Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

MI LÉSZEN VÉLED Ó BUCKA-TÓ?

2016. július 03. - Buckai Szövetség Egyesület

Ránézünk a Bucka-tóra és annyi mindent lehetne vele kezdeni még azon a kérdésen kívül is, hogy mikor lesz valóban kitakarítva? Amikor 2009-et, 2010-et, 2011-et, 2012-öt írtunk bármit, amit szerettünk volna a Buckába azt mind a Bucka-tó területére ígérték! Így hiúsítottak meg számtalan kezdeményezést és számtalan ötletet!

 

A Bucka-tóra ígértek gyógyszertárat, postát, buszfordulót, öregek otthonát, óvodát, iskolát, bölcsödét, piacot, foci és kosárlabda pályát, szabad téri színpadot, boltot és ki tudja még mit!

 

Persze sosem örültünk ennek, mert a Bucka-tónak sértetlen, az itt élő lakosságot szolgáló Szabadidő Központnak kellene lenni!

                                                  

Vagy egy helynek, amely olyan, mint a Fővárosban a Feneketlen tó!

 

Mégis a vezetés őrizteti és hihetetlen összegek mennek el arra, hogy ténylegesen nem lesz belőle semmi! Ma egy kietlen táj, amely nem okoz örömet senki másnak, mint a sétáló kutyáknak, hiszen látványában nincs semmi élvezetes!

 

Felmerül azonban az a kérdés, hogy ha a tóra ígért és ezáltal meghiúsított beruházások, fejlesztések mégsem a Bucka-tóra érkeznek, hiszen mint 2016.06.29-én képviselőtestületi ülésen megtudtuk végre már szabadon kívánják hagyni – ez egyébként helyes – akkor a szükséges fejlesztések a Buckába nem is jönnek el?

 

Vagy közülük csak a a beígért óvoda igen és a többi nem? Se gyógyszertár, se bölcsöde, se iskola, se posta, se foci és kosárlabda pálya, se szabadtéri színpad, se piac, se buszforduló nem lesz? Vagy kerestek ezeknek másik helyet? Esetleg soha nem is akarták őket?

 

A piac persze annyira nem fontos! Bolt is van! De orvosi rendelő, bölcsöde, gyógyszertár, iskola és óvoda, posta, buszforduló nagyon is kellene valahova a Buckába! Vajon lesz? Vajon nem lesz?

 

S a Tó bárhogy is lesz azért így mégsem maradhat!  Az A rész tele van ültetve facsemetékkel. A B rész maga a domb alatta az ott hagyott és súlyos szennyezéssel. A C rész rész önmagában véve bármire is pici. Marad a D rész, amelyre nem lehet minden Bucka-tóval kapcsolatos szabadtéri élményt szervezni!  

 

Furcsa ez!

Drága Bucka-tó ó mi lesz veled?...

 Ó mi lesz veled?

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

 

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr218862902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása