Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

ÉCSVCS Kft: A pofátlanságnak nincs határa? Nem elég évi 50 millió, idén 52,5 millió a nem létező csapadékvíz elvezetésre, a nulla teljesítményre, még további 5,6 millió forint kell?

2018. augusztus 26. - Buckai Szövetség Egyesület

Ritkán kerülünk abba a helyzetbe, hogy a mérhetetlen szemtelenség, cinizmus és pofátlanság okán egyszerűen kapkodunk a levegőért, de amit már megint az ÉCSVCS Kft a nem létező teljesítményével merészel az érzésünk szerint megint mindent visz! Úgy látszik ott nincs lelkiismeret és nincs erkölcs!

 

Az ÉCSVCS Kft vagy másképpen Szigeti Vízművek Kft az a cég, amely Szigetszentmiklóson a csapadékvíz elvezetéséért felelne, ha olyan lenne. Csakhogy olyan nincs! A cég, pedig nem mondja meg hova teszi a pénzt! Ennek is köszönheti, hogy rengetegszer feljelentettük!

 

Most kitalálta, hogy megnövekedett lakossági igények miatt újabb embert kellett felvennie március 1-el. - Hogy minek? Azt talán a Jó Isten se tudja, mert a lakossági igényekre eddig is mi úgy láttuk, hogy magasból tettek! - Az új munkavállaló bérköltsége ugyanakkor nem volt az eredeti üzleti tervbe betervezve, ezért az évi 50 millión felül, ami idén 52,5 millió további 5,6 millió forintot kérnek? De minek? Annak, hogy a város egy újabb szerintünk bújtatott munkanélkülit tartson el?

 

És akkor még vannak további kérdések: Egy nyári felvetés szerint az ÉCSVCS Kft csapadékvíz elvezetésére vonatkozó szerződése nem megfelelő, ezért azt fel kell mondani, melynél a szerződés december 31-ig fog felbontódni! Tegyük fel a kérdést: Ha a szerződés felbomlik, akkor minek kell munkavállalót felvenni, aki ki tudja mit csinál és azt  a közzel finanszíroztatni?

 

S van mégegy dolog: Ha jól sejtjük, hogy kicsoda a március 1-el felvett kollega, akkor azért érdekes lenne megtudni, hogy van-e annak valós alapja, hogy azt az embert a Fővárosi Vízművektől rúgták ki fegyelmivel, miután az egyik településen szennyvizet kötött egy olyan vezetékre, ahol a tiszta vezetékes víznek kellett volna jönnie! Persze azért, mert remek szakember! De vajon ez csak legenda-e? Vagy tényleg ilyen embert vettek fel?

 

Ha igen! Akkor lehet, hogy jó is, hogy ilyennel nem csináltatnak semmit sem, mert abban nem lenne köszönet!

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr8914203415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása