Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Egy éve veszítette el Szigetszentmiklós az Old Motors rendezvényt! Nem ez volt az első! Korábban a Nemzetközi Rönkhúzó Verseny is elveszett!

2018. október 20. - Buckai Szövetség Egyesület

Nagyjából egy évvel ezelőtt, 2017 őszén veszítette el Szigetszentmiklós az Old Motors rendezvénysorozatot és vásárt, amikor a városi szabadidő központnak számító Kéktó Szabadidőpark felújításába kezdett! A felújítás azóta befejeződött, de a rendezvény nem jött vissza!

 

Ráckeve, Héviz és számtalan országosan is híres és neves település rendezett idén Old Motor vagy Old Timer rendezvényeket, mert tudják, hogy az emberek szeretik az ilyen nosztalgikus technológiákkal rendelkező eseményeket! Szigetszentmiklósnak korábban ezt nem kellett keresnie, hiszen ilyen rendezvénnyel rendelkezett, de olybá tűnik azt elkergette vagy elvesztette!

 

A város elvesztett rendezvényei között nem ez az első! 2016 tavaszán rendezték meg ugyanis utoljára a Szigetszentmiklósi Nemzetközi Rönkhúzó versenyt, amelyet sokan szerettek és amelyre sokan kimentek! Információk szerint a Szigetszentmiklósi Önkormányzat a rendezvény szervezőivel nem tudott zöld ágra vergődni és a szervezők találtak barátságosabb települést és településeket is. Olyanokat, amelyek e rendezvényt tudták értékelni és meg is tudják becsülni.

 

Ezek után vajon Szigetszentmiklós rendezvényi élete merre fog menni és merre fog haladni?

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr6514312597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása