Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

A nagy Bucka busz múltja és jelene, de lesz-e jövője?

2019. október 30. - Buckai Szövetség Egyesület

Több, mint 19 éve közlekedik nagy busz Szigetszentmiklós Alsóbucka város területén! A busz már eleinte is kisegítő buszként működött, működik és többször veszélybe került! Kapacitásának vonatkozásában a legnagyobb teherbírású, amelyet mára minimálisra züllesztettek! A nagy Bucka busznak van múltja és van jelene, de jövője mindig és folyton megkérdőjeleződik! Vajon lesz-e?

 

A nagy Bucka busz, mint tudható a Buckán belül az Őz utcán át a Csépi úton közlekedett és manapság inkább, mivel olyan ritkán van, ezért közlekedget! De a Csépi út másfél sáv széles, járdázatlan és a Csépi úton nincsen sok más mellett buszforduló sem! Így a buszok Y fordulásra és terelő igénybevételére kényszerültek, amely például a Madarász utca esetén jelentősen borzolja és borzolta a kedélyeket!

 

Lett volna megoldás, de a most leköszönt vezetés nem élt vele! A megoldás az lett volna, hogy a Csépi út keleti oldalán lévő Csépi úti megállóval szemben lévő háromszög telket megveszik és buszfordulót építenek a helyére, esetleg egy kis postafiókkal mellékelve! Ma már persze tudjuk, hogy nem ez történt meg! Hagyták eladni az ingatlant és annak a helyére is sorház épül fel körülmények biztosítása nélkül és körülmények biztosítása helyett!

 

Éppen ezért új útvonalra van szűkség ott, ahol szűkek az utcák, ahol városvezetések nem törődtek semmivel és senkivel sem csak saját érdekeikkel! Lehetőség például a Gyökér utca kiszélesítése! De mivel az rengeteg konfliktussal és költséggel járna gyorsan vessük is el! S lehetőség a Nyaraló utca – Topolyafa utca – Árnyas utca útvonal használata! Ebben van egy S kanyar és sajnos van egy érthetetlenül útba épített szennyvízfordító telep, melynek szükség lenne az áthelyezésére. A lakosok nyitottak arra a kérdésre, hogy akár erre jöjjön a Busz vagy nyitottak a visszahozatal érdekében bármely más lehetőségre! De vajon nyitott lesz-e az új testület? Hajlandó-e áldozni azért, hogy a 40 ezres Szigetszentmiklósiból a 10 ezer Buckainak jobb legyen? Vajon érti-e, hogy mi ennek a jelentősége? A nagy Bucka busznak van múltja, van jelene, de miként kellene, hogy legyen vajon jövője lesz-e? Nyitottságot kapunk-e a civilek elképzelésére?

 

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

Újraindul a buckaiszovetseg.blog.hu!

Újra indítja szolgáltatását a buckaiszovetseg.blog.hu, amely hagyományőrző módon Buckai szempontból igyekszik rögzíteni a Bucka, Szigetszentmiklós, Csepel sziget híreit, eseményeit, történéseit!

 

Az elmúlt években a közlekedési katasztrófáról, a TAO roncsról, a Buckai városrész hagyományairól, a csapadékvíz elvezetésről, a Bucka-tó ki nem takarításáról, a Bucka csatorna állásáról elszámolási tisztánlátásának hiányáról és számtalan egyéb kérdésről beszámoló oldal tovább folytatja a szolgáltatását és változatlan formában! A Szövetség céljainak megfelelően egyszerre nyújt javaslatot fejlesztésekre, lát meg olyan dolgokat, amit más nem és mutatja meg milyen esetben és milyen következményekkel állunk szemben!

 

A buckaiszovetseg.blog.hu és a Buckai Szövetség Egyesület így szívesen áll az Önök rendelkezésére és arra is törekszik, hogy a lakosság hangja, ereje és valódi közvetítője legyen a mindenkori döntéshozatal fele.

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

Az MNB-hez, a CIB Bankhoz és a Tinderhez fordulva: Egy bankkártya visszaélés rémtörténete!

Tisztelt Magyar Nemzeti Bank!

Tisztelt CIB Bank!

Tisztelt TINDER!

és

Tisztelt további címzettek!

 

Mielőtt belekezdenék abba, hogy milyen események történtek két dolgot szeretnék leszögezni! Az események történéséért a visszaélőt, a TINDER-t és a CIB Bankot tartom felelősnek, persze nem azonos súllyal, hiszen a bankkártyámhoz nyúló illetéktelen nélkül végbe se mehettek volna az események! Levelem lényege pedig annak elősegítése, hogy amellett, hogy visszakövetelem a tőlem jogosulatlanul levont 63.111,53 Ft-ot, amely akár lehetett volna több is, mint kiderült ilyen eset ne fordulhasson elő soha és senki mással sem!

 

A történet 2019 július 28-án kezdődik, amikor is egy számomra mindaddig ismeretlen, de magát egy politikai párt propagandistájának, agitátorának, tanácsadójának tartó személy felhívott megbeszélés kezdeményezése okán, s rá nem sokára az irodám előtt jelent meg, miközben én a közeli bevásárlásból hazaérkeztem! Az ilető úgy viselkedett mintha ezer éve ismernénk egymást, s közben egy-egy telefonbeszélgetést is elhintett, mintha tényleg magaskörű kapcsolatokkal rendelkezne, de lényegében azontúl, hogy vendégül látatta magát nem mondott semmit sem! Hamar eső érkezett aznap és ő, aki rövid újú cuccokban érkezett a nyakamon ragadt!

 

Másnap hétfő volt! Aznap értesültem, hogy egy 34.250 Ft értékű Orion LED TV-t kézbesít az EMAG nekem, amit korábban megrendeltem! Az értesítő e-mail alapján felhívtam a szállítót és megkérdeztem, hogy fizethetek-e az ajtóban bankkártyával vagy csak készpénzben! Az illető azt válaszolta, hogy csak készpénzben! Így a közeli áruház bankautomatájához loholtam, hogy a számlámon lévő általam ismert 73.000 Ft-os egyenlegből levegyek 40.000 Ft-ot a TV-re. Kéretlen vendégem, akkor még jelen volt! A bankautomata azt írta nincs fedezet, amely teljes mértékben megdöbbentett!

 

Visszasiettem az irodába! Megnéztem a bankkártyát terhelő tranzakciókat, amelyből 6 volt, s én csak 3-at teljesítettem! Hiszen a SPAR-ban előző nap én vásároltam be, pogácsát a helyi cukrászdába én vettem és 10.000 Ft készpénz felvétel is köthető valóban a nevemhez! De itt volt egy 44 ezer forintos tétel. Itt volt egy 11 ezer forintos tétel, s volt egy tétel ami majdnem 8 ezer! Azonnal rohantam a CIB Bankba letiltatni mindent, mert az egyértelmű volt a kártyámmal visszaéltek!

 

A kártyát és a tranzakciót tiltattam és innen jöttek a megdöbbentő információk és események!

 

Megkérdeztem mik ezek a tételek! A CIB Bankos azt mondta TINDER, ami egy online társkereső felület! Megkérdeztem, hogy juthatott hozzá ez a TINDER az én adataimhoz! Azt mondta nem tudja, de ha valaki a bankkártya elejét felírja és a hátuljáról az aláírás melletti 3 számjegyet, úgynevezett CW kódot megjegyzi, akkor a számláról korlátlan mértékű vásárlás lehetséges PIN kód és visszaigazoló SMS nélkül! Egyszerűen ez megdöbbentő!

 

Közgazdászként ugyanis sokat és sokmindenről tanultam! Pénzügytan szigorlaton a Baküzemtan is vizsgatárgyaim része volt! De soha és sehol nem mondta senki, hogy banki szolgáltatók képesek egy ekkora visszaélési nyitott kaput teremteni! Ráadásul úgy tudom, hogy más bankoknál ilyenkor mindig van megerősítő sms! Nem is értem, hogy a CIB Banknál miért nincsen! Pedig pont az ilyen jellegű visszaélésektől mentene meg!

 

Azt sem értem, hogy a CIB Bank miért teljesítette az utalásokat, ha amikor szóltam akkor már megvolt terhelve a számlám, de nem teljesült a másik oldalon! Mondhatjuk úgy, hogy a felhőben volt! Miért teljesítette, ha a visszaélés be lett jelentve, a vonatkozó papír ki lett töltve és a bankkártya ott helyben meglett semmisítve! Miért teljesítette, ha kifejezetten kértem, hogy ne tegye bevállalva azt is, hogy a TINDER beperel és én csalásért a TINDER-t feljelentem! Egyszerűen számomra teljesen érthetetlen!

 

Ez a CIB Banknál nagyon, de nagyon nincs rendben! S emiatt azóta nem érzem biztonságban a pénzem!

 

Persze elgondolkoztam azon is, hogy a bankkártya adataim hogyan kerülhettek ki! Ki volt olyan, aki a közelébe lehetett, s aki ezzel visszaélhetett! Sok gondolkodás után egy emberre mutattak a szállak, akit felhívtam és megkérdeztem, hogy fenn van-e a TINDER-en. A válasz igen! Amikor megkérdeztem mióta ő azt mondta azóta mióta nálam volt! Ekkor megkérdeztem, hogy a kártyámhoz hozzányúlt-e ő azt mondta igen, de ez csak egy 1.000 – 1.500 Ft-os tétel, amelyet visszaakart adni nekem! Hát persze...

 

Mikor szembesítettem vele, hogy ez nagyon nem ezer forintos tétel, hanem nekem 63.111,53 Ft-ba fájt, akkor azt mondta nem érti! Ez egyértelmű visszaélés! Mikor szembesítettem vele, hogy a bankos elmondása szerint volt még további sorban álló tétel és akár milliókra is rúghatott volna a károm közölte, hogy ő ilyet nem akart és nem is érti az esetet!

 

Miközben elvitathatatlan a felelőssége, aközben Tisztelt TINDER, de tényleg!... Mire fel vontak ennyi pénzt le? Mire miért és miként gondolták ezt jogosnak? Sosem voltam online fizetős társkereső oldalon, s bankkártya adatomat sem adtam meg interneten soha, de mi került 63 ezer forintnál is többe? Azért ez mindenképpen érdekelne!

 

És Tisztelt Magyar Nemzeti Bank! Hogyan lehetséges az, hogy ma Magyarországon olyan bankkártyák állnak rendelkezésre, amelyet megszerezve és/vagy lefényképezve korlátlan vásárlás vállik lehetővé a bankszámla terhére? Hogyan lehetséges, hogy van ma Magyarországon akár egy bank is, aki nem kér visszajelző sms-t, pinkódot vagy bármilyen más a biztonságot, a megelőzést elősegítő dolgot? Hogyan lehetséges az, hogy a visszaélésre ekkora nyitott kaput hagytak? S, ha velem megtörtént vajon hány emberrel történt meg?

 

Egységesen szeretném megkérdezni továbbá, miközben nyilván tanulva az esetből senki idegen nem jöhet az irodámba és lakásomba ezentúl egy percre sem, hogy milyen biztonsági lépéseket szándékoznak foganatosítani a hasonlók elkerülésére? Mikor lesz beépített biztonsági rendszer, a visszaélések elkerülésére? Én várom a 63 ezer forintom! Önök vizsgálódnak és ki tudja mit tesznek, miközben kis költségvetésű helyeken megvan a helye mindennek! S még szerencse, hogy nem volt nagyobb az egyenleg, hogy nem szivtak le nagyobb pénzösszeget! Hogyan történhetett ez meg? S bármikor újra megtörténhet?

 

Köszönöm megtisztelő válaszukat, miközben szeretném jelezni, hogy feljelentettem a bankkártya visszaélőt!

 

 

Szigetszentmiklós, 2019. Augusztus 8

 

Tisztelettel:

 

                                                                                            Csizek Csaba

                                                                                 BUCKAI SZÖVETSÉG EGYESÜLET

                                                                                                             Elnök

Több millió ember pénze van hatalmas veszélyben miután nyitott bankkártyákat biztosítanak a bankok ügyfeleiknek!

Megdöbbentő tényre jött rá a Buckai Szövetség Egyesület egy bankkártya visszaéléssel és illetéktelen felhasználással kapcsolatban! Ez a tény bárki bankkártyáját képes kinyitni ráadásul pinkód nélkül.

A Buckai Szövetség Egyesület 2019 július 29-én szembesült azzal, hogy a bankkártyák hátulján szerepel egy három jegyű kód az aláírás mellett! Ennek CW kód a neve! A CW kód internetes felületen történő beírása és a bankkártya elejének esetleges lefényképezése pinkód nélkül nyitottá teszi bárki bankszámláját! S olybá tűnik, hogy velünk is ez történt, olybá tűnik így történt a visszaélés!

Kérdésünkre az érintett bank elmondta, hogy minden banknál és mindenkinél így van kiállítva a bankkártya! Azaz úgy, hogy egy hatalmas biztonsági rés szerepel rajta! Számunkra ez megdöbbentő és emiatt felkeressük az MNB-t! Ezentúl, pedig mindenkit arra kérünk, hogy bankkártyájáról írja ki a CW kódot biztonságos helyre és a bankkártyáról valamivel ezt a számot húzza le! Ebben akár egy alkoholos filc is segíthet!

Ne hagyjuk nyitva a bankszámlánkat! Ne engedjünk meg ilyen biztonsági réseket! S ne türjük el, hogy bárki illetéktelenül vonogassa azt, ami minket illet!

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

 

(A képen szereplő bankkártya lejárt, mögötte számla tartalom már nincsen! Nem is erről a bankról szól az eredeti történet, s a kép is illusztrációképpen került fel).

Kihalt a lokálpatriótizmus, mint szó? Ellenség vagy, ha rossz kínálatot elfogadni nem vagy hajlandó?

Egységesen elmondható, hogy az emberek sokat vártak és sokat várnak az ellenzéki összefogástól, amelyben a legfontosabb, hogy pártok intelligensek gondolhatta volna az emberrel pár hónappal ezelőtt vagy pár héttel! S hogy ez nem így van minden esetben? Sokak számára mélységes döbbenet!

A pártok az Önkormányzati választást valamilyen fajta egymás közötti versengésként definiálják és fogják fel! Ez a versengés határozza meg létüket és életüket! Olybá tűnik azonban, hogy miközben némelyek értik, hogy miről szól az Önkormányzatiság, s hogy ez a legközvetlenebb, a legszemélyesebb választás, addig némelyek egyáltalán nem értik ezt! Nem értik azt, hogy ez a választás az emberek otthonáról, utcájáról, a lakokörnyezetükben elhelyezkedő járdáról vagy járdázatlanságról, a létező vagy nem létező csapadékvíz elvezetésről, a közledésről, a helyben felfedezhető környezetvédelemről szól és valóban magukról az emberekről, az emberi sorsokról! Nem értik, hogy itt  a lokálpatriotizmus az első és az, hogy azt válasszák ki, akik a legtöbbet és a legjobbat tudják elhozni lakókörnyezetükben és településükön!

Azt sem értik, hogy a kínálatuk gyenge, miközben az ember karakán a településért, a területért bármikor kiállni képes embert vár el, akkor keresi az egyéb lehetőséget, hogy megadja az esélyt a másnak, a valódi és érdemleges változásnak!

Nem értik, mert ha értenék, akkor ma nem kapok telefont, mely szerint ellenség vagyok, ha az ÖSSZEFOGÁS ellen indulok! Másként mondva, ha egy étkező helyen az éhetetlen ételt nem eszem meg, hanem főzök magamnak, akkor még én leszek a rossz, hogy miért nem izlik az ehetetlen dolog!

Valóban így működnek a dolgok? Valóban ezek az értékek? Hol maradnak ebből az emberek? Vagy nem az emberek és az ő életük a lényeg? Nem azért alakultak egyes pártok és szervezetek, hogy őket segítsék meg?

Persze tisztelet annak a kivételnek, akik fontosnak tartják a lokálpatrióta értékrendet! Akik szerint tenni a városért, az otthonért az érték! Akik úgy választottak csapatot, hogy erős emberekkel indulnak a csatába, nem gyengékkel, nem pályakezdőkkel és nem ejtőernyősökkel! Tisztelet a kivételnek, amely már bizonyított és úgy kér bizalmat! Nem pedig a bizalmat kéri és a teljesítményt csak eztánra ígéri!

Nálunk, pedig nincsenek ellenségek! Az otthonunk van! S az érte folytatott folyamatos jobbátételi harc!

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

Folytatódik a törvényi mulasztás a nyomásos csatorna esetében! Nincs villanyszámla hozzájárulás hiába ígérték meg!

Továbbra is törvényi mulasztásban vannak azok az Önkormányzatok, amelyek bár megígérték, hogy hozzájárulnak a nyomásos csatorna hálózat kötelező szivattyújának villanyköltségéhez, de ezt az 58/2013 (II.27) Kormányrendelet előírásait megszegve a mai napig nem tették meg!

A Buckai Szövetség Egyesület 2019 Június 2-án írt nyílt levelet a Szigetszentmiklósi Önkormányzatnak a véleményünk szerinti egyértelmű törvényi mulasztással kapcsolatban feltéve a kérdést, hogy ezt hogyan akarják helyre hozni! A Szigetszentmiklósi Önkormányzat jószokásához híven azóta még válaszra se méltatott bennünket! Még azt sem írta, hogy további időt kér a helyzet, az állapotok tisztázására! Persze nem ez az első eset! Minket ugyanis az Önkormányzat úgy kezel, hogy külön kapcsolattartót fizet meg a megkeresések kezelésére! Ugyanakkor mióta megbízott kapcsolattartónk van azóta egyetlen levélre se kaptunk választ 30 napon belül, s a levelek 20 %-ára érkezik reakció, melyek rendre nem érdemiek és többségükben mellébeszélésnek tekinthetőek!

Pedig a nyomásos szivattyúk villanyköltsége akár havi 4 – 5 ezer forinttal is megemelheti egy háztartás villanyszámla terhét a kötelező karbantartásokról és meghibásodásokból eredő egyéb költségekkel együtt! Ezzel bünhödnek mindazok az ingatlanok, akiknek csatornája nem szabadesés útján működik, tehát nem gravitációs! Elvileg azonban csatorna és csatorna között eltérésnek nem szabadna lennie.

Az eset Szigetszentmiklós esetében továbbá azért is különleges, mert a Bucka csatorna esetében a beruházás, tehát a 3.624 ingatlannak mintegy egyharmada érintett, míg a most bedőltnek tekinthető RSD csatorna esetében ez a mód képezi a beruházás teljes egészét! Az is furcsa természetesen, hogy a hozzájárulás úgy nem teljesült, hogy meg lett ígérve! S várják az emberek, hogy az ígéretek teljesüljenek...

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

Vajon hazugsággal leplezhető-e a Csepeli Kormányablak 2,3 csillagos igen alacsony lakossági értékelése és borzalmas hírneve?

 

Tisztelt Kormányhivatal!

Tisztelt Csepeli Kormányablak!

Tisztelt Dr. Baktay Csaba hivatalvezető Úr!

és

Tisztelt további címzettek!

 

A Buckai Szövetség Egyesület köszönettel megkapta korábbi panaszunkra adott BP-21/0005/6474-11/2019-es iktatószámú levelüket, amely egyszerre tekinthető önmosdatásnak, önmagasztalásnak, hazugság áradatnak és rágalmazást, becsületsértést kimerítő cselekménynek, írásnak is miután írásukban teljes egészében az egyesület elnökeként engem próbálnak besarazni valótlanul!

 

Engedjék meg, hogy mielőtt érdemben reagálnék levelükre azelőtt had gratuláljak! Az ügyintézés három napja és egy   Dr. Baktay Csaba, azaz Ön által küldött levél alatt  a Csepeli Kormányablaknak a nekem elmondottak szerint Ön a negyedik vezetője! A három nap során ugyanis, amikor vezetőt kértem három különböző hölgy mutatkozott be ekként és most pedig Brigitta, Bernadett és egy nevét el nem áruló hölgy után Ön! Mondhatjuk Önöknél ez a tisztség gyorsan változik, s lassan kiderül fél Csepel a Kormányablak vezetője!

 

Engedjék meg, hogy megjegyezzem, hogy kiemelten humorosnak találom azon mondatukat, mely szerint: „A Csepeli Kormányablak a lehetőségeihez mérten mindent megtesz az ügyfelek gyors, magas színvonalú kiszolgállása érdekében.” Majd hozzáteszi, hogy a Kormányablak heti akár 2000 – 2200 ügyfelet is fogad, de az első látogatási napomon ez csak 400 fő volt! Ezzel utalva arra ez a kormányablak mennyire leterhelt! Elfeledkezik azonban arról, hogy általában letereheltek más kormányablakok is, ahogy arról is a Google lakossági értékelésében a teljesség igénye nélkül az alábbi a sorrend:

 

·       2,1 csillag Szigetszentmiklósi Kormámyablak

·       2,3 csillag Budapest XXI. kerületi Kormányablak

·       2,3 csillag Budapest XX. kerületi Kormányablak

·       2,8 csillag Dunaharaszti Okmányiroda

·       2,9 csillag Központi Okmányiroda

·       3,4 csillag Budapest XXII. kerületi Kormányablak – Kossuth Lajos utca

·       3,7 csillag Budapest XXIII. kerületi Kormányablak

·       3,8 csillag Budapest XXII. kerületi Kormányablak – Nagytétényi út

·       4,2 csillag Budapest VIII. kerületi Kormányablak – Baross utca

·       4,2 csillag a Tököli Okmányiroda

 

Fentiek alapján jól látható, hogy még a Központi Okmányirodának is jobb a minősítése, amelyre a fél ország esik be, a VIII. kerületi Kormányablakról már nem is beszélve, amely Budapest egyik legforgalmasabb helyén helyezkedik el.

 

Nem rólam, hanem az Önök Kormányablakáról írták lakosok szintén a teljesség igénye nélkül a Google értékelésben:

 

·       „slow, slow, slow” (azaz lassú, lassú, lassú)

·       „miért ilyen lassú?”

·       „borzalmas ügyintézők”

·       „Tetű lassú egymással pofázó brigád! Téglát közéjük!”

·       „Lekezelő bunkó hozzáállás az ügyfelekkel...”

·       vagy Dante után szabadon: „Ki itt belépsz hagyj fel minden reménnyel!”

 

Vicces továbbá amikor levelükben tőlem kérdezik meg, hogy miért venné el az információs pult ügyintézője a sorszámot miközben elfutok a csekkel a közeli postára! Hát ez megtörtént! Had kérdezzek már vissza: Miért?

 

Tájékoztató levelükből véletlenül kihagyták a 20 percig az őszibarackos doboz összetételét olvasó hatos ablak munkatársát, akiről a munkatársai úgy nyilatkoztak, hogy biztosan pihenőn volt! Pihenőn? 9 óra akárhánykor? Mikor a Kormányablak 8-kor nyitott? És a pihenőjén nem ment el mellékhelységre, nem kapott be pár falatot, hanem úgy döntött, hogy a tömeg előtt, őket irritálva elolvassa az összetételt az üdítős dobozon? Hát persze!

 

Arról is véletlenül elfelejtkeztek írni, hogy óránként egy azaz egy jogosítványos embert hívtak be! Én a 8-adik voltam, tehát ez azt jelentette 8 órát kellett volna ott senyvednem, mert a munkatársaiknak éppen aznap nem volt dolgozni kedve vagy az alacsony fizetés, sok munka miatti párosítást az ügyfeleken kívánták bosszúként kiélni!

 

Gondosan elfelejtkezett arról, hogy se egy panaszkönyv, se egy annak megírására alkalmas hely nincs Kormányablakukon! Hogy ezt kértem, amikor ezt írtam, akkor mindenbe belekötöttek! Hogy a szemtelen és mondhatni pofátlan ügyintézés során egyetlen ügyintéző se akarta elárulni a nevét, miközben felháborító dolgokat cselekedett, ezért arra kényszerítettek, hogy lefényképezzem őket magamnak, azért hogy később igazolni tudjam a jogszabálysértő személyét!

 

Véletlenül se írták le, hogy hány és hány ember panaszkodott arra, hogy napokat ült végig reggelől estig anélkül, hogy sorra került volna! Hogy emberek a pultnál például az első napon úgy jöttek, hogy egy olyan kollega hívta be őket, aki aznap szabadságon volt! Vajon nem tudta? Vajon az emberekkel direkt tolt ki?

 

Kimaradt, hogy a Google tele van a Kormányablakból és a Kormányablakról készült képekkel, melyek láthatóan az Önök engedélyével készültek! Egyetlen személy arca sincs kitakarva! Mindenki felismerhető rajta! Hogyan lehetséges mindez?

 

Elferdítették a biztonsági őrük civilizálatlan viselkedését és azt, hogy rendőr igazolványt villantott, mint jogosulatlant, amely miatt rendőrt kellett rá hívnom!

 

A második rendőri kiérkezésről egészen véletlenül másként emlékeztek meg, mint ahogy történt, ahogy a lakosról is, aki mint utólag kiderült az Önök egyik munkatársának rokona ismerőse és a Csepel Pláza biztonsági szolgálata előtt álcsúcson vágással fenyegetett meg!

 

Maguknál ez tényleg így működik? Aki panaszt mert tenni a borzalmas ügyintézésre arra ráhívják a haverokat és veréssel fenyegetik meg? Arról már nem is beszélve, hogy utána közölte a kedves Csepel Pláza biztonsági szolgálata, hogy könnyen úgy járhatok, mint a nekik nem tetsző személyek, hogy hátra visznek a Pláza mögé és jól megvernek? Ezutóbbival az akkor már ott lévő rendőrök, pedig egyetértettek? Igaz az azonosító számuk felírása után, amikor találkoztam Csepel rendőrkapitányával, akkor mindent tagadtak ezzel kapcsolatban! Másra nem is számítottam!

 

Érdekesség még a második nap esete! Az eldugott Csepel Pláza házirend! Az a tény, hogy mindenki fotózhatja magát a Pláza területén a moziban, a boltokban, a kávézóban! Megoszthatja egy videóban mekkora élmény volt egy film vagy bármi más a Pláza területén! Érdekes mert ha közéleti dolgot rögzítünk, az Önök rossz működéséről és gondosan ügyelve arra, hogy a lehető legkevesebb ember szerepeljen arccal a felvételben, akkor ráugrik az emberre két biztonsági ember mindenféle figyelmeztetés nélkül és elkezdi kicsavarni a telefont a kezéből, tehát eljut a fizikai attrocitásig is! Ez tényleg így működik? A szabályok szelektíve érvényesek? Önök és barátaik azt verhetnek a Pláza területén valódi indokok nélkül, akit csak akarnak, ha fel mer háborodni, mert ügyintézésük borzalmas?

 

Nem mentem bele a Rendőrkapitány Úrral találkozásom során a történet egyik legnagyobb rendőri hazugságába! Nem mentem bele, mert nem akartam elkeseríteni, mivel tisztelem! De az amikor Önök azt írják, hogy a rendőrnek be kellett mennie megkérdeznie, hogy ért-e  valakit jogsérelem és ha úgy érzi tegyen feljelentést na az nem volt gyengén jogszabálysértő! Ugyanis neki megkellett volna tekintenie a felvételt, amelyet állításával ellentétben nem tett meg! S ha megtekinti, akkor láthatta volna, hogy nem történt olyan, amiért ilyen felhívást kellene tennie! De nem nézte meg és ennek ellenére cselekedett! Ez durva és igazolható hiba!

 

Nem említette meg, de had kérdezzem meg, hogy mit kezdtek a Pálcika díjjal, melyet eme remek ügyintézés után kaptak, tekintettel lakosság elleneségükre és hogy valóban beigazolták rossz hírnevüket, mivel én is arrogáns, civizilizálatlan, aljas és hazug ügyintézéssel és ügyintézőkkel találkoztam! Tényleg kidobták a kaktuszt? Tényleg egy kis élőlényen álltak bosszút? Tényleg ezek Önök?

 

Levelükből egyvalami egyértelműen leszűrhető! Az, hogy nem az  a baj, hogy valaki hibát követ el, mint Önök! De az már baj, amikor  a hibát nem belátni akarja, hanem hazugsággal elleplezni! Ez a javulásra képtelenséget jelenti!

 

Hamarosan egyébként meglátogatjuk Önöket! Kíváncsiak vagyunk mit fogunk újra tapasztalni! A hamarosan lehet a jövő héten,  a jövő hónapban, ebben az évben vagy az elkövetkező ötben! S, ha belegondolok abba, hogy az Önök helye nekem nyilatkozó önkormányzati források szerint 15 millió forint közpénzbe fájt a Csepeli embereknek, akkor megszakad a szívem! Nem hiszem, hogy  a pénzükért ezt érdemelnék!

 

Fogunk mi még érdemi választ is kapni? Tudnak Önök egyáltalán bocsánatot kérni? Vagy ezt elvárni merő képtelenség?

 

Végezetül és nem utolsó sorban engedjék meg, hogy a kis vörös pultos hölgyet innen is üdvözöljük! A hölgyet, akitől ne kérdezzünk semmit, mert már 10 nap múlva ott sem dolgozik! Aztán hoppá! Mégis ott van! Vagy az már az ikertestvére?

 

Nem gondolják, hogy egyetlen hivatalra se vet jó fényt ennyi hazugság és ennyi aljasság? Tényleg a lakosságon kell kiélni, hogy Önök keveset keresnek vagy túlterheltek? A többi Kormányablakban, köztük sok Budapestiben miért nem csinálnak ilyet?

 

Szigetszentmiklós, 2019. Július 25

 

Tisztelettel:

 

                                                                                            Csizek Csaba

                                                                                 BUCKAI SZÖVETSÉG EGYESÜLET

                                                                                                             Elnök

ÖSSZEOMLOTT AZ ELLENZÉKI ÖSSZEFOGÁS SZIGETSZENTMIKLÓSON!

A Buckai Szövetség Egyesület megesküdött, hogy a Szigetszentmiklósi összefogás alakulásába, módjába és lehetőségébe semmilyen módon sem szól bele, de az események alakulása okán mégis úgy döntöttünk a közt tájékoztatni kötelességünk!

Az ellenzéki összefogások tárgyalóasztalánál hetek óta ülnek különböző pártok annak érdekében és annak a választói akaratnak eleget téve, hogy Szigetszentmiklóson is összefogás és a FIDESZ-szel szembeni egyetlen lista legyen!

A tárgyalás indulópontja már ott rosszul kezdődik, hogy letűnt idők megmaradt emberei igyekeznek a tárgyalásokat koordinálni, irányítani, miközben saját oldalukról is rengeteg embert üldöztek el, s rengeteg mindenkit sértettek meg! Ezzel kellene harcba szállnia teljesen új tiszta csapatoknak és megfelelniük pártjaik elvárásainak!

Az eredmény? Erős emberek olyan körzetben indítása, ahol teljesen ismeretlenek! Istennő bemutatása, akit nem látott korábban senki sem! Országos és most hanyatló ágban lévő politikai párt más településről idedobott jelöltje, aki bár országgyűlési képviselőjelölt volt nem régen, de mégsem tud semmit sem a településről, sem az emberekről! Pártok iszapbirkózása, ahol az a lényeg, hogy mely pártnak mennyi embere legyen kvóta szinten és nem az, hogy adott körzetben ki a legerősebb ellenzéki ember!

A lista egy lokálpatrióta városát és szülőföldjét szerető ember számára maga a katasztrófa! Teljesen egyértelműen vereségre van ítélve!

Az asztal igazán nem találta meg még polgármesterjelöltjét sem! Akit szeretnének minden alkalommal összeroppan, mekkeg-makkog, ha kiállnia és felszólalnia kell! Ráadásul ez még papírból sem megy! Nincs arról kétség, hogy még jó szándékú is lehet, de az biztos, hogy mentálisan nem felkészült arra a szerepre és arra a teherre, amelyet jelent egy képviselőség, egy polgármesterség! Más jelöltről, pedig nem is akarnak a tárgyalás vezetők hallani! Pedig lenne jelölt!

Szintén furcsa és megdöbbentő fejlemény, hogy az egyetlen képviselő, aki tud költségvetést olvasni és aki a legaktívabbak egyike is, hanem ő a legaktívabb a tárgyaló asztalnál olyan lehetőséget kapott, amellyel bejútása sem biztosított! Ez, pedig nem neki lenne veszteség, hanem Szigetszentmiklós város egészének!

A tárgyalási alakulások okán a közéletet ismerő személyek a következő lehetőséget látják a legvalószínűbbnek listák tekintetében:

Egyik oldalon a FIDESZ, míg másik oldalon

·      egy listával Dr. Barabás Botond,

·      egy listával Jaksa-Ladányi Emma,

·      egy listával a SZÖ-SZI, amely a volt polgármesterasszony csapata,

·      egy listával ez az ÖSSZEFOGÁS-nak nevezett tákolmány,

·      s legalább egy listával a sértett civilek, a településen ismert, de egyesek által mindennek lehordott emberek!

Ez öt lista az egyetlen FIDESZ-el szemben! Nem kérdés, hogy Szigetszentmiklós változást akar! Nem kérdés, hogy változást akar a Bucka, Lakihegy, Felsőtag, Üdülősor, az Ófalu, a Dujmó, az Óázis környéke és mindkét lakótelep! De így és ezzel a kínálattal nem lehet! A Buckai Szövetség Egyesület sem adja ehhez a nevét!

Nem adja, miközben kaptunk egy olyan ajánlatot, hogy az egyesület elnöke ne induljon el, hanem HA nyer az Összefogás polgármesterjelöltje, akkor TALÁN lesz Bucka bizottság, amelyet vezessen! Egy ilyen ajánlatot visszautasítani nem volt nehéz!

Fentiek alapján azt kérjük és követeljük az ellenzéki pártoktól, hogy az Összefogásban rejlő lehetőséget, Szigetszentmiklós megmentésének lehetőségét ne hagyják már a kampány előtti időszakban elveszni! Álljanak fel az asztaltól és helyezzék a tárgyalásokat teljesen tiszta nem párt, hanem lakosság és körzetközpontú alapokra! A jelenlegi kínálat a bukás, a bukás receptje! Teljességgel elfogadhatatlan!

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

 

Ismét elmarad a Bucka csatorna iratjegyzékének tárgyalása a bíróság működésében rejlő objektív okok miatt - Megkaphatóak lesznek valaha a beruházás tisztaságát igazoló dokumentumok?

Ismét elhalasztásra kerül a Buckai Szövetség Egyesület azon kevés pereinek egyike, melyet a társadalmi és érdekvédelmi szervezet kezdeményezett! Ez most a Bucka csatorna iratjegyzék per! A per 2017 nyarán történt kereseti kérelemmel indult melynek első tárgyalási napja 2 halasztás után 2018 decemberében volt megtartva. A második tárgyalási napra 2019 Áprilisában került sor, de az ügy érdekességeként új bíróval. Július 10-én az immáron harmadik és vélhetőleg lezáró tárgyalási napra kerülhetett volna sor, amely most október 30-ára lett halasztva.

A pert az egyesület azért kezdeményezte, hogy megkapja a Bucka csatorna beruházás iratjegyzékét annak érdekében, hogy a lakosság felé visszajáró pénzek tisztaságát átnézhesse és átellenőrizhesse! Az elszámolás tekintetében az Egyesület számításai szerint több pénz járna vissza az embereknek részben a rácsatlakozók létszámának növekedése, részben a támogatás intenzitás növelése miatt arány változása, részben a lakosokra át nem hárítható az egész várost, tehát nemcsak a Buckát érintő szennyvíztelep bővítése miatt!

Az erre vonatkozó iratokat a Szövetség korábban rendre nem kapta meg! Részben azért, mert senki kívülálló nem tudhatja, hogy a beruházás során az iratokat ki és hogyan nevezte el, részben azért, mert az az Önkormányzat szerint személyes adatokat tartalmaz! A személyes adatok azonban minket nem érdekelnek, de az elszámolások igen! Az iratjegyzék pedig pont arra lenne jó, hogy megtudjuk minek neveztek el és milyen dokumentumot. Ez alapján már az iratokat célirányosan lehet kérni!

Emlékezetes, hogy korábban az Önkormányzat nem akart elszámolni a lakossággal. A Buckai Szövetség Egyesület és pár civil nyomására történt meg, hogy az intenzitás növelése után valamennyit visszafizettek az embereknek! A valamennyi azonban véleményünk szerint furcsán alakul és érdekesen hat az is, hogy a tiszta átláthatóságot az Önkormányzat miért akarja minden áron akadályozni!...

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

Ügyfél üldözés vagy trükközés? - Számla nélkül követelődzik a Magyar Telekom?

Nem titok! Jelen cikkünkben valamilyen formában mi is érintettek vagyunk, hiszen irodánkat, központi ügyintézési helyünket is érinti a történet és nem hagy nyugodni bennünket nagyjából semmilyen formában sem!

Van ugye egy törvény! Ez a 2000. évi C. törvény, másnéven a számviteli törvény! Ez tételesen előírja mi tekinthető számviteli bizonylatnak és annak hogyan kell kinéznie! Márpedig az Adózás rendjéről szóló törvény és több más törvény pontosan előírja, hogy számviteli bizonylat nélkül semmilyen követelés és semmilyen formában nem lehetséges!

Vagy mégis?

A Magyar Telekom szerint igen! Általános szerződési feltételeikre hivatkozva, melynek több pontja nemcsak irányadóan felsőbb szintű jogszabályokat sért, hanem magát az Alaptörvényt azt mondják könyörögj te, kuncsorogj te ha nem kaptál számlát! Mitöbb arról is tájékoztatnak, hogy ha számlamásolatot kérsz, akkor ennek díja számlánként 2.000 és 3.000 Ft!

Számlamásolat! Vicces kifejezés! Hiszen ezt azt feltételezi, hogy a számlát már megkapta valaki! De ki? Mert vannak olyan esetek, mint a mienk, amikor a számlát egyszer se kapta meg! Vajon a nyomtatási költségek miatti plusz díjra hajazás miatt nem? Nem tudható! De a hozzáállást látva ez a gondolat nem teljesmértékben kizárható!

S akkor ez mi, ha nem trükközés jogosulatlanul szerzett bevételre?

De menjünk tovább! A szolgáltató azt mondja egyébként Magyarországon egyedüliként, hogy mondjam meg én, hogy mobil, mobilnet vagy otthoni szolgáltatással kapcsolatban hívom! Mondjam meg, mert ő ezt külön kezeli! Egészen elképesztő nem? Saját szervezetének rendszer hibáját szeretné ránk terhelni, mint szolgáltatás igénybe vevőre! S akkor nemcsak ezt mond meg, hanem nem tudja a kétféle szolgáltatást egy számlán szerepeltetni, mert neki ilyen  a működése! Nem tudja kifejezett és nyomatékos ügyfél kérésre sem!

Majd megjátsza azt a különleges helyzetet, hogy egy idő után a két fajta szolgáltatás egyikének számláját küldi meg úgy, hogy időközben annyival megemeli, mint amennyibe a másik kerül. Így aki tételesen nem elemzi a számlát, mert nincs rá ideje az könnyen azt hiheti, hogy a feladathoz felnőt a szolgáltató és végre egyesíteni tudott mindent! Majd mi jön? Majd az jön, hogy derült égből villámcsapásként kiderül, hogy a másik szolgáltatást külön számlán küldték volna, ha az eljutott volna! Ők nem tudják mi lett vele, de te kedves szolgáltatás igénybe vevő miért nem érdeklődtél a számlák után és miért nem kérted!

Ha pedig panasszal élsz, hogy hogyan lehetséges mindez? Hogyan lehetséges az, hogy az egyik szolgáltatás féle számlája megtalál és a másiké nem? Hogyan lehetséges, hogy 10 hónapon keresztül nem kapsz egyetlen számlát sem az egyik szolgáltatás fajta tekintetében és vajon mi történhetet, vajon a számlát kinyomtatták-e, akkor végrehajtást kapsz válasz helyett plusz rád terhelt legalább 70 ezerrel! Aranyos nem?

Azt gondoljuk, hogy amikor az embereket szakközépiskolában, OKJ-s tanfolyamon vagy főiskolán tanítják akár markettingre, akár számvitelre, akár közgazdaságtanra, akkor nem igazán ez van a szolgáltatás és az ügyfél barát hozzáállás definiciók után! Mert ez szerintünk nettó ügyfél üldözés!

Azontúl, pedig hogy természetesen minden fórumhoz fordulunk, amihez csak tudunk és a végrehajtást is azonnal megtámadjuk, hiszen annak jogosságát bizonylatok nélkül vitatjuk természetesen a kérdést jogi útra terelve felbontottunk minden szerződést a Magyar Telekommal, mert ez a magatartás nem méltó egy szolgáltatóhoz! Az ilyen nem szolgáltató, hanem ügyfél üldöző és ügyfél kínzó!

S Kedves Olvasóink! Kedves Média! Kedves Sajtó! Egészen addig, amíg hagyjuk, hogy szolgáltatók ilyeneket megtehessenek mindig és minden formában uralkodni fognak rajtunk és a jogainkat sárba tiporni! Onnantól kezdve, hogy szerződést bontunk és azt mondjuk az ilyen cincogtatásból nem kérünk na onnatól kezdve tudunk minőségi javulást elérni! Mert onnantól kezdve vagy felkopik az álla az ilyen állítólagos szolgáltatónak vagy azonnali hatállyal betartja a törvényeket és változtat!

A számlákat a továbbiakban is várjuk és ahogy azokat végre először megkapjuk, akkor fizetünk! A pert megindítjuk! A végrehajtás költségét, mint jogosulatlant el nem ismerjük!

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

süti beállítások módosítása