem akarunk feltartani a munkájában, a karbantartásában senkit! Nem akarunk akadályok lenni! De szeretnénk ismeretet szerezni és szeretnénk megtudni a védrenszer és a zsilip mennyire felkészült!

 

A téma azért is érdekel különösen bennünket, mert 1956-ban a Kis-Dunai gát és védrendszer Szigetszentmiklós és a Bucka esetében megvédett bennünket! Azóta azonban ezt a gát és védrendszert Szigetszentmiklós Önkormányzata kitermeltette, illetve nem szólt az új oda költözöknek, hogy az a homok és dombrendszer egy védrendszer része! Ami tehát akkor megvédett, ma már nincsen! Akkor a Kis-Duna mente nem volt beépülve! Ma a Kis-Duna Szigetszentmiklós esetében végig beépített! Hogyan alakul ennek tükrében a védelmi rendszer? Mi lesz akkor ha bekövetkezik az, ami soha ne következzen újra be?

 

Ki vagy mi védi meg több tíz, több

százezer ember otthonát, életét és

értékét?

 

Hogyan készültek fel erre?

 

Szigetszentmiklós, 2019. Március 22

 

Tisztelettel:

 

 

 

                                                                                            Csizek Csaba

                                                                                 BUCKAI SZÖVETSÉG EGYESÜLET

                                                                                                             Elnök

Nem először fordul elő, hogy a legnagyobb krízis idején hozza a legmegdöbbentőbb döntést a Szigetszentmiklósi Önkormányzat!

A Szigetszentmiklós csapadékvíz elvezetéséért felelős ÉCSVCS Kft vezetőjének újra választása sokakat megdöbbentett ismerve a Szigetszenmiklósi állapotokat, mivel ebben a városban nem fedezhető fel csapadékvíz elvezetés! S nemcsak nem fedezhető fel, hogy valaki ilyet tesz évi 50 millióért, de kifejezetten a kialakult állapotok arra hajaznak, mintha nem lenne gazdája ennek a problémának, hiszen minden esőzésnél egyre nagyobb területet érint a kiterjedés, a fertő árral történő elöntöttség!

Ilyen állapotok mellett márpedig a váltás természetes lenne! Természetes, mert vagy a tevékenyéget kell láthatóvá tenni, vagy a tevékenységet egyáltalán el kellene kezdeni. Elkezdeni, hogy végre érezhető legyen bármely közembernek, hogy törődnek ezzel! Ezzel szemben bár viták voltak mégis újraválasztották azt, aki eddig volt és aki tetszik vagy nem tetszik hozzájárult véleményünk szerint a szörnyű állapotok kialakulásához!

Egyedülálló lenne ez? Nem! Szigetszentmiklós esetében semmiképpen sem!

2018 Augusztusának végén, Szeptemberének elején közlekedési válság volt részben Szigetszentmiklós miatt is a teljes Csepel-szigeten! Kevesen tudták, hogy van a városnak fizetett közlekedési szakértője, s akik tudták azok is fogták a fejüket, hiszen csak botrány (pl.: az inteligens buszmegállók botránya) fűződik ezen személy nevéhez! Mások, akik erről nem tudtak csak nevettek, s azt mondták az nem létezhet! Ha lenne, akkor nem lenne ilyen lepusztult Szigetszentmiklós város közlekedése! Pedig higgyék el, hogy van! Mitöbb újraválasztották a legnagyobb közlekedési válság idejében! Újra választották úgy, hogy neki szólnia kellett volna előre, hogy ha sorra lezárják felújítás miatt a Szigetszentmiklósi lejáratokat az M0 felújítással egyetemben, akkor borítékolható, hogy katasztrófa lesz belőle! De nem szólt! Vélhetőleg nem látta vagy ami még rosszabb nem is érdekelte!

Pedig van szakmai végzettsége! Persze az más kérdés, hogy a tudás megvan-e! Talán a 2015-ös összeollózott közlekedési koncepció erre is választ ad! Benne volt olyan dolog megvalósítandóként, ami már régen készen volt! Benne volt olyan, hogy az előző oldal befejezetlen mondata nem folytatódott a következő oldalon, s benne volt olyan, hogy a Jó Isten mentse meg a Szigetszentmiklósiakat attól, hogy azt megvalósítsák valaha!

Azt gondoljuk itt érvényes az a gondolatunk legfőképpen, hogy Szigetszentmiklós sokkal, de sokkal többet érdemel!

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

Utolsó pillanatban: Mégis marad az ÉCSVCS Kft eddigi vezetése! S marad Szigetszentmiklós csapadékvízének kezeletlensége?

Derült égből villámcsapásként hasított be Szigetszentmiklós város Önkormányzatába, amikor 2018 Decemberében a város Polgármestere bejelentette a többek között városi csapadékvíz elvezetésért felelős ÉCSVCS Kft-nek új ügyvezetője lesz! Nagyjából senki se értette mi mozoghat a háttérben, de sokakat reménnyel töltött el, hogy változás lesz az eddigiekhez képest! Mert ráfér a változás Szigetszentmiklós szerintünk és sokak szerint is nem létező csapadékvíz elvezetésének kezelésére! Hiszen senki sem szeretné megérteni, hogy egy minden esőzés idején elöntött városban kell vagy kellene élnie.

2018 Decemberében találgatások láttak napvilágot! Találgatások, amelyek a Polgármester és a Kft ügyvezetője közötti esetleges elszámolási vitákról szóltak vagy arról, hogy a népszerűségét vesztett Polgármester az új ügyvezető kinevezésével szeretné visszanyerni támogatottságát abban a bázisban, amelynek köszönhető titulusa és amelyet az elmúlt időkben sikerült magára haragítania! Hiszen az új ügyvezető kékkötényes lett volna és a város őshonos családjainak egy része szemében sokkal elfogadottabb! Bár a valós indokot valójában senki sem tudta!

Az ügyvezető váltás a régi ügyvezetőt meghökkentette és megrémítette, aki mindig úgy kommunikált, hogy leváltásának hírét nem tudja értelmezni, ahogy a miértjét sem érti! A testület, pedig értetlenségét igyekezett kifejezni, hogy egy iskolai végzettségileg szakembernek számító ember helyett, hogy jön egy olyan ember, aki eddig az Önkormányzatban dolgozott, de nem tudni van-e célirányos végzettsége!

Szinte mindenki a polgármester elképzeléseinek keresztülvitelére tippelt! De valami az utolsó pillanatban történhetett! Ugyanis az utolsó pillanatban nevük elhallgatását kérő belső Önkormányzati forrásaink szerint a Polgármester visszavonta ügyvezető váltási elképzelését, s előterjesztett a régi ügyvezető határozatlan időre történő kinevezését! Ki tudja, hogy miért?

A lényeg azonban, hogy ez nem hoz változást Szigetszentmiklós csapadékvíz elvezetésének eddigi gyakorlatában az szinte biztos! Az eddigi arrogáns ügyvezetőt ugyanis hiába kérte bárki is, hogy mutassa meg hol végzett ő és cége bármi olyat, ami hajaz a csapadékvíz elvezetésre soha fizikailag nem mutatott az égadta világon semmit sem! Sőt! Bárki, aki hevesebben kérdezett az rágalmazás, becsületsértéses KAMU pert nyert érdemi dolgok helyett! No és persze közben az elöntöttség mértéke és kiterjedése nőtön nőt város szerte, miközben azt kommunikálták, hogy az elöntés oka lakossági  illegális rákötés, illetve rendkívüli időjárás! Rendkívüli időjárás... minden esőzés esetén és idején! Vajon ez tényleg rendkívüli lehet?

A változás mindenesetre mindenkinek jót tett volna vagy jót tenne! Senki által fel nem fedezhető munka, elköltött évi 50 millió költségvetési pénz és nem enyhülő, mint inkább súlyosbodó probléma senkinek sem jó! Az új ügyvezetővel remény volt arra, hogy mind a kommunikálása, mind a láthatósága megváltozhat ennek a kérdésnek! A régivel? Ha képes lenne tanulni abból, ami történt vele csak akkor lenne képes valami jót előhozni, amit bárki képes lenne pozitívan értékelni! De vajon képes-e? Mert ahogy eddig, amint eddig azt nem lehet sokáig folytatni!

Van a történetnek azonban egy érdekes momentuma! Ez a momentum az, hogy határozatlan időre kapott a régi ügyvezető megbízást és nem határozott időre! Ez azért jó, mert bármikor mondanak fel neki mégis, akkor csak a végkielégítést kell kifizetni és nem a szerződés szerint még hátralévő időt! Itt jegyeznénk meg, hogy eddig minden határozott idejű szerződés időtartama 5 év volt!

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911