Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

LEVÉL: Szigetszentmiklós város Önkormányzata részére Kellemes Ünnepeket!

2016. december 23. - Buckai Szövetség Egyesület

„Tisztelt” Szigetszentmiklósi Önkormányzat!

Megvetendő és elkergetendő Polgármester Úr!

 

Sajnos az idei évben rengeteg pusztító dolgot sikerült elkövetniük ismét városunk ellen kezdve a szűkösen rendelkezésre erőforrásoktól, ha fejlesztésről volt szó, a tékozláson át - ha éppen buliztak - bezárólag a Bucka-tó ki nem takarításával, a Buckai víz és csatorna károsultak cserben hagyásával, a közlekedés ellehetetlenítésével és a város élhetetlenné tételével mérhetetlen arroganciájuk, cinizmusuk és butaságoktól hemzsegő érveléseik mellett.

 

Miközben bármikor, ha kimegyünk attól kell rettegnünk a Határ úton, hogy mikor mos el a fertő ár, a Buckában a másfél sáv széles utak mentén mikor gázolnak el, hiszen még járda sincsen, aközben Önök ünnepelnek. S miközben a városnak van egy önmagát közlekedési szakértőnek nevező a közlekedéshez nem értő bohóca, akinek a Thomas mozdonynál több nem való a kezébe közlekedési téren, aközben nekünk Buckaiaknak a Bucka buszon egy lakó tartozkodik a lábunkon, egy másik a hátunkon, egy harmadik a vesénkben! Sőt olyan jól ki lett végezve a közlekedés, hogy reggel már lassan nem lehet kijutni Szigetszentmiklósról, este pedig nem lehet hazajutni! Persze még mindig tonna számra adják el a jó olcsó és súlyosan szennyezett területeket!

 

Talán Önök az Önteltségtől, amely a butaság leplezésének egyik formája nem látják mennyien utálják magukat, de biztosíthatjuk Önöket, hogy nagyon sokan és egyre többen! Nem bírják ugyanis az emberek, amikor egy Hivatal, amely elvileg őket kellene, hogy szolgálja ellenük tesz és a szemükbe nevet. Nem bírják azt, amikor olyan terhekkel és horribilis árakkal súlytják őket, mint amilyen ma Szigetszentmiklóson bármely közüzem, de főként a víz és a csatorna csatlakozási díja! Nem bírják a nehéz anyagi helyzetben élők, amikor úgy beszélnek több százezres csatlakozási díjakról, mint ha az csak egy fillér lenne! Miközben számukra egy vagyon!

 

Az emberek nem bírják az olyan kegyetlen lényeket…mitöbb SZÖRNYETEGEKET, akik miközben mindent megtettek azért, hogy a vezetékes vizet egyes lakók soha ne érjék el, jogtalanul egy átnevezés után elvették és elköltötték a befizetéseiket úgy hogy nem adtak cserébe semmit sem… Szóval, hogy ilyen lakóknak még a kutakat is leszereljék!

 

A karácsonynak hatalmas ereje kell, hogy legyen, hogy a szeretet ereje áttörje azt a gonoszságot, amellyel Önök rendelkeznek és adjon annyi fényt, hogy felfedezzék a térképet és az alkotó szellemet a jövő évben! Hiszen képesek voltak olyat mondani, írni és előterjeszteni egyes munkatársaik, amelynek valótlansága már a térképről is rikít!

 

Önök számtalan levél esetében a 2013. évi CLXV tv. 2/A § (1) bekezdésére hivatkoznak. Ez azonban azt jelenti, hogy korábbival azonos tartalmú levél esetében, amelyet megválaszoltak a válaszadás mellőzhető. Nos egyetlen szóval van baj! Ez a megválaszoltak! A mellébeszélés, a hazugság, az igazolható valótlanság, képmutatás, cinizmus és pökhendiség nem tekinthető válasznak! S be kell lássuk, hogy Önök a Bucka-tó, a Bucka csatorna, a Közlekedés, az Egészségügy és sorolhatnánk még a témaköröket érdemben soha nem válaszoltak, tehát nem válaszoltak! Így e törvényi hivatkozásukat nem áll módunkban elfogadni!

 

Ellenben abban bízunk így a szeret ünnepe körül, hogy meglátogatja magukat egy jó tündér vagy megtérnek és elszégyellik magukat amiatt, amit eddig ellenünk szigetszentmiklósiak és ellenünk buckaiak ellen tettek! Ahhoz kívánunk Boldog és Alkotásban Gazdag Új Évet, hogy helyre hozzák mindazt a kárt, pusztítást és barbarizmust, amit eddig okoztak és mindazt amit tönkre tettek! 2017 remek esély lesz erre!

 

Ha nem, akkor menniük kell! Akkor mindennap és egyre többen fogjuk kérni pártoktól és mindentől függetlenül azonnali menesztésüket! Vannak érveink, de ami mégtöbb vannak bizonyítékaink, hogy miért kell ezt megtenniük!

 

Tiszteletet pedig ne is várjanak! Amit maguk tettek, azért embert csak megvetni és nem tisztelni lehet! Dolgozzanak meg a tiszteletért! 2017 erre egy nagy lehetőség!

 

Szigetszentmiklós, 2016. December 23

 

 

                                                                                            Csizek Csaba

                                                                                 BUCKAI SZÖVETSÉG EGYESÜLET

                                                                                                          Elnök

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr3212069863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása