Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Köszönetnyilvánítás a Volánbusz Zrt-nek!

2019. január 11. - Buckai Szövetség Egyesület

Tisztelt Volánbusz Zrt!

Tisztelt Vezérigazgatóság!

 

Engedjék meg, hogy a Boldog Új Évet köszöntés mellett mindazon Buckaiak nevében, akik éltek és laktak abban az időben a Szigetszentmiklós Alsóbucka városrészében, amikor még Bucka buszok nem voltak, s tudják és emlékeznek milyen volt az köszönetet nyilvánítsak, hogy 1998 óta, azaz immáron több, mint 20 éve Bucka busz van!

 

Továbbá engedjék meg, hogy köszönetet nyilvánítsak azért is, hogy a Bucka nyugati felét kiszolgáló úgynevezett Boglya járat tervét 2009-ben azaz immáron 10 éve sok más mellett Kameniczky Ákos Úrral segítették és terveink szerint, de az Önök támogatásával ez a járat 2009 December 1-én elindult!

 

Tudjuk, hogy voltak idők, amikor Önök még azt sem tudták, hogy Bucka létezik! Tudjuk, hogy akkor nyilván azt sem tudták, hogy ott emberek élnek és próbálnak túlélni! Mi azokban az időkben 2 – 3 váltás ruhával jártunk, mert a sárban, fagyban, járdátlan és kesze-kusza utcákon át nem lehetett tisztán kijutni! Márpedig az ember bárhova is megy nem kis disznóként akar megjelenni! Mióta a buszok vannak 1998 óta, s pláne mióta a Boglya járat van 2009 óta nem kell ilyenen gondolkodni!

 

Persze van gond a Bucka buszokkal! Van, mert csúcsidőben elviselhetetlenül túlzsúfoltak, s az ember a másik veséjében, hátában, lábán, mellkasában utazik! Van, mert a Bucka főútja mentén, a Csépi út mentén igen ritka a járat és pláne Buckán belül közlekedő, azaz olyan mint a 685-ös és a 686-os járat, na olyan már nincs! Van, mert foggal-körömmel szeretnénk vissza a nagybuszt, amely anno sokat segített, s ma is sokat segítene a növekvő lakos létszám, de pláne a növekvő gyermek létszám mellett! No, de csak a nincs az, amin nincs javítani való!

 

Köszönjük, hogy az elmúlt 10 évben sokat támogatták javaslatunkat és ötleteinket! Ötleteinket a Gyártelepig közlekedő Bucka busz mentén! Vagy ötleteinket a Szent Erzsébet téri buszmegálló tekintetében! Vannak még ötleteink természetesen, mellyel hisszük jobbá lehetne tenni a Szigetszentmiklósi, Buckai közösségi közlekedést és életet. Ötletet mely szerintünk lehet javítana a Volánbusz Zrt jövedelmezőségén és kihasználtságán is! Ebből a Kisduna busz az egyik ötletünk, mely a Tököli Parkerdőtől a Szigethalmi Dunaparton, a Buckán, a Szigetszentmiklósi belvároson, a Szigetszentmiklósi északi Dunaparton át egészen Csepel Soroksári RÉV-ig vezet! Ez hatalmas dolog lenne Szigetszentmiklós életébe úgy turisztikailag, mint a város összekapcsolása, új területek tömegközlekedési feltárása tekintetében! Ugyanis Szigetszentmiklós északi részén, a Dunapart mentén nincs tömegközlekedés, miközben lenne rá igény! De mi minden második Bucka buszt elvezetnénk a 677-es járat vonalán a Teleki utcáig! Azért vezetnénk, mert ott is lenne igény, amely a napi 3 járat okán nem annyira látszik, hiszen arra nem lehet rászokni, mert az nagyon kevés!

 

Köszönjük azt is, hogy olykor hevesebb küzdelmünket és érvelésünket is elfogadták és megértették miben rejlik annak jelentősége! Köszönjük, hogy menetrend terveinknek megértették a lényegét és már jobban figyelnek arra, hogy hol mire is kell vagy kellene odafigyelni még akkor is, ha ez nem mindig sikerül! Köszönjük, hogy néha zsörtölődésünkbe meglátták a pozitív és építő szándékot, amely mindenkori megkeresésünk elemi lényege volt!

 

Köszönjük, hogy kialakulhatott az a helyzet, hogy vannak, akik nem tudják elképzelni milyen volt a Bucka buszok nélkül, s azt is köszönjük, hogy a Buckának jelene és jövője a Bucka buszokkal szorosan összekapcsolódik!

 

Biztosak lehetnek abban, hogy a jövőben is megkeressük Önöket a Bucka buszokkal kapcsolatban! De kérjük mély tisztelettel, hogy segítsenek azok megoldásával kapcsolatban egy hálás, de nagylétszámú, 10 ezer fős lakosságnak!

 

   KÖSZÖNJÜK!

 

 

Szigetszentmiklós, 2019. Január 11

 

Tisztelettel:

 

                                                                                            Csizek Csaba

                                                                                 BUCKAI SZÖVETSÉG EGYESÜLET

                                                                                                             Elnök

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr3614557210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása