Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Vízmű szolgáltatás átvétele jogutódlás nélkül? - Egyre többen panaszkodnak Szigetszentmiklóson

2016. november 19. - Buckai Szövetség Egyesület

Egyre többen panaszkodnak Szigetszentmiklóson, hogy valami nem stimmel a város vízszolgáltató váltása körül. Mintha a 2013 előtti, úgymond régi dolgoknak nem lenne gazdája!

 

A történet igazán úgy esik, hogy a Szigetszentmiklósi korábbi víz és csatorna szolgáltató az ÉCSVCS Kft volt, amelynek nem volt meg a kellő háttere és akreditálása, ahhoz, hogy az újkori időkben is víz és csatornaszolgáltató tudjon maradni! Az új szolgáltató, aki ez esetben a Fővárosi Vízművek, pedig szétteszi a kezét, hogy ő jogutódlás nélkül vette át a területet. Ez által látszólag kialakul egy 22-es csapdája! A régi szolgáltató, mint szolgáltató már nincs az új pedig a régi dolgokért már nem tartozik felelősséggel! Ahogy egy másik is, mert az Önkormányzat azt mondja menj a szolgáltatóhoz, a szolgáltató, pedig azt, hogy nem tudom mi van a régi dolgokkal!

 

Azonban ez csak a látszat! Ennek nem szabad bedőlni!

 

Az ÉCSVCS Kft ma is létezik, ahogy a gazdája és tulajdonosa a Szigetszentmiklósi Önkormányzat is! Ha nincs jogutódlással átadás, amely persze furcsa, akkor a régi dolgokért a régi tulajdonos tartozik felelősséggel, amely nem más, mint Szigetszentmiklós város Önkormányzata!

 

Hiába is mutogat másra!

 

Üdvözlettel:
Csizek Csaba
Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr8111974602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása