Buckai Szövetség Egyesület

SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS POLGÁRMESTERÉHEZ: Polgármester Úr! Ön és testülete utálja a gyerekeket vagy csak szimplán nem veszik észre, hogy mi folyik velük, de leginkább ellenük?

2018. szeptember 09. - Buckai Szövetség Egyesület

Tisztelt Szigetszentmiklósi

Önkormányzat!

„Tisztelt” Polgármester Úr!

 

Az elmúlt évek viszonyai és a Buckai Szövetség Egyesülethez forduló lakosság, illetve saját tapasztalataink alapján kezd az a vélemény kialakulni bennünk, hogy vélhetőleg Ön és testülete utálja a gyerekeket vagy annyira elvannak telve önmaguk érdemtelen dicséretével, hogy közben nem veszik észre, hogy mi történik a gyerekekkel.

 

Mint Ön is tudja nyilvánvalóan már évek óta jelezzük Önnek ellenérzésünket, hogy az Ádám Jenő sétány végére a Kis-Duna partjának egyik részére Önök a játszótér mellé szennyvízfordítót tettek! Szerintünk ez egyszerűen gyalázatos és nem is lehet erre őszinte szavakat találni! Hogy gondolhatták, hogy gyerekek legyenek a bűz mellett? Hogy juthatott eszébe ilyen bárkinek? Milyen lelkülete lehet annak, aki ezt kitalálta és milyen annak, aki ezt helyben és rendben hagyta? Szerintünk ez kegyetlen és embertelen!

 

De egyre inkább úgy tűnik Szigetszentmiklóson nem ez az egyetlen ilyen!

 

A Repkény utca és az Emelkedő utcán lévő játszótérnek nevezett eszköztelen miniatűr ízéke rendszeresen úszik a vízben, s nem lehet eldönteni, hogy kacsa úsztatónak, szúnyog lárva tenyésztő helynek vagy minek is lett valójában tervezve!

 

A nem régen több, mint egy milliárd forintért rehabilitált lakótelepen olyan járdát sikerült kialakítaniuk egy óvoda mellett, mely a lakótelep házai között egy játszótérre vezet, hogy nem kell nagy esőzés és pont a járda az, ami az egész környéken víz alatt van! Csak egy kérdés: Ez hogy sikerült?

 

Mint talán Ön is tudja a Kardos István Általános és Szakközépiskola Szigetszentmiklós egyik legnagyobb iskolája! Látta már, hogy esőzés idején milyen a járdája? Látta már, hogy azon át egyetlen diák sem tud száraz lábbal bejutni az iskolába? Tisztában van vele, hogy milyen érzés órákon át ülni és figyelni egyébként vizes zokniban és vizes cipőben? Vagy folyton hordjanak magukkal váltócipőt és zoknit, akik abba az iskolába szeretnének járni? Nem kellene ez ellen valamit csinálni?

 

Polgármester Úr!

 

Mi tudjuk, hogy Ön nagyon szereti magát, hiszen nincs olyan testületi ülés, ahol ne várná el, hogy érdemtelenül agyon dicsérjék! De ha Ön egy picit átgondolná, hogy most Ön egy kisgyerekes szülő, akkor mit gondolna azokról az emberekről, akik ilyen körülményeket teremtenek? Jó emberek? Felkészült emberek? Szeretik az ilyenek a gyermekeket? Biztosan rájuk van szüksége az embereknek? Ez rendben van? Vagy nem? Ön szerint nem kellene lemondania az ilyen embereknek? Tudja! Azoknak, akik ilyen körülményeket teremtenek!

 

 

Szigetszentmiklós, 2018. Szeptember 9

 

Tisztelettel:

 

                                                                                            Csizek Csaba

                                                                                 BUCKAI SZÖVETSÉG EGYESÜLET

                                                                                                             Elnök

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr4414231415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.