Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Találkozó a Csepeli HÉV megmentése miatt: BESZÁMOLÓ

2016. március 19. - Buckai Szövetség Egyesület

2016 Február 26-án számtalan és egyre megdöbbentőbb hír, valamint két tiltakozó levél után a Buckai Szövetség Egyesület úgy döntött, hogy személyes találkozót kér Tarlós István Főpolgármester Úrtól a Csepeli HÉV, mint érték megmentése érdekében! A Főpolgármester Úr számtalan elfoglaltságára hivatkozva Kovácsné Tóth Ágnes kabinetfőnököt kérte fel álláspontja képviseletére, míg a találkozót 2016.03.18-án 9 óra 30 percre tűzte ki!

A megbeszélés kezdete elhúzódó egyeztetések miatt közel 40 percet késett! Majd a bemutatkozás után (a kabinet főnök asszony még egy munkatársát hozta magával) a Szövetség elnöke kezdte az Egyesület által képviselt álláspont bemutatását! A bemutatásra egy vastag gyűrűs dossziényi dokumentummal, menetrenddel, műholdképekkel, fényképekkel, szakmai levelekkel, bemutatásokkal, korábban elkészített (pl.: a BKK általprezentált) tervekkel készültünk!

Első körben az került bemutatásra, hogy az esetleges villamos egyetlen környező pályára se tud kimenni, hiszen környező összes villamospálya maximálisan túltelített!

Ahhoz azonban, hogy ez megérthető legyen be kellett mutatni a villamos viszonyokat! Azaz azt, hogy 2 db CAF vagy 2 db Combino villamosnyi ember tesz ki Csepeli HÉV-nyi embert.

Ennek tudatában:

 A 2-es villamos vonalán Közvágóhíd, az Eötvös tér - Széchenyi tér közötti szűk, hangos és árvíz esetén elsőként víz alá kerülő aluljáró, valamint a Kossuth tér jelent akadályt. A 24-es vonalán főként a Soroksári út keresztezése és az a tény, hogy két percenkénti villamos közlekedtetéshez a Soroksári utat percenként le kell állítani, az 51-es vonalán, pedig a Mester utca a probléma, amelyre rá szoktak parkolni, vagy különböző autók által gerjesztett akadályok alakulnak ki. Elmondásra került, hogy ez előbbi 3 vonal részben kell ahhoz is, hogy egy esetleges Csepeli villamos a 4-es, 6-os vonalára eltudjon jutni. Így, tehát ez is teljes képtelenség! A villamospályák bemutatása során legvégül az 1-es villamosra tértünk rá! Itt, mint az ismeretes csúcsidőben 3 percenként jár a villamos, amelyre rávezetni a Csepeli villamost 1 - 1,5 percenkénti villamost jelentene, amely az 1-es villamos vonalának ismeretében a Főváros megbénulásához vezethetne!

Ezen prezentációnk nagymértékben követte korábbi cikkünk sémáját és tematikáját is!

Mi úgy láttuk, hogy ezen prezentációnk nem aratott osztatlan sikert, de a felvázolt érveket nem tudták megcáfolni, azokat alaposnak és körültekintetőnek nevezték, mégha probálták is megszakítani! Ellenben kijelentették, hogy számtalan ponton a bemutatás politikusi nyilatkozatokra és sajtóorgánumokra épített, amely emiatt tárgyi tévedéseket tartalmaz például abban, hogy ez még egy el nem fogadott, el nem bírált és meg nem vitatott terv! Jelen pillanatban csak beszélnek róla!

Nos minket pont ez, azaz a beszélnek róla is nagyon zavar! Ekkor tovább menve bemutattuk hogy például a villamos Csepel végállomásról történő 2 - 2,5 percenkénti indulása a II. Rákóczi Ferenc úti átjárónál 1 percig se tud biztosítani szabad jelzést! Annak a II. Rákoczi Ferenc útnak, amelyen keresztül az agglomerációból érkeznek a buszok és amely így Csepel és térségének a közlekedését teljes mértékben ellehetetleníti, tönkre teszi, megakadályozza!

Itt jegyezték meg, hogy természetesen nem akarnak olyan terveket elfogadni, amely Csepel életét ellehetetleníti!

Hát mi reméljük, hogy ez tényleg így van!

Ezt követően bemutattuk a BKK 2014 - 2020 fejlesztési ütemtervét, amely a Csepeli HÉV és a Ráckevei HÉV összekötését és Astoriáig történő bevitelét írja elő, valamint az Észak-Déli Regionális Gyorsvasút déli szakaszának 570.768.803 Ft-ból történő megvalósíthatósági tervét!

Egymásra mosolyodtak! Hát arra nincs pénz!

A Szövetség elnöke elmondta, hogy ezt az érvelést el is fogadná, ha az Egyesület nem kapott volna fél évvel ezelőtt olyan leveleket, amelyek tényszerűen leírták többek között hivataluk által is, hogy akkor rendelkezésre állt a pénz! Hova tűnt hát azóta?

A kabinetfőnök asszony ezt a tényt teljes képtelenségnek nevezte és kifejtette, hogy a levél vagy levelek írója vagy nem volt minden adat birtokában vagy felelőtlen ember! Ugyanakkor például velünk is azért álltak szóba, mert a levél alapján az Egyesület elnöke nem tűnt őrjöngő örültnek!

Fogalmunk sincs arról, hogy ez össztársadalmi értelemben pozitívum, avagy sem, ahogy arról sem, hogy a kik és milyen magatartású emberek, csoportok, szervezetek lehetnek azok, akik őrjöngő örültek a Főpolgármesteri Hivatalnak!

Tovább menve kifejtettük azon álláspontunkat, mely szerint sok forrás két alapvető indokot határozz meg a Csepeli HÉV elpusztításának!

1.      A Csepeli HÉV-et azért kell elpusztítani, mert útba van a leendő Olimpiai falunak.

2.      A Csepeli HÉV az egyetlen olyan vonal, amely nem regiónális járat, azaz nem hagyja el Budapest közigazgatási határát!

Az előbbi esetre felvetésre került, hogy az nem lehet akadály, hiszen az útba lévő szakaszon a vonal levihető a Föld alá, míg az utóbbi esetben Gazdaságossági számításokat készíthetnének arra, hogy mi kerül többe:

·         A Csepeli HÉV villamossá építése és ilyen pályák kialakítása vagy

·         A Csepeli HÉV meghosszabbítása délre közigazgatási határon kívülre és ezáltal a többi HÉV-hez hasonlóan regionális vasúttá építése, amelyre több pályázati pénz vehető fel a többi HÉV-hez hasonlóan és így eljöhetnének ide is a Stadler FLIRT vasútak!

Kifejtésre került továbbá, hogyha most nem hivatali helységben ülnénk, hivatalos, magas beosztású személyekkel, hanem barátok között, baráti társaságban akkor azt lehetne mondani:

Csepeli villamos? NEM! Vagy max, ha a villamos megtanul repülni ugyanis sehol se fér el!

 

A kabinetfőnök asszony ismét kifejtette, hogy ezek tévinformációra és politikusi nyilatkozatokra reagálásként épített álláspontok! Mivel azonban nincs semmi, ezért ilyenről sem lehet beszélni! A gazdaságossági számítást visszautasította, ahogy kifejtette, hogy a Főváros a Csepeli HÉV déli meghosszabbítását sem fogja finanszírozni, mert ha utána ingyen át kell adni az államnak, akkor megvalósul egy bűncselekmény, amelyet úgy hívnak, hogy hűtlen kezelés!

Reagálásként a Szövetség módosította álláspontját! A gazdaságossági számítást a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól és levélben fogja kérni!

Ebben meg is egyeztünk!

A Szövetség ezenkívül azt is elmondta, hogyha ennyi állítólagos téves információ van, akkor felkéri a Hivatalt, hogy szervezzen és rendezzen lakossági fórumot, ahol tájékoztatják szakmai alapokon nyugvó érvekkel az érintett lakosokat, melyek közé mi az agglomerációt is értjük! Tekintettel arra, hogy sokan aggódnak és mi pedig minden az üggyel kapcsolatban szervezet lakossági fórumra kimegyünk függetlenül attól, hogy azt ki szervezi, mert az ügy minket is és nagyon is érint!

A Hivatal kifejtette, hogy természetesen nem akarnak olyan döntést hozni, amely árthat Csepelnek vagy agglomerációjának! Ugyanakkor nekik 2 millió ember érdekeit kell figyelembe venni és nem csak egy kis település 10 ezer fős városrészét!

A Szövetség elnöke kifejtette, hogy ebben az esetben 10 ezer fős városrész és a Főváros érdekei és érvei nem térnek el, azaz azonosak! Ráadásul ezen álláspontunkat több szakmai szervezet és egyesület is támogatja! A Szövetség példaként ekkor egy nevet is mondott!

A kabinetfőnök asszony kifejtette, hogy a példaként felhozott személyt magamutogatónak semmint szakembernek tekinti, de megértették az érveinket és ha esetlegesen lesznek szakmai egyeztető tárgyalások, akkor azokat előfogják terjeszteni, vagy esetlegesen meghívnak minket is!

A Szövetség végezetül kifejtette, hogy Csepelre egyetlen egy villamos vonalat tud elképzelni: A 3-as villamos meghosszabbítását a Gubacsi útról! Azonban azt sem a Csepeli HÉV helyett, hanem mellett!

A kabinetfőnök asszony elmondta, hogy ezt a tervet nem ismerte, de első olvasatra támogathatónak ítéli meg! Társa, akit szakemberként mutatott be a tervvel már találkozott és szerinte is jó ötlet!

Mindkét fél megállapodott ezentúl abban, hogy a HÉV jelenlegi szerelvényei elavultak és korszerűsítésre van szükség! Csakhogy amíg a Szövetség a fejlesztést / korszerűsítést alacsony padlós HÉV szerelvényekben vagy metróban látja, addig a Főpolgármesteri Hivatal vizsgálja az egyéb lehetőségeket!

 

A Buckai Szövetség Egyesület álláspontja szerint a mai napi tárgyalás nem hozott igazán semmi konkrétumot! Így bár a Hivatal azt mondja, hogy nincs semmi még, azért a Szövetség nem gondolja, hogy hagynák a Főpolgármestert, vagy a Csepeli Polgármestert csakúgy vaktában nyilatkozgatni és Csepeli HÉV-et lövöldözni!

A várjunk még álláspont, persze lehet, hogy jó és tényleg szakmai előkészítések, érvek kerülnek elő! Csakhogy mi Szigetszentmiklósiak és Buckaiak vagyunk! Megszoktuk, hogy a Szigetszentmiklósi Önkormányzat amit kérdez az sem igaz! Ha időt kér megcsinálja a borzalmat a háttérbe vagy sunyít! Így az nem fogadható el! Azonban a Főpolgármesteri Hivatal ilyen irányú hozzáállását nem tudjuk mennyire lehet hitelesnek és komolynak venni! Bízunk benne, hogy nem elterelés és nem csak megnyugtatás, miközben a háttérben szörnyűség történik! Átfogjuk beszélni a többiekkel, hogy pontosan hogyan álljunk ehhez és mi legyen a következő lépés!

Hamarosan ezen témában még jelentkezünk!

- CsCs-

BSZ elnök

 

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr478497588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása