Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

A Szigetszentmiklósi Önkormányzat Ősbűne - Bölcsödék, óvodák és iskolák kérdése

2018. március 06. - Buckai Szövetség Egyesület

Szigetszentmiklós város Önkormányzata, amely 80 %-ban azonos a 20 évvel ezelőttivel valamiért nem érti miért néznek rá mérgesen mindazok, akik a hátteret is ismerik, amikor ő csak bölcsödét, óvodát és iskolát ígér! Jelen cikkünkben felfedjük a történetet! Egy történetet, amely az Önkormányzat egyik ősbűne!

 

1990-et írunk! A Csepel Autógyár elkezdte végnapjait élni és egyre és egyre több embernek mondanak fel a környéken! Az ebből adódó tendenciát látva az ekkor éppen hatalmon lévő Önkormányzat óvodát zárat be! Ez az óvoda ma ének iskola és a Váci Mihály utcában helyezkedik el! Pedig nem volt kevesebb a gyerek!

 

Nem sokkal ezt követően a tőszomszédságában és a Posta közi óvodával egy épületben lévő bölcsödét záratják be! Először egy egészségügyi alkalmassági központ települ a helyére, ahol például rokkant ellátottakat vizsgáltak meg egészségügyileg, majd miután ez is megszűnt az APEH, az OEP és a Munkanélküli Hivatal egy-egy kirendeltsége települt a helyére! Ma egyik sincs már ebben az épületben és Munkanélküli Hivatal Szigetszentmiklóson sincsen! De közben a városba egyre többen települtek be!

 

Így, tehát miközben Szigetszentmiklós lakossága egyre nagyobb lett már az 1990-es években a gyermekeknek eggyel kevesebb óvoda és eggyel kevesebb bölcsőde állt rendelkezésre!

 

A 2000-es években a város létszám növekedési üteme drasztikus tendenciát mutatott! Ezer számra tolongtak a városba az emberek és szinte évente!

 

A város Önkormányzata azonban csak ideiglenesnek tekintette ezt a jelenséget, amelyet mint mondták például 2009-ben át lehet hidalni bérlésekkel és konténerekkel! Akár Papp István (FIDESZ), akár Virág Róbert (FIDESZ), akár az Stadion botrányba éppen napjainkba belebukó Becz Péter (FIDESZ) akkori szavaira gondolunk, melyet a testületi ülésen tettek meg mind a bérlések mellett érveltek ekkor a valódi megoldások helyett!

 

Így történhetett meg, hogy Szigetszentmiklóson gyermekek tömegei jártak bérelt konténerekbe óvodába, vagy a Sas utcai szintén bérelt óvodába! A Sas utcai óvoda egyébként ebben kiemelten kiemelkedik, hiszen 2008-tól számított 15 éves bérlemény, ráadásul euró alapon! De 15 év és két óvoda árának, valamint árfolyamkülönbözetének kifizetése után sem lesz soha az Önkormányzaté vagy a miénk!

 

Az Önkormányzat azóta ezekre természetesen máshogy emlékszik és azt mondja, hogy akkor és ott nem volt pénz! Ha azonban nem lett volna, akkor ugye drága bérleményekre se lett volna?

 

Lassan nem volt mit tenni óvodát, bölcsödét és iskolát kellett építeni! Mert az mégiscsak szégyenletes volt, hogy miközben Szigetszentmiklóson agyon terhelt minden iskola, óvoda és bölcsőde, aközben Szigetszentmiklós gyermekeinek a fele valahol és valamely szomszéd településen keresett és talált magának férőhelyet, akár úgy, hogy a szülők ideiglenesen átjelentkeztek! S építeni kellett, mert az mégiscsak horrorisztikus volt, hogy minden iskola minden kis helysége, minden kis lehetősége agyon van toldozva, hogy még oda is férjen osztály és férjen gyermek! Mitöbb a Batthyány Kázmér Gimnázium Kollégiuma is áldozata lett a kell az iskolának és a kell a teremnek! Persze jó, hogy a kicsik külön vannak, de építeni nagyon is kell és nagyon is kellett! De hova is építettek?

 

Építettek egy Sportcsarnokot a város szélére, majdhogynem a puszta közepére, mellé egy iskolát és egy óvodát, s tőle nem messze egy bölcsődét is. Egészen véletlenül mindmegannyi valamiért éppen a Polgármester egyéni választókerületébe sikerült és máshova nem! Pedig ha Szigetszentmiklóst választókerületekre osztjuk, akkor a Polgármester körzete csak tízből egy!

 

Megígérték, hogy hoznak egy valódi Önkormányzati óvodát máshová is, így például a Buckába a Csépi útra! De lássanak csodát az első pályázaton ez az óvoda és a terve elhasalt és nagy kérdés a szükséges támfal építés, illetve annak költsége miatt, hogy felépül-e valaha! Ahogy nagy kérdés az is, hogy mi lesz a Boglya utcából kiágadzó Veréb utcába épülő 16 tantermes iskolával is! Ha belegondolunk abba, hogy milyen a Boglya utca szélessége, állapota és hogy elbír-e egy iskolával járó forgalmat, akkor a válasz egyértelműen nem! Ha belegondolunk abba, hogy a Bucka csatorna megbirkozna-e egy ekkora intézménnyel úgy, hogy csak 2 – 3 éves és már most is hibákat halmozó túltelített rendszer a válasz megintcsak nem! Hogy lesz ebből óvoda, iskola? Mi lesz valóban a gyermekekkel? Ők a jövő! De vajon ilyen bánásmódot érdemelnek és ilyen körülményeket?

 

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr7513720776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása