Tovább duzzad a dolgozói elégedetlenség az Önkormányzati tulajdonú ARIES Kft-ben. A mintegy 70 – 80 – 100 ezer Forintért és megalázó körülmények között dolgozó munkavállalói állománynak egyre inkább elege van a megterhelő munka melletti megélhetési nehézségekből, a megbecsültség érzetének teljes hiányából, valamint a mindemellett urizáló vezetőkből.
Mint nekünk a dolgozók elmondták nem tudják megérteni, hogy hogy lehetséges, hogy akár Szarvas Tibor az ARIES Kft vezetője milliót meghaladó fizetést, meghatározott időszakonkénti jutalmat vesz fel, addig ők akik effektíve a munkát elvégzik nap, mint nap azon kell gondolkozzanak miből fognak enni, rezsit fizetni, esetleg hiteleket törleszteni vagy egyáltalán fennmaradni!
Mind az ARIES Kft alkalmazottjai, akik sztrájk és munkabeszüntetés hangulatában vannak, miközben a vállalkozás körül kilépési hullámról lehet hallani, mind mi megdöbbenéssel hallgatták az a legfrissebb hírt, hogy a Szigetszentmiklósi Önkormányzat Tulajdonosi bizottságának feje, az ellenzéki ÖSSZEFOGÁS frakció vezetője, a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem tanára Jószai Attila, az Önkormányzati többség és a Polgármester azzal érvvel, hogy a vezetés jutalmazása azért is jogos, mert az ARIES Kft nyereséges, így az kifizethető!
Aki azonban egy picit is ért a közgazdaságtanhoz és a gazdasági világhoz az tudja, hogy hogyan lehet eredményt generálni, vagy eltűntetni teljesen törvényes módszerekkel! Így ez nem lehet érv! Szomorú, ha ezt egy Gazdaságtudományi Egyetemen oktató nem tudja! Milyen tudást adhat át akkor hallgatóinak? Jutalmazni, pedig akkor, amikor egy vállalkozásban bérfeszület van meglátásunk szerint arcátlanság! Hiszen, ha keret van bérjellegű kifizetésekre, akkor azt a bérfeszület feloldására kellene fordulni!
Úgy látjuk ez alapján, hogy a testület, amely döntési jogkörrel rendelkezik az Önkormányzati vállalkozás, az ARIES Kft vonatkozásában ismét alkalmatlanságát bizonyította! EZ ISMÉT EGY SZÉGYEN!
Csizek Csaba
Buckai Szövetség Egyesület
elnök
06-70-70-15-911