Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

18 éves a Bucka busz

2016. augusztus 28. - Buckai Szövetség Egyesület

1998-ban éppen 18 éve látta meg a Bucka első menetrendszerinti járatát az akkor még iskolások miatt elindított Bucka buszt.

 

A klasszikus járat a 685-ös kódszámot kapta, amely ma már éppen és időlegesen nem létezik. Ellenben az első busz még mindig rendelkezésre áll, hiszen azóta felújították és sárgáról fehérre festették.

 

Az alapjárathoz a 2000-es évek elején egy nagy busz is csatlakozott kisegítő Csépi úti járatként, amelyet nem régen vettek el, s melynek vissza hozataláért aláírásokat gyűjtünk.

 

2009-ben a flotta a mi tervezésünk és harcunk hatására a Boglya járattal bővült.

 

2014-ben újabb kisbuszok érkeztek és 2015-től a Bucka busz a 2009-es terveinknek megfelelően már Gyártelepig is elmegy.

 

A flotta bővülése két irányban is lehetséges még a jövőben. Egyrészről a járatok egy részének elvitelével a Repkény utca felé. Másrészről a Kisduna busz elhozatalával. Utóbbi a Csepel, Soroksári RÉV és a Tököli Parkerdő között fog közlekedni a Buckán keresztül.

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr6211657438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása