Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Magyar Posta: A nem kézbesítő postások kimosása folytatódik!

2017. március 25. - Buckai Szövetség Egyesület

Tisztelt Nemzeti Fejlesztési Minisztérium!

Tisztelt  Magyar Posta!

 

Nem tudjuk eldönteni, hogy köszönettel vagy sajnálattal kaptuk meg ismételt levelüket, de azt igen, hogy tartalmának tekintetében elfogadni biztosan nem lehet és mi nem tudjuk!

 

Sajnálattal tapasztaltuk ugyanis, hogy ismét konkrét esetben már megint postást mostak, arra hivatkozással, hogy 10 éve dolgozik ott, hogy Önök szerint a felsorolt 4 sikertelen kézbesítést mind teljesítette és semmilyen probléma nincs vele!

 

Önök azt írták, hogy életszerűtlen, hogy egy adott helyre történő kézbesítés minden alkalommal sikertelen legyen! Nos egyrészről nem minden egyes alkalommal, mert a sorozatban ötödik kézbesítés végre sikeres volt!  S így volt megmenthető a gazdálkodó! Másrészről és engedjék meg azt a megjegyzést, hogy ha valami életszerűtlen az mégiscsak az, hogy az állítólag Önöknél 10 éve dolgozó, panasszal nem rendelkező (amit persze mi úgysem tudunk leellenőrizni) postásuk kézbesítsen úgy, hogy a mi postaládánkba, amely zárt, amelyből ki nem eshetett mindez mégse legyen jelen! Hova tűnt? Miért nincs benne? Ha Önök igazat mondanak, akkor mi miért nem találkoztunk vele az első négyből egyszer se? Szerintünk ez így és ebben a formában mindenféle megbántás nélkül számunkra elégé hiteltelen. Nem tudjuk ugyanis elhinni és elképzelni sem! Ugyanez volt korábban az összes többi esetben is és álláspontunk szerint e témákban Önöknek nem sikerült a valóságot és az igazat megírni!

 

Engedjék meg ugyanakkor azt a megjegyzésünket, hogy utolsó leveleinket a nem kézbesítő postások ügyében többek között a Magyar Posta legfőbb vezetőjének írtuk meg! Ez a személy tudomásunk szerint férfi és beosztása vezérigazgató! Ellenben a levelet nekünk egy hölgy írta meg beosztásában ügyfélszolgálati ügyintézőként. Így tehát a válaszadás egyetlen pontja sem stimmel! A Magyar Postától nem az válaszolt nekünk, aki címzettként szerepel!

 

Nagyon kíváncsiak lennénk ugyanakkor a Magyar Posta vezérigazgatójának a nem kézbesítő postásokkal kapcsolatos álláspontjára! Mi a véleménye arról, hogy vannak olyan kézbesítők, akik nem viszik ki a leveleket a címzetteknek, mert nincs kedvük! Mi a véleménye arról, hogy egyes postásaik egésznap kocsmában asztalt támasztanak! Mi a véleménye arról, hogy ezek a postások ledokumentálják azt, amit sosem tettek meg, s ezzel okirathamisítást követnek el és kárt okoznak a címzetteknek! Mi a vezérigazgató Úr véleménye arról, hogy a nem kézbesítő postások szégyen hoznak mind a Magyar Posta teljes intézményére, mind azokra, akik a Magyar Postán belül rendben dolgoznak és kézbesítenek? Mi a véleménye arról, hogy a nem kézbesítő postásokat folyamatosan kimosdatja a Magyar Posta és valótlan tartalmú levelekkel terhelik a panaszosokat?

 

Mit gondol a Magyar Posta vezérigazgatója arról, hogy a nem kézbesítő postások miatt és például a NAV kézbesítési vélelmezési intézménye miatt emberek jelentős bírságokat, cégtörléseket és tönkre tételeket kapjanak? Helyesnek tartja-e hogy a Magyar Posta túlhatalmat kapott, amely a nem kézbesítő postásokkal bármikor, bárkit vétlenül tönkre tehet? Jónak tartja-e, hogy Magyarországon lassan a címzettek arra kényszerülnek, hogy postaládájukra kamerát szereljenek, hogy feketén-fehéren betudják bizonyítani, hogy a nem kézbesítő postás és az őt kimosdató ügyfélszolgálat egyszerűen nem mondanak igazat?

 

Önök azt írták, hogy azokat, akiket kellett az ügyekben, azokat felelősségre vonták! Mivel egy országos jelenség több pontját mutattuk be, ezért ez így túl globális! Pontosan melyik ügyben? A Martonvásáriban, ahol a nem kézbesítő, okirathamisító postás egy céget tönkre tett? Szigetszentmiklóson, ahol nem kézbesítő postás miatt felfüggesztették egy időre az adósámunkat? Kispesten, ahol egy egyéni vállalkozó mindennek majdnem károsultja lett? Zuglóban, ahol egy KATA-s egyéni vállalkozó kivágtak a KATA-ból a postás miatt? A 8. kerületben, ahol kézbesítőjüket egy nagy cég és a köztéri kamera buktatta le? Melyik ügyben történt felelősségre vonás? Melyiknek lett következménye? Mert az Önöktől kapott válaszok mind kimosdatásról szóltak, amelyben egyetlen dolgot, a valóságot nem vették figyelembe!

 

Szintén leírták, hogy fejlesztési javaslatainkat figyelembe vették és elküldték az illetékeseknek! Milyen részben vették figyelembe? Lesz például ügyfélkapus követő rendszer? A címzettek, adózók, állampolgárok ügyfélkapun majd követhetik, hogy merre ment a levelük?

 

Számtalan kérdésünk lenne, amely alapján azt mondjuk, hogy levelük pontatlan, a konkrét ügy tekintetében valótlan, a globális ügy tekintetében pedig elnagyzolt, melyből nem derül ki semmi sem!

 

Várjuk hát a válaszokat!

 

KÖSZÖNJÜK!

 

Szigetszentmiklós, 2017 Március 25

 

 

                                                                                            Csizek Csaba

                                                                                 BUCKAI SZÖVETSÉG EGYESÜLET

                                                                                                          Elnök

 

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr8612369255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása