Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

GROTESZK MIKLÓS: "A fák nem érdemelnek vizet!"

2016. március 11. - Buckai Szövetség Egyesület

Ahogy Önök láthatták az elmúlt napok során jelentkeztünk Groteszk Miklós sorozatunkkal, amelyben döntéshozóink egy-egy át nem fontolt, át nem olvasott, meg nem nézett döntését és abszurditását mutattuk be Önöknek!

Jelen részünkben ismét a Kéktóra érkezünk meg, amely Szigetszentmiklós város méltán híres szabadidő központja! Szép is, zöld is, emlékezetes is és élményteli. Persze van ami felújításra szorul vagy amelyet ki kell cserélni! Például az öreg és beteg fákat fiatalokra, így hát újakat ültetni!

A Szigetszentmiklósi Önkormányzat is így gondolja! Leszámítva azt, hogy ők kivágnának olyan fákat is, amit nem kellene! Igaz ilyenkor megmondják:

" - Nem szóljatok bele! Nekünk ilyen végzettségünk van! Értünk hozzá!"

Igaz is! Számtalan Önkormányzati döntéshozónak egészen véletlenül mezőgazdasági cége vagy cége is van! Sőt! Erről is szól az iskolai végzettsége, köztük az egyetemi diplomája!

Szóval ők aztán tényleg tudják! Éppen ezért minden évben 10 facsemetét ültetnek a döntéshozás szerint például a Kéktóra összesen 700.000 Ft-ért! Mégegyszer mondjuk: Minden évben!

Azonban baj van! Hogy mi az? Nézzenek a képre! Mit látnak? Mi azt, hogy meglocsolják a facsemetét az azt ültető gyermekek! No és pont ez az, amit mezőgazdász döntéshozóink elfelejtenek! Itt a facsemeték valamiért vizet soha többé nem érdemelnek!

Vajon miért?

- Nem tanítják a Mezőgazdász egyetemen, hogy víz kell egy fiatal fának?

- Ha meglocsolnák jövőre nem lenne mit ültetni?

- Elköltötték vízdíját előző év novbemberben, amikor a körtéri virágokat sikerül úgy agyon locsolni, hogy a környékén tucsog a fagy előtt minden?

- Esetleg bűnt követtek el a facsemeték?

Nem tudni! Mindenesetre mi elterveztük: Ha megint jönnek a Kéktóra facsemeték mi locsoló akciót fogunk szervezni! :)

- CsCs -

BSZ elnök

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr28465714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása