Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Programajánló Augusztus 19-re és 20-ra Buckai Szövetség Egyesület módra

2017. augusztus 19. - Buckai Szövetség Egyesület

A Buckai Szövetség Egyesület minden Kedves olvasójának, támogatójának megígérte, hogy az igen hervasztó ünnepi programmal előálló Szigetszentmiklósi mellett körülnéz, hogy hol lehetne kellemesen eltölteni családoknak is a nemzeti ünnepet. Ennek tekintetében:

 

Soroksáron az ünnepi műsorokra 20-a helyett 19-én kerül sor a Hősök terén! A szokásos ünnepi műsoron túl a B52 együttes fellépése lehet színfolt 19 órától, valamint Révész Sándor & Závodi János Piramis-évek koncertje is sok érdeklődőre lelhet.

 

Tökölön tovább folytatódik a Summerfest Nemzetközi Folklór fesztivál. Erre a hagyományos fesztiválra mindenképpen érdemes kilátogatni a hétvége bármely napján. Nekünk a jelmezes felvonulás keltette fel az érdeklődésünket.

 

Halásztelken a szokásos műsoron felül új városháza felavatására kerül sor 20-án 10 órától. Érdekes lehet megnézni mit alkottak és milyen lett.

 

Csepelen a szokásos műsor keretében 20-án 19:30-tól a Neoton Família sztárjai koncert várható. Aki ismerte az igazi 80-as éveket az bizton feltud idézni jópár klasszikus Neoton Família dallamot szólamot és ezek ma is kedveltek!

 

Ezentúl ugye várható a szokásos esti tűzijáték a Főváros esetében! Mi azt mondjuk, hogy az időjárást, a várható viharjelzéseket mindenki nagyon figyelje! Ha olyan a helyzet inkább a helyi tűzijátékok és a hamar hazajutás lehetősége az ajánlott. Ha azonban kitisztul az idő addigra, akkor természetesen a központi tűzijáték is érdekes lehet! Mi persze elfogultak vagyunk ebben a kérdésben, mert bár a Szigetszentmiklósi vezetést nem szeretjük ismert okok miatt, de a Szigetszentmiklósi tűzijátéknál nincs szebb szerintünk!

 

Ellenben! 17 múzeum lesz ingyenesen nyitva ország szerte Augusztus 20-án és az ünnep miatt! Ezek:

 

·       A Magyar Természettudományi Múzeum – Budapest

·       A Néprajzi Múzeum – Budapest

·       Az Aquncum Múzeum – Budapest

·       A Magyar Mezőgazdasági Múzeum – Budapest

·       A Szentendrei skanzen – Szentendre

·       Hadtörténeti Intézet és Múzeum – Budapest

·       A Terror Háza – Budapest

·       Vadászati Múzeum – Gödöllő

·       Magyar Földrajzi Múzeum – Érd

·       Kohászati Múzeum – Miskolc

·       Pék-Ház – Sopron

·       Macskakő Gyermekmúzeum és közösségi tér – Sopron

·       Balatoni Múzeum – Keszthely

·       RepTár – Szolnok

·       Mukácsy Mihály Múzeum – Békéscsaba (itt két kiállítás is ingyenes)

·       Tatabányai Múzeum

 

Reméljük sikerült kedvet csinálnunk!

 

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr4812762588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása