Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Vajon merre halad a Bucka? Vajon, aki itt él ezt szeretné-e?

2017. július 27. - Buckai Szövetség Egyesület

Budapesttől 10 km-re délre a Csepel szigeten elhelyezkedik egy város, ahol 40 ezer ember él és amelynek Szigetszentmiklós a neve. Ennek a városnak számtalan történelme, története van! Sok köztük elismert, elmesélt, kitalált vagy elhallgatott, el nem ismert, esetleg elfeledett! Ennek a településnek, mint annyi másnak vannak részei, egységei, alkotó elemei és peremvidékei. A legnagyobb és legelmaradottabb a 10.000 lakost magába foglaló Alsóbucka, amely elvileg és állítólag fejlesztés alatt van.

 

Az Alsóbucka azonban régen egy vidékies hangulatú hely volt, ahol mindenkinek hatalmas kertje volt, körülölelő bokrokkal, dombokkal és erdőkkel. Ha valakinek úgy tartotta kedve, akkor csinált egy állványt a kertjébe, feltett rá egy fekete hordót és fürdött kerti zuhanyzóként a saját kertjében! Ma ezt persze nem lehet! Minden négyzetméter és az utolsó centi is el van adva! Mindenki belát mindenki mindenébe, minden egymásra van épülve és megszűnt a régen annyira szeretet magánszféra!

 

Régen az ember annyi állatot és úgy tartott a kertjébe, amint és ahogy akart! Nem kellett attól rettegnie mit szól hozzá a szomszéd vagy hogy elütik-e a Csépi úton avagy se! Volt, szerette, nevelte, élt vele vagy ha termelte, hát felhasználta arra, amire termelte! Ma ilyet nem lehet, mert annyira minden össze van zsúfolva, hogyha a házilag tartott disznó nem szokik a parfümre, akkor hamar ki lesz spécizve és lehet egy vita alapja, de akár jó szomszédi iszony is kialakulhat belőle.

 

Régen a Buckai sárban járt, mocsárban és porban! Nem tudta megúszni, hogy ne legyen koszos a ruhája vagy ne legyen szüksége akár több váltás ruhára! Régen nem volt járda, de hát az most sincsen! Most már nem járunk mocsárba, sárba és porba, helyette megkaptuk, hogy nem árt ha rendelkezünk pár védőszenttel, hiszen a fejlesztés az, hogy bár járdátlanul, de száguldó autók között életveszélyben mászkálhatunk!

 

Régen azt ígérték, hogy ha eljön a Bucka csatorna, akkor helyre hozzák az utakat, rendezik a helyet és élhetőbb lesz! A Bucka csatorna maga a katasztrófa lett úgy elszámolásában, mint fizikai kivitelezésében! A közlekedés nem lett jobb és bár pár utca kapott valami, de leginkább bevizsgálandó zúzalékot a Buckára azt a szót, hogy rendezet vagy valami helyre jött azt nem lehet mondani!

 

Régen a Bucka tóban lehetett úszni, fürdeni, a Dunapartot, pedig elérni! A Bucka tót aztán elszennyezték, a Dunapartot beépítették, a tó rekultivációjára 4,7 milliárdot vettek fel, de nem tettek semmit sem csak talajt forgattak nagy csinadrattával és nagy bőszen a pénzzel, pedig biztosan nem számoltak el tisztességesen!...

 

Régen iható volt a Buckában a talajvíz! Itt ittunk, itt itattunk és nagyon örültünk annak, amivel rendelkezünk! Ma a vizünk el van szennyezve és szándék sincs arra, hogy ez valaha is rendben legyen! Némelyeknek nem elérhető a vezetékes víz annak ellenére, hogy kifizette, mert az Önkormányzat a pénzt benyelte, de nem adott cserébe semmit se!

 

Amikor a Buckába születtünk, jöttünk vagy beleszerettünk tényleg erről álmodtunk? Szennyről, mocsokról, túlzsúfoltságról, becsapásról és silány munkákról? Arról álmodtunk, hogy a gyermekeknek nem lesz normális játszótere, a Buckának parkja és úgy fog kinézni, mint egy brazil favela?

 

A Buckai Szövetség Egyesület ki megy az emberek közé és hamarosan egy egységes tervet készít, hogy mit lehet elérni mi mellett és hogyan lehet a Buckából egy élhető helyet kisajtolni! Egy olyat, amelyre láthatólag az Önkormányzat a legkevésbé se törekszik!

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr3812695281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása