Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Szigetszentmiklós - Gördülő fejlesztési terv: A Határ utat felmentő segédvezeték pályáztatása 2018-ban nem fejeződik be, áthúzódik 2019-re! Mi pedig addig is évekig úszhatunk a fertőbe!

2018. augusztus 27. - Buckai Szövetség Egyesület

További évekig úszhatnak a Szigetszentmiklósi állampolgárok a fertőben és a fekália árban tudható meg a Szigetszentmiklósi Önkormányzat 2018. Szeptember 5-ei egyik előterjesztéséből. A gördülő fejlesztési terv ugyanis azt írja, hogy például a Határ út esetében a mentesítő csatorna vezeték kivitelezési pályáztatása a 2018-as évbe már nem fér bele, ezért minden bizonnyal át fog húzódni a 2019-es évre is!

 

Mindez természetesen egészen elképesztő, ha valójában belegondolunk! Egészen elképesztő, hiszen 2010 óta rendszeresen és minden esőzés idején előforduló, az egészségre ártalmas fertőzés veszélyes esetről beszélünk, amely folyamatosan súlyosbodik, s amely napjainkra már a csapadékvíz elvezetés városi szintű nem létezése mellett az egész várost ellepte.

 

Mivel, pedig évek óta tudható ez és emberek ezreinek, tízezreinek van az élete kitéve veszélynek, ezért az, hogy egy városnak további napokig, hónapokig, évekig vagy évtizedekig kell elviselnie mindezt az szerintünk már bűncselekmény is a vérlázító adatok ismerete mellett.

 

Bűncselekmény, mert a Btk. ekként szól:

 

Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés

165. § (1) Aki foglalkozási szabály megszegésével más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki, vagy testi sértést okoz, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés

a) három évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást vagy tömegszerencsétlenséget,

b) egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált,

c) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény kettőnél több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséget okoz.

(3) Ha az elkövető a közvetlen veszélyt szándékosan idézi elő, bűntett miatt az (1) bekezdésben meghatározott esetben három évig, a (2) bekezdésben meghatározott esetben - az ott tett megkülönböztetés szerint - egy évtől öt évig, két évtől nyolc évig, illetve öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(4) E § alkalmazásában foglalkozási szabály a lőfegyver, a robbantószer és a robbanóanyag használatára és kezelésére vonatkozó szabály is.

Ráadásul nemcsak bűncselekmény, hanem az egészséges élethez való jog megsértése miatt ez a Szigetszentmiklósi állampolgárok alkotmányos jogainak, úgy mint az egészséges élethez való joguknak a súlyos megsértése is!

 

Azt gondoljuk ezt nem kell tovább lenyelnünk, ezért megvizsgáljuk a jogi lehetőségeket ebben az esetben is!

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr4314205165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása