Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Messzebbre mutat a Szigetszentmiklósi környezetszennyezés, mint az bárki hinné

2020. december 15. - Buckai Szövetség Egyesület

2020 December 13-án a Szigetszentmiklósi Önkormányzat facebook oldalán egy szomorú bejegyzés látott napvilágot. Eszerint az előző napon ismeretlen tettesek a Tebe sornál lévő csapadékvíz kifolyónál jelentős mértékű ipari, pontosabban olaj szennyezést öntöttek ki, amely a Kisdunába folyt, s amelyet izolálni is kellett. A környezetszennyezés jelentős és az Önkormányzat megbízásából a vagyonkezelő Szigeti Vízművek Nonprofit Kft (leánykori nevén ÉCSVCS Kft) megtette büntetőfeljelentését a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságon.

Szintén facebook bejegyzések szerint jutalmat ajánlottak fel mindazoknak, akik látták és tanúként jelentkeznek, hogy az elkövetők kik voltak vagy segítenek a nyomra vezetésben!

Ez egy hatalmas nagy gond és Szigetszentmiklósi borzalom, amelynek azonban történelme van!

Szigetszentmiklósnak számtalan lakótelepe van! Ezen lakótelepek közül a két legnagyobb a József Attila telepi és a Szent Miklós úti lakótelep. E két lakótelep összes csapadékvize szüretlenül évtizedeken át 5 kifolyón keresztül folyt bele a Kisdunába a Natura 2000-es védettségű környezetet elszennyezve.

Hogy miért probléma ez?

A csapadékvízzel együtt, ha egy autó bármely lakótelepi részen megadta magát, kifolyt a motorolaja, az akkumulátor sava az szüretlenül a rendszereken átfolyva került be a Kisdunába. Ahogy szüretlenül folyt bele mindazoknak a háztartási szennyvize, akik állítólag e hálózatra illegálisan rákötöttek!

Régen a Kisduna ősapáink idejében úszható és fürdhető volt! Ez azonban köszönhetően az ilyen és hasonló szennyezéseknek a történelemben (Csepeli papírgyár szennyezése, Dél-Pesti szennyvíztelep szennyezése) azt hozta el, hogy nem ajánlják a Kisdunába fürdést a Szigetszentmiklósi szakaszon senkinek sem! Csak az iszap a felgyülemlett több évtizedes szennyezés hatására bört mar és bárkit beteggé tehet.

Az 5 kifolyóból összesen 2 az, amely elérhető a köz számára is. Az egyik a jelenlegi szennyezés helyszíne, tehát a Tebe sor Ádám Jenő sétány felöli része, a másik pedig a Tanösvény mellett van a Kéktó kijáratnál. 3 továbbit csak a Kisduna felől lehet megközelíteni.

2017-ben látva mennyire nem törődnek ezen kifolyókkal a Buckai Szövetség Egyesület felhívta a figyelmet ezen kifolyókra és azok környezetszennyező jellegére! A Fővárosi Katasztrófavédelem megvizsgálta a helyszínt és a tulajdonos Önkormányzatot, valamint a vagyonkezelőt szűrők kiépítésére, olajfogók telepítésére kötelezte!

Az általunk látott és ismert kifolyóknál a műtárgyak kiépítésre kerültek, de többek között a jelen szennyezés lényegét is felfogó olajszűrők kiépítése, mely kőolaj ipari termékeket fogna fel nem kerültek kiépítésre.

Egyes Önkormányzati vezetők, pedig haraggal és sértődötten néztek a Buckai Szövetség Egyesületre, hogy miért hívta fel erre a figyelmet és miért kellett műtárgyakat építeni mintegy 140 millió forintért! A jelen szennyezés bemutatta, hogy miért!

 

Szigetszentmiklós történelmében nem ez az egyetlen környezetszennyezés vagy a Kisduna elleni merénylet. Mint ismeretes Szigetszentmiklóson van Magyarország 30 legszennyezetebb területének egyike a Bucka-tó. A Bucka-tó 6,5 hektáros területét az 1970-es években 10 éven át két gyár (Csepel Autógyár, Csepeli Vas és Fémművek) összes ipari hulladékával töltötték fel a terület nyugati felének kivételével. Ipari hulladék alatt galvániszapot, kohósalakot és traktor, valamint teherautó akkumulátorokat kell érteni sok más mellett! Az 1980-as években ezt tetézte az oda kommunilás hulladék tetemes mennyisége! 1989-ben földdel elfedték és 2001-ben a területet újra felfedezték a Csepel Autógyári 10 ezer sérült cián hordós botránynak is köszönhetően. 4,7 milliárdért elvileg kitakarították ezt a területet, gyakorlatilag azonban ez nem történt meg!

Szennyezések voltak szerte korábban szerte Szigetszentmiklós városában! Ezek közül a legismertebb esetekben galvánüzemek kutakat és talajvizet szennyeztek el sok más mellett a Gere Pékség és Sport vendéglő, valamint az Önkormányzattól északra fekvő területek esetében!

Kifolyók terén a Kisdunát, pedig nemcsak a két lakótelep 5 kifolyója szennyezte, hanem a Csepel Autógyár európai szabványoknak meg nem felelő szennyvíztelepének vezetéke, mely a telep és a Kisduna között a Bucka alatt vezetett! Tudni kell, hogy a szennyvíztelepnek nem voltak szűrői, de két gyár (Csepel Autógyár, Pestvidéki Gépgyár) és egy szakorvosi rendelőintézet (Szigetszentmiklósi Szakorvosi Rendelőintézet) mindene ebbe folyt bele! Ezalatt, pedig ne csak ipari szennyezésekre gondoljunk, hanem hormon kezelt gyógyszerekre is! Ez a kifolyón folyt a Kisdunába és ma Natura 2000-esnek érthetetlenül minősített Csepel Autógyári véderdő területére, ahova mint szennyezett területre üdülőközpontot akart építeni az előző Szigetszentmiklósi Önkormányzati vezetés Buckapark néven.

A Csepel Autógyár kifolyóját már az 1990-es években lezárásra ítélték, de a 2010-el kezdődő több milliárd forint értékű Bucka csatorna beruházás azért késett, mert keresték az illetékesek ezt a vezetéket! Elvileg lezárták, de csak elvileg.

Visszatérve a jelen szennyezésre szomorú, hogy valaki / valakik megtehették ezt a jövő nemzedékével, a környezettel mit sem törődve! De szomorú az is, hogy korábban mikor a környezet védelmében feszegettük a kifolyók, többek között jelen kifolyó szennyező mivoltát, akkor egyes illetékesek tagadták érintettségüket! Olyanok, akik ma kivont karddal küzdenek! Hogy is van ez?

Csizek Csaba

a Buckai Szövetség Egyesület

elnöke

06-70-70-15-911  

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr8616340008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krasztner 2021.07.16. 02:57:09

Érdekes dolgok derülnek itt ki.

Rév soron ment a postás végig az ismerősével, az alábbi beszélgetést kapta el az egyik lakó:

Ismerős: Olajsznnyezés, megint! Látod, hogy ki tudják ezt vizsgálni.
Postás: Nyugi, nem lesz semmi!
Ismerős: nemértelek téged,ha ott voltál és láttad, hogy olaj folyt bele az árokba, amikor együtt ott voltunk azzal a szippantóssal, miért nem jelentetted be a telefontanún legalább.
Postás: Nem veszed észre, hogy nem tudok bejárkálni tanúsodni ilyen mindenféle sz*rságokkal, amikor közeledett a péntek és estefelé rengeteget kell, hogy csináljak? Mikor foglalkozzak ezzel is?
Ismerős: Akkor sem kellett volna elengedni.
Postás: Most mit csinálod a feszkót, látod, hogy minden rendben van. Szegedi Ilonát is elrendeztük, a többit is majd csak elrendezzük valahogy. Így is túlorázom már annyit, mint az állat és főleg péntek délutánra rengeteg jut, hadd ne kelljen már ezzel is foglalkoznom.
Ismerős: ...és ha elkapnak, hogy nem jelentetted?
Postás: Hogyan? Nekem a többiek úgyis segítenek, sőt mi több, egyenesen rakják rám a túlórákat, nincs semmi baj.
Ismerős: Most valami Polihisztoros ürgét gyanúsítottak meg ezzel. Biztos, hogy nem lesz semmi?
Postás: Nem mondod, hogy van gyanúsított? Úristen! Jol olvastad? Az nagyon jól jött most így a rengeteg sok túlóra mellett, de tényleg.
Ismerős: Magyarnarancson. Na látod! Még az a szerencse, hogy nem mondott semmit.
Postás: Legalább ez is valami. Mindenki azt hiszi, hogy a kolléganőmmel folytatott vita matt van ez az egész, a postán hála az istennek senki sem foglalkozik ezzel az egésszel, de délutánonként(főleg pénteken) nagyon sokszor így is fulladok, szakadok meg, annyi mindet kell csinálnom és a postán is rengeteg a kötelező túlóra, nem fogok ezzel is foglalkozni már! Örülök, hogy néha tudok pihenni. Kérlek ne mondd el senkinek!
Ismerős: Muszáj volt elengedned a szipist? Még félre is álltál a Tebe soron!
Postás: Igen, muszáj volt!
Ismerős: A tartálykamion mit csinált a Rév soron, amit egy másik lakó látott oldalról, mialatt a 158 felé mentél, mint kiderült, 9-én?
Postás: Honnan tudjam? Már nem is emlékeztem a dátumra sem!

Idáig hallotta a lakó a beszélgetést! Hálásan köszönjük, hogy ezt felénk jelezte, csak kár, hogy felvétel nem készült erről. Tehát nem csak hogy tudott róla, hanem még a szőnyeg alá is söpörte azzal az ismerőssel együtt.

Blau_Andras 2021.08.28. 23:16:24

@Krasztner:
Én voltam, aki vitatkozott vele.
A Rév soron futottunk össze december 9-én délelőtt. Ő megállt a Dunapart ABC-nél, mert vett magának kaját. Akkor láttam, hogy a szippantós kocsi bent volt a bolt mögött, a háta volt az árok felé és a cső a nádason belül az árokba futott, valami fekete színű valamit engedett bele. Szóltam az említett postásnak, hogy mi a helyzet, de ő azt mondta, hogy délután 2-re kell mennie orvoshoz és ő biztos, hogy nem ér rá, mert kapkodnia kell, mivel a főnökeit nem érdekli az, hogy neki muszáj elmennie és ő egyébként nem akar belekeveredni semmibe sem, főleg, hogy jön a péntek és akkor túlhajtás van náluk.

Nekem dolgom volt az Ádám Jenőn, neki meg kötelező volt a Szedres-Som utcába mennie, amik állítólagosan nem is ő hozzá kellett volna tartozniuk, hanem csak rálőcsölték. Amikor végeztem, akkor megvártam őt a Szedres utca előtt. Mondtam neki, hogy biztos nem kell-e szólni a dolog miatt, ő azt mondta, hogy nem! Amikor kiértünk, a szippantós ismételten ott volt, éppen tolatott befelé a bolt mögé és ezt követően az emberek rákötötték az ideiglenesen ott hagyott csőre a kocsit. Mikor elindították a leeresztést én ismét megnéztem, mit engednek bele és ugyanaz a gyanús fekete folyadék folyt az árokba bele. Nem tudom, hogy mekkora az űrmérete egy ekkora kocsinak, de ez biztos, hogy a második kanyar volt, tehát kettővel biztos, hogy belement. Szóltam ismételten a postásnak, hogy most már ez a második, de engem idegesen lehordott, hogy neki csak a posta kivitele a dolga, neki ez nem munkaköri kötelessége és egyébként is minek foglalkozom ilyesmivel, amikor rengeteg így is a kötelező túlórája és dolga, majd ha úgy fog dolgozni, mint egyesek a teremben hátul, hogy 4:30, meg 6:20 és hasonlók lesznek beírva, akkor majd foglalkozik ilyesmivel. Semmit sem volt hajlandó csinálni, engem nem is engedett oda, hogy legalább a rendszámot felírjam, mert közölte, hogy nem akar szopni még ezzel is.

Kérlek engem ne szidjatok, nem én vagyok a hibás! Én nem akartam szőnyeg alá söpörni, ő nem engedte!

Kovacsg56665 2021.08.29. 11:19:55

@Blau_Andras: Jó délelőttött mindenkinek!

Először is közölném mindenkivel, h rólam van szó. Leírnám én is a véleményemet az egész szutyokról, mivel most van egy kis időm.

Kezdeném előljáróban azzal, hogy aki ezen a "híroldalon" megírta a cikket, azt inkább elküldeném Novoszivirszkbe pénz nélkül csak oda szóló jeggyel, mivel miatta vagyok köteles ezzel beírás erejéig foglalkozni.

Utána folytatnám a kommentelőkkel, akiknek annyi van egy bizonyos dologból, mint amennyi látszik.

Úgy biztos, hogy nem fogok semmit sem csinálni a posta mellett, hogy szabadidőmben is kényszerítetten kötelezőnek egy csomó mindenre onnan. Gyakorlatilag amire túlóra volt, azt én kötelezően csináltam meg. Ha éppen nincs túlórám, akkor igyekeznek kipótolni az időt mindenféle ökörséggel ott a postán, az, hogy posta mellett még nekem miket kötelező csinálnom, őket nem érdekli. Hivatalosan még lehet csinálni, mert ott volt a lakótelepi kolléganőm a kajás asztal mellett: reggel bezárt a szekrényét és negyed kilenckor kiindult, majd 11 órakor leszámolt ugyanazzal a szerződéssel, ugyanannyiért. Nem volt köteles felmenni a lépcsőn és bármelyik főnökkel beszélgetni, helyettesíteni és utána bármelyik kollégájával(vagy épp az egész alommal) szívni, nem volt köteles fél tízkor a Rév sorra kimenni és nem szakadt a nyakába mindenféle genetikai hulladék, mint pl. Mónus Csaba, Ramirez Réka, MOCSKOS SZEGEDI ILONA, vénasszony és a másik mocskos patkányban élősködő bélféreg pacák a túloldali szomszédból és sok más selejt bosszúja. MINDEN KÖTELEZŐ VOLT, AMI A MUNKA MELLETT A NYAKAMBA SZAKADT, SEMMI SEM VOLT ÖNKÉNTES. Ha nem lettem volna köteles olyan későn kimenni a Rév sorra és elmenni a Szedres utcáig, akkor nem találkozom sem tetves vízügyesekkel, sem senki mással és nem lettem volna köteles a főnökökkel az emeleten beszélgetni és nem tudtam volna az egész redvás olajról sem(amihez végképp de semmi közöm sincs) , csak a munkát elvégezni, de hát a buckás kollégáim terrorral és fenyegetésekkel rákényszerítettek erre az egészre én meg győzzem a sok genetikai mocskot a közelemből eltávolítani.
Igen: engem nem érdekel az, hogy ki keresett azzal 10 millió fölött, mert beleengedte az olajat a mit tudom én mire, ki engedte bele, mert nekem marhára van dolgom idehaza is, nem ilyen retardáltságokkal foglalkozni!
Majd ha nem nyúlik bele a házimunka éjfélbe, nem kényszerítenek a sok szutyok mellett a vágány utcai nyugdíjak pluszban való kihordására, a kolléganőm kényszerből való bébiszittelésére, akkor talán.
Szumma szummarum: nekem semmi vágyam nincs, mint ettől a kolerás olajos és sok más genetikai hulladékból megszabandulni, ami a nyakamba szakadt!

Anna195 2021.08.29. 18:37:08

@Kovacsg56665:
Jól Értem? Túlórákra kényszerítenek a munkatársak és a vezetőség is és ennek következményeként részben otthonról, részben máshonnan ellep téged mindenféle genetikai szemét és nem elég ez, hanem még neked kell mindent elhárítani és amennyiben neked nem sikerül, még te vagy a hibás? Nem neked kell a foßt eltakarítani csak azért, mert valakinek gyereke(i) vannak és nem neked kell elvégezned a munkát mások helyett ezért! Neked nem kötelességed az olajszennyezésben vagy bármi másban részt venni, nálunk egyenesen TILOS bármi ilyennel foglalkozni, olyannal még ugyancsak nem találkoztam, hogy PÁRTPOLITIKAI illetővel lenne bárki köteles bármit is csinálni. Nálunk ott rohad meg az olaj meg mindenféle kolerás retek, sőt, nálunk egyenesen ELVESZNEK az illetőtől a járásból azért, hogy ne is találkozzon ilyesmivel, nemhogy még a vezetőség még be is hívná beszélgetni ilyesmiről és faggatná. Nálunk legfeljebb olyankor van gond, ha valaki DIREKT még bele is keveredik, mert nem szólt azért, hogy valamilyen vízkár elhárítás van és ha jól értem más fórumokról, te első nap nem is tudtál erről. Ennyit arról, hogy nálatok MINDENT SZABAD, máshol meg egyenesen TILOS a felsővezetés által, olyasmi meg főleg nincs, hogy bárkit is köteleznének túlórára bármikor, nemhogy kényszerítve, olyan meg főleg nincs, hogy valakit köteleznek más helyett történő munkavégzésre és egyenesen JELEZNI kell, ha valaki túl fogja lépni a 8 órát. Az, hogy a munkatársak bárkit is terrorral és fenyegetéssel bármire rákényszerítsenek meg főleg nincs nálunk. Az, hogy valahova nem lehet elmenni a túlórák miatt, meg főleg nincs. Jól tetted, hogy nem írtál fel semmilyen rendszámot és nem csináltál semmit. Igazad van teljes mértékben, ez nem a te dolgod!

Ilyenkor mondanék fel abban a pillanatban, az első ilyen esetnél.

Kovacsg56665 2021.09.04. 10:08:24

@Anna195: Fel is mondtam, mivel terror alatt kellett HELYETTE kivinnem a Vágány utcába a nyugdíjakat és a többiek támogatták is ebben.
Az előbbihez hasonló kötelező túlórák miatt nincsenek odahaza megcsinálva rendesen a dolgok és 3 héttel ezelőtt is arra ébredek, hogy itt hőbörög egész szombat reggel a szomszédasszony az ablakom alatt: mondja gázosnak, vizes ék, mindenkinek, hogy mekkora rohadék itt mindenki, a másik szomszéd meg esetenként megáll a kocsijával fent az úton keresztbe előttem és ott hőbörög meg köpköd nekem, hogy miért lóg át minden, stb. Ezeket a genetikai selejteket szeretném innen kipakolni. Legyen minden rendben, mert akkor ezek nem jönnek az ember nyakára.
Egyébként nem tudom, hogy minek kell a postásoknak és a főnökök ék is ez a rengeteg sok genetikai szemét: a 2 szomszédunk alap feltétele a levélkézbesítésnek azzal, hogy a posta és az én nyakamon vannak, az internetes szeméttelepek üzemeltetői meg pláne szükségesek, a Szegedi Ilona & csatlósai meg végkiváltképp elengedhetetlen feltételei, hogy a csomagok, levelek, utalványok a címzettek ez eljussanak, nyugodtan lehessen élni és a postán is nyugodtan lehessen dolgozni, a világ összes kincséért sem lehetne kipakolni mindet a búbánatba. Ho
Gy ez a genetikai álom kupac mi a frásznak szükséges ide, az rejtély, de a lényeg az, hogy, fontosnak tartják a rengeteg sok panaszt. Arra is gondoltam már, azért kell az ügyfélkört is ellenünk fordítania ezeknek a genetikai mocskoknak alaptalan panaszokat is generálva és azért kell lassan napi szinten szopnom ezekkel, hogy ne legyen gyanús a Miklósi posta a nullához közeli panasszal, de akkor miért nem lehet ezeket másra átrakni, aki szeret kamu szívásokat csinálni, miért pont én?

Szegedi_Krisztina 2021.09.05. 21:19:43

@Blau_Andras: Akkor miért nem mentél oda és írtad fel te? Azt hiszed, hogyha a postás bácsi mögé bújsz, akkor nem vagy felelősségre vonható? Azt gondolod? Rosszul hiszed? Az unokanővéremmel is üvöltözött a Szedres utca elejében úgy, hogy még a Csalit utca közepén is remekül lehetett hallani, hogy "majd ha nem sötétben fogja kivinni a Kakukk utcában a nyugdíjakat és a kolléganője meg nem csinál semmit", "nem érek rá" és hasonlók, de ez még nem ok arra, hogy te is otthagyd, mint kutya az ürülékét, ezért te is meg fogod kapni a magadét.

@Krasztner: Ez szép. Beleengedik a Dunába az orra előtt a szennyező anyagot és a vízügyesek sem normálisan karácsonyozni, sem szilveszterezni nem tudtak és majd meg szakadtak heteken keresztül, kis híján odaveszett több horgászegyesületben lévő embernek a megélhetése az egész Duna ágon(ha még ki is jut a nyílt vízre, az lett volna csak még igazán gyönyörű), a kár rettenetesen nagyon nagy, a károkozó eltette a pénzt, amit kapott felelősségre vonás nélkül és még sorolhatnám, ezek után van olyan ember, akit még le lehet beszélni, hogy intézkedjen!

@Kovacsg56665: Most jössz te, akiről, hát hogy mondjam... ...uncsinővéremmel folytatott beszélgetésed mindent elárult rólad, de most menjünk végig a történteken!
Az egész megtörténik és az a legnagyobb bajod, hogy ki kellett vinned 5 nyugdíjat a vágány utcába és vissza kellett menned pótért, Ne félj, üzeni az ismerősöm postás főnöke, hogyha az ő keze alatt dolgoznátok, nem úsztátok volna meg a történteket ennyivel, mert a 2 buckás kolléganőd is akkora büntetést kapott volna fegyelmivel együtt, mint a ház és biztos, hogy semmilyen nyugdíjat nem vágnának hozzád, mert semmit sem kapnál, ami pénzzel kapcsolatos és meg sem mernétek szólalni úgy, hogy a hármotok közül egyik sem kap semmilyen utalványt sem, nemhogy nyugdíjat és az egész idáig el sem jut, nemhogy semmilyen üvöltözés nem lenne a Cs. Tündével és Sz. Jánosnéval sem, ami teljes mértékben kihallatszott, azt sem értem, hogy az az Anita is miért rakatja rád azt az 5 darab nyugdíjat a Mónikával együtt, főleg, hogy még hadban állsz vele is.
Az, hogy elengeded a tartálykamiont és azokat, akik beleengedték az olajat a Dunába, már bicskanyitogató, főleg úgy, hogy még rád is szólnak, hogy "te figyelj már b@szki, nézd már mi folyik ott", de az, hogy te vagy felháborodva és az a legnagyobb bajod, hogy helyettesíteni kell(amire szintén nem lennél beosztva, azt az ismerősöm főnöke garantálja, hogy a helyettesítési pénztől is elbúcsúzhattál volna), az már viszi a prímet. Tudod mi járt volna ki neked ott is, amit otthon keményen megkaptál? Egy varázslatosan szép büntetés! Annak örülök én és a nővérem is, hogy legalább odahaza megkaptad a méltó büntetésedet a történtek miatt(mert le sem sajnáltad, ami körülötted van és még te vagy felháborodva, mert akkor kellett kimenned, amikor ez az egész volt és nem úgy, mint az egyik hátrább lévő kolléganőd, hogy bement fél hétre, negyed kilenckor kiment, bement 11 illetve 12-re és nem szólt hozzá senki sem, amit nem tudom, te miért nem kaptál meg legkésőbb a történtek után)! Egyedül a csoportvezetők és a postavezető nem büntetett meg téged, mert ők úgy gondolják, hogy ez az egész teljesen normális így, ahogy van! Azt is leírhatnád, hogy miért mondtál fel, mi volt a pontos oka.
Apropó, az a legnagyobb bajod, hogy fel kellett menned az emeletre és a postavezetőnek is az a legnagyobb baja, hogy ide és máshová kommentek kerültek fel, nem az, hogy te nem foglalkoztál azzal, hogy az orrod előtt épp a Dunába olajat engednek bele? Ki fogjuk deríteni vastagon, hogy azt a postavezetőt ki foglalkoztatja, ne aggódjon ő sem!
Ezen felül neked meg az a bajod, hogy miért fél 10-re értél ki és miért volt kiadva neked a Szedres és Som utca, miért kellett(vagy inkább volt kötelességed, ahogy a te szavaiddal éljek) a vízügyesekkel szóba állnod és miért akkor ment el az a tartálykamion?

Legfőképpen ezekért(sok más dolog mellett) lesz beszélgetésünk a bíróságon mindegyikötökkel.

Látod, Csizek Csaba: az ilyenek miatt nem fog kapni később sem felelősségre vonást az, aki beleengedte ezt a temérdek olajat a Dunába és felvette azt a rengeteg pénzt.

Kovacsg56665 2021.09.06. 00:47:08

@Szegedi_Krisztina: jajj, de jó, hogy te is megjöttél, hurrá, igazán várhattál volna 3 napot, hogy az egyébként is kevés idő és a sok magánéleti problémám mellett az ide felrakott szemeted miatt ne kelljen az emeletre felmennem illetve szívom a hozzád hasonló fogyatékosokkal, továbbá ne kötelezzenek engem túlórára. Úgy hiányoztál az unokatestvéred után, de tényleg!

@Anna195: ahogy látod, megint ez van. Most végre, hála a jóságosnak nincs a tőlem átlósan ülő egyén, kipipálva. Ugyancsak hála annak a jóságosnak, a velem szemben ülő "munkatárs" sincs vagy az anyagmennyiség okán nem látom, most azzal sincs szopni valóm. Bár az osztós szőke kiburzos abajgató meg a másik büdi lakótelepes rázendített az osztásnál, ugyancsak véletlen folytán nem tartott fel egyik főnök sem, most megjelenik ez az ide beíró kísérleti laborból meglógott genetikai hibás tetülerakat. Ezt írom most is: ha épp nincs az egyik vagy a másik, ha esetleg valamilyen véletlen folytán nincs a harmadik, vagy valamelyik van de nem velem foglalkozik, akkor megjelenik a negyedik jó értelmi képességekkel megáldott genetikai hulladék és az hívja fel a kisfőnök figyelmét a napi ledolgozott órámra. Olyan nálam nincs, hogy valamelyik gyépés miatt nem kell szopnom.

Jövök haza, vásárolnom, mosogatnom, főznöm kell, de a kerttel is kellene valamit kezdeném, mielőtt megjelenik a hátsó, ugyancsak jó értelmi képességekkel megáldott szomszéd, apu most jön haza a kórházból, mert műtötték, ő sokat csinálni nem fog tudni. Az idő így is kevés, nemhogy valamelyik Lipótról kihajított gyökérrel.

Azért tudott az új, lakótelepen kolléganőm is 4-6 órákkal hazamenni és negyed kilenckor kimenni, miután fél héttől összerakta az anyagot, mert egyik ív utcás droiddal sem kellett kínlódnia, ez által senki sem szólt hozzá sem és senki sem vette észre a minuszait, csak dolgozott és kész, nekem meg itt van a nyakamon az összes, mint ez is itt ni. Jajj, hogy vártam ezt a másik szőrnyszülöttet is a Szegedi Ilona után, ennél már csak a következő fogvésést várom jobban.

Utána meglepőnek, hogy fejvesztve menekülök a postáról.

Keresztes_Vivien_Ba 2022.02.13. 18:20:17

@Szegedi_Krisztina: Most már több ideje volt, hogy vele beszélgessek és leírta, mi történt. Amiket ő leírt, az nem látszott volna kamerán sem, viszont az látszik bebizonyosodni, hogy egy adott dolgozó csoport túlóra elkerülése miatt került bele az olaj a vízbe, ami külön kiábrándító. A fentiekből az a feltételezésem, hogy ezen ok miatt is(az időhiánya mellett) sem volt hajlandó a postás segíteni. Az volt a szerencse, hogy olajszennyezés történt és nem kellett az egész városban lajtos kocsikkal hordani a vizet 1-2 hétig, ha valóban az történt, amit leírt.

Írtam a polgármester Úrnak is, remélem a megtudott információkból kiderül, kik az egésznek a résztvevői, mert mindenképp meg kellene ezeket az embereket fogni és felelősségre vonni, főleg azt, aki elindította ezt az egészet.

Kovacsg56665 2022.03.06. 18:50:52

@Keresztes_Vivien_Ba: Az a gond alapvetően a tévhiedelemmel ellentétben, hogy senki sem hajlandó a másik helyett dolgozni, nem pedig munkákat adnak nekem orrba-szájba. Ezt nem fogták fel sosem a postán sem! Attól, hogy olajszennyezés van vagy a postán akármennyi a munka, a mosogató telik, a konyhapult koszolódik, kertben a gaz növekszik, a fürdőszoba koszolódik, etc. és mindenki használja mindegyiket - kvázi mindenkinek ki kell vennie a részét a napi munkából. Egy testvér vagy más hozzátartozó nem fogja ezt szankciók nélkül megcsinálni a postán dolgozó helyett csak azért, mert kötelező a túlóra azért, mert másnak gyereke van, nincs, aki az olajszennyezéssel és más problémákkal foglalkozzon, a többi stimmel.

Vagy azt hiszi az értékesítési vezetőasszony a csoportvezetőkkel, postafőnökkel, kollégákkal egyetemben, hogy majd fognak rám főzni, semmihez nem kell nyúlni, mialatt én is használom a dolgokat és koszolom az edényeket? Ha igen, akkor rosszul hiszik, mert világosan el lett magyarázva, amikor a szőnyeg szélén voltam, hogy senki sem fog utánam csinálni semmit!

Ennyi az össz probléma és semmi több! A Szegedi párosnak már sikerült ezt megérteni, így már mindenkinek fog sikerülni remélhetőleg!

Kovacsg56665 2022.03.14. 17:03:54

Figyeljetek! Nem lehetne végre elfelejteni ezt az egészet? Nem lehetne azt megoldani, mint az új lakótelepen postás szőkénél, hogy le tudja a munkáját és hazamegy, se postavezető, se csoportvezetők, se olajszennyezés, se semmi sincs? Azt nem tudom, miért nem lehetett a mínusz órákat is akkor 2020-ban és a korábbi években is lekoppintani a szőkétől, hogy engem semmi se érintsen ebből az egész olajszennyezéssel, se mással kapcsolatban és azt sem értem, hogy a rendőrség miért nem zárta már le ezt az egész ügyet, ha kb. 1 éve nincs meg a tettes. Semmi másra nem vágyom minden nap, csak nyugalomra. Ezek azok a dolgok, amikre én nem vagyok kíváncsi és a postavezetővel, sem a csoportvezetőkkel, sem a kollégákkal nem beszélt a szőke sem soha, ezt is kellett volna az én számomra is koppintani, legalább akkor nem a bal oldali szomszédunk építi fel a kerítést sem és akkor nem lenne a nyakunkon az sem, ha kell, ha nem és legalább nyugtom lenne ott is.

Szóval: nem lehetne ezt az egészet rólam törölni???

Nazubyra 2022.03.15. 11:34:03

@Szegedi_Krisztina:
Az a baj, hogy a postahivatalból és innen is kompletten hiányzik egymás iránti tiszteletadás, tehát nem tisztelik sem az ügyfeleket, sem egymást. Vonatkozik ez a vezetőségre is. Itt, a fórumban is ez van! Tudomásul kellene venni mindenkinek, hogy nem mindenki szeret ilyen-olyan dolgokkal foglalkozni, beleértve az olajszennyezést is. Nem mindenki szeret politizálni sem! Azért adjuk már meg azt a tiszteletet egymásnak(vezetőként főleg), hogy nem erőltetnek semmit sem a másikra úgy, hogy nem szeretne vele foglalkozni. Ebbe beletartozik az is, hogyha pl. az olajszennyezésnek köze lehet a Vágány utcához, akkor nem dobjuk rá a másikra az oda szóló nyugdíjakat, amikor feleslegesen - feltételezhetően a női munkatárs idézte elő ezt is - kell azzal így is foglalkozni. Csak azért, mert valaki leélt egy egész életet vagy mert vezető beosztásban van, illetve vannak gyerekei, nem kellene ennyire tiszteletlennek lennie.

Ahogy én olvastam itt és máshol is a hsz-eket, abból arra következtettem, hogy a szomszéd problémát az okozza, hogy a munkatárs pechére 2, valahonnan egy fatornyos kis Istenháta mögötti faluból érkeztek a szomszédai és ráadásul 2 oldalon lakik ilyen szomszéd. Tudni kell ezekről az emberekről nagy általánosságban, hogy a lakhelyükön a szokás a mindennapi élet megbeszélése - vagyis a bácsi, ha kimegy a lakásból és találkozik a szomszéddal, akkor mindent meg akar vele beszélni, ami a távoli múltjában illetve az elmúlt napokban történt vele. Ezzel az a gond, hogy nem mindenki szereti ezt hallgatni, vele beszélni. Ha valaki megmondja neki, hogy ezt nem szeretné, akkor azt a bácsi tiszteletlenségnek fogja venni és elvadulnak az indulatok, tehát ez sem megoldás. Ha a néninek/bácsinak nincs közeli hozzátartozója, akivel megbeszélhetné a gondokat - feltételezem, hogy ez súlyosbítja a problémát ekkora szintre - akkor az az egyetlen megoldás, ha a postai munkatárs(mint szomszéd) ebben az esetben felhúz egy olyan kerítést, aminél nem lehet átlátni a szomszédba és akkor a bácsi - illetve a másik oldalon lakó néni - nem fogja őket zavarni és ebben is meg kellene adnia a postai munkatársaknak azt a tiszteletet az érintett munkatárs felé, hogy nem akadályozzák, hanem segítik ebben őt és nem fölényeskednek. Ha valakire ráerőltetnek valami ilyesmit, az tiszteletlenség - vonatkozik ez a Facebookra is! Nem hívjuk/hívat-tatjuk fel a másikat a Facebookkal kapcsolatban sem, amikor a másikat az nem érdekli! Az ügyfelek és a L. Gábor időhatáron túli benntartott levelei sem érdekelnek senkit pár emberen kívül, ez a vezetőség dolga, problémája!

Még valami: nem szükséges olyan eszközökhöz sem nyúlni, hogy a néni és ő közötte lévő kerítést nem a funkciójának megfelelően építjük fel! Ezek csak pár dolgok a sok közül.

Nem kell egymás alá rakni sem, mert az olaj a tűzre, végezze el mindenki a munkáját és menjen haza! Mindenki csak és kizárólag a munkájával foglalkozzon, mert a többi elenyésző esetben érdekel bárkit is!

Az olajszennyezésnél meg a rendőrségi kihallgatás megtörtént a munkatárs részéről, majd foglalkozik vele a rendőrség!

Summa-summarum: meg kell adni egymásnak a tiszteletet.

Kovacsg56665 2022.04.02. 19:43:29

@Nazubyra: a tapasztalataim szerint a fő probléma az, hogy a kézbesítők akarattal vagy nem törődömségükkel behoznak dolgokat a hivatalba és azokkal való további teendőket nem hajlandóak vállalni és utána rikácsolva szaladnak a vezetőkhöz, hogy neki 2-3 gyereke van, nem foglalkozik vele és a vezető meg azt pofátlanul(nem mellesleg gyakran terrorral, zsarolásokkal, fenyegetőzésekkel) áthárítja a nem gyerekesre, hogy majd ő ráér, nem foglalkozna azzal, hogy ő mindennap mosogat, főz, takarít és gyakran arra is kevés az idő délután. Ez olyan, mint amikor egy gyerekes anyuka behoz egy tengeri malacot(vagy valaki felajálnja és beviteti vele), majd utána közli, hogy nem vesz neki ketrecet sem, utána közösen kitalálják, hogy a kézbesítő teremben fog majd szabadon lenni, természetesen ezek után jön az a gond, hogy minden tiszta ürülék lesz. Takarítani viszont már nem akar, rikácsolva közli, hogy neki gyereke van és nem ér rá, neki fontosabb a gyerek. Ezért szoktak jobb helyeken minden ilyen és ehhez hasonló dolgokat betiltani, hogy ne menjen a tili-toli semmivel sem és ne legyen rárakva igazságtalanul másokra.

Ez az egész úgy van beállítva, hogy tiltom a tengeri malac behozatalát és zavar az, hogy ő gyermekes anyuka, etc. , pedig nem, hanem ha valaki ilyet és ehhez hasonlót akar, akkor
- takarítsa ki a termet vagy keressen valakit, aki ÖNKÉNT megcsinálja
- ha nem akarja az egész termet takarítani(amit még is értek), akkor szerezzen ketrecet, tegye abba és az előző pont szerint járjon el
- ne hozza be az állatot(vagy szorgalmazza, hogy senki se hozza be).

Az a lényeg, hogyha valaki nem ér rá a gyerekek mellett semmire, akkor ne hozzon be/létre SEMMIT! Akkor nem lesz min problémázni. Akkor nem kell a gyerekkel példálózni, nem kell rikácsolni, senkire semmit sem rátolni feleslegesen. Nem szeretné más szagolni az ebből eredő dolgokat, szívni a vele járó teendők miatt, azzal hozta létre az egészet, hogy a otengeri malacot odahozta.

Ha nem akarnak az olajszennyezéssel foglalkozni, akkor rá kellett volna parancsolni a Szedres-Som utcát rám testáló kollégára, hogy NEM, és a Rév sor utolsó címhelyétől visszafordulni, ha tovább folytatja beosztott a dolgait, fizetés levonással fegyelmi, nem engem kell felhívni az irodába, hogy foglalkozzam vele, amikor NEM AKAROK.

A bal oldali idős nénivel(de szépen sikerült fogalmazni) és a jobb oldali bácsival ugyanez a helyzet: a kézbesítők a rám testált túlórákkal meghíúsították a kerítés építését és megy a tili-toli, hogy ki menjen ki, kinek fog jutni az egyikkel(vagy rosszabb esetben mindkettővel) történő hosszabb beszélgetés, a kertbe történő kimenetel úgy zajlik, mintha gyökérkezelés vagy foghúzás előtt állna, holott senki sem a kerti munkát utálja, hanem ezt. Ennek van valami értelme?

Az a baj a kézbesítőknél, hogy a munka idő jó része ilyen felesleges dolgokkal megy el, ez a szőke csaj munkaidejéből is jól látszik.
süti beállítások módosítása