Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

SZÉGYENLŐS FELVETÉS: Mikor lesz olcsóbb a víz?

2016. május 25. - Buckai Szövetség Egyesület

A mai nap során a Szigetszentmiklósi testületi ülésen bár szégyenlősen, de Nagy János ellenzéki (?) képviselő részéről halkan és motyogva felvetésre került, hogy mi a helyzet a Szigetszentmiklósi köbméter vízdíjak ármérséklésével, hiszen szerződés szerint a hálózat bérlője, a Fővárosi Vízművek erre vállalt kötelezettséget!

 

A Fővárosi Vízművek képviseletében jelenlévő két munkatárs robot módjára harsogta a jól betanult az Energia Hivatal által is megcáfolt szöveget! E szerint közölték, hogy az Energia Hivatal határozza meg, hogy mennyi legyen a víz köbméter díja és bár ők szerettek volna mérsékelni ez nem lehetséges!

 

Jaksa-Ladányi Emma LMP-s képviselő hívta fel a figyelmet arra, hogy az árképzés során az Energia Hivatal a maximális árat írja elő és az alá lehet menni, amelyre nem kapott érdemi választ! A képviselő Asszony felvetette azt is, hogy mi van a hálózatba épített aszbeszt csővekkel! A Fővárosi Vízművek azt mondta, hogy valóban vannak, de Budapesten is van, ráadásul ott sokkal több, de majd foglalkoznak vele!

 

Csernobilban is van sugárzás, akkor ha itt lenne nem lenne baj?

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

 

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr178746352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása