Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

A Szigetszentmiklósi 3,5 milliárdos bedőlt TAO roncsot focisták helyett a parlagfüvek foglalták el? Új céget, új egyesületet akarnak alapítani, akik mindent tönkre tettek? Ilyet lehet?

2018. augusztus 23. - Buckai Szövetség Egyesület

Egészen elképesztő érzetet kelt mikor az ember kimegy a Szigetszentmiklósi 3,5 TAO beruházásként bedőlt Stadion roncs vagy másképpen kifejezve torzó területére! Nemcsak a látvány iszonytató és a gondolat, hogy egykor NBII, NBIII bajnok csapat tönkre ment, a Kft-vel, az Egyesülettel, a Szigetszentmiklósi klub szerű foci lehetőséggel egyetemben, a kifizetetlen alvállalkozók mellett, de az is, hogy olybá tűnik a felelősök üzelmeiket korlátok nélkül tovább folytathatják és tovább tehetik bármiféle következmény nélkül!

 

Mi nem látunk ugyanis letartóztatást, valódi büntető eljárást és felelősségre vonást, pedig és hozzátesszük bennünk és szerintünk ezen eset kapcsán a Btk számtalan paragrafusának és tényállásának vonatkozásában megalapozott lehet a gyanú!

 

Ahogy pedig kimegyünk erre a nyugodtan mondhatjuk városi szégyenre és elkezdünk sétálni az egyébként egykor 1 milliárd forint értékű Önkormányzati telek területén, mely a roncs miatt nyilván nem ér annyit hát nem a fejlődéssel, hanem a pusztulással, az elképzelhetetlen felelőtlenséggel találkozunk és a mérhetetlen mértékű, egyébként allergiát okozó parlagfűvel! Ez tényleg nem érdekel senkit? Ez tényleg rendben van? Így lett tervezve? S ha már annyi minden tönkre ment, akkor nem kellene eltávolítani legalább a parlagfüvet?

 

De menjünk tovább! Ha valaki egy vállalkozást bedönt! Bedönt, mert tartozik a költségvetésnek, melyet nem tud kifizetni! Bedönt, mert tartozik másnak, melyet mivel már semmilye sincs nem lehet behajtani, akkor bár megszüntetik a céget, de a felelőst attól 5 évre eltiltják, hogy céget alapítson! Városi legendák szerint ugyanakkor a bedőlt Kft és bedőlt Egyesület felelősei új Egyesületet akarnak alapítani! Nem kellene őket eltiltani? Miben reménykednek? Majd az új egyesületben jobban gazdálkodnak? Pénzt kapnak? Esetleg újabb eséllyel újabb bedöntésre törekednek? És egyébként ezt lehet?

 

Emlékezzünk csak! 2017 Novemberében egy rendkívüli képviselőtestületi ülésen a bedőlésért felelős cég vezető, aki egyébként önkormányzati bizottsági tag, valamint a képviselő, aki évtizedek óta ott van és vezetője a legfőbb döntéselőkészítő bizottságnak azt mondta, hogy két héten belül elindul minden! De többszöri őszi TV megkeresésre nem tudtak rendelkezésre állni, mert a Kft vezetője éppen külföldön tartózkodott! Ugyanez volt az interjúk során tavasszal, ahol miután ősszel az ATV, azután tavasszal már nemcsak az ATV, hanem a HírTV is a kérdéssel foglalkozott! Mitöbb a HírTV-nek telefonos, tehát nem személyes interjút adott!

 

Ha bedőlt minden és elvileg ez az ember csak ebből élt, akkor tegyük fel a kérdést, hogy a külföldi útra miből telt, oda miért ment és pontosan hol is volt? Amit mi vissza hallottunk egyetlen város volt, mégpedig London! De mi van Londonban? Létezhet az, hogy ott van egy ingatlan? Létezhet az, hogy ott van egy luxus ingatlan? Ha és feltételezzük létezhet, akkor az kinek a nevén van? S ha létezik, persze ha létezik, akkor milyen pénzből és milyen fedezetből lett megvéve vagy épült és szépült? Van egyáltalán ilyen ingatlan? Vagy ez csupán a külföld miatt elterjedt vad városi legenda? S ha van, ha nincsen, akkor is Magyarországon, Szigetszentmiklóson ilyet tényleg lehet? Ez olyan kategória, amire azt mondjuk rendben?

 

Tovább követjük az eseményeket!

 

 

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

 

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr3114199139

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása