Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Szigetszentmiklós Gyártelep: Miért kellett eltűntetni a régi 38-as busz végállomását?

2016. október 01. - Buckai Szövetség Egyesület

Tisztelt Nemzeti Fejlesztési Minisztérium!

Tisztelt Miniszter Úr!

Tisztelt Miniszterelnökség!

Tisztelt Miniszter Úr!

„Tisztelt” Szigetszentmiklósi Önkormányzat!

Megvetendő Polgármester Úr!

és

Kedves Barátaink!

 

Szigetszentmiklós Gyártelep a régi időkben hatalmas forgalmat bonyolított le részben a ma is létező Orvosi Rendelőintézet, részben a Volánbusz pályaudvar, valamint a HÉV átszállási lehetősége, de legnagyobb részben a több ezer embert foglalkoztató Csepel Autógyár miatt!

 

A rendszerváltást követően időszakosan persze a forgalom csökkent, majd a környék településeinek lakos létszám növekedése hatására a jelenlegi forgalom ismét kiemelten nagy lett!

 

1996-ban az akkori forgalom csökkenés hatására és gazdasági számítások miatt meg lett szüntetve a 38-as busz Szigetszentmiklós Csepel Autógyár és Csepel, Szent Imre tér között közlekedő ága, melynek helyéről egy ideig az őt kiváltó Szigethalom – Halásztelek – Csepel Volánbusz járat indult el, majd beköltözött a régi buszfordulóból a Volánbusz pályaudvar megfelelő helyére! A régi 38-as végállomás és a lekanyarodási lehetőség így üresen maradt!

Bár sajnos nem újították fel, de nem bántott igazán senkit! Lehetőséget biztosított arra, hogy ha a Volánbusz pályaudvart felújítják vagy bármi egyéb baj történik, esetleg HÉV pótló járat közlekedik annak legyen merre menni! Az útvonal körkörös volt és lehetett tőle és lehetett általa közlekedni! Most azonban az új intézményközpont parkolási lehetősége miatt a lekanyarodási lehetőség, a normális közlekedés, a régi 38-as busz végállomása le lett takarítva! Ráadásul nem lett több autónak, mint vagy 5 – 6 autónak új helye! Persze kell a parkolási lehetőség, mert erre kicsi az eredetileg kitalált hely, de miért kellett legyalulni a leállást és a régi 38-as végállomását? Miért nem volt az érték és mindig felkínálkozó lehetőség? Kit és miért bántott az?

 

Érdemi válaszukat mihamarabb várjuk!

 

KÖSZÖNJÜK!

 

Szigetszentmiklós, 2016. Október 1

 

                                                                                            Csizek Csaba

                                                                                 BUCKAI SZÖVETSÉG EGYESÜLET

                                                                                                          Elnök

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr111758113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása