Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

DÖBBENET: Szigetszentmiklós és a Summerfest egyedi ünnep? Vagy mégsem?

2018. augusztus 05. - Buckai Szövetség Egyesület

2017-ben már lehetett arról hallani, hogy változás történik Szigetszentmiklós rendezvényi életében miután éveken keresztül lapos és minősíthetetlen színvonalú Augusztus 20-ai rendezvényekben volt része, melytől a tűzijáték kivételével menekültek az emberek!

 

2017-ben már lehetett arról is hallani, hogy a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivált Szigetszentmiklós Ráckevétől egyesek szerint átveszi, mások szerint lenyúlja! Lehetett arról hallani, hogy Ráckevén ez egy megbukott rendezvény, de arról is, hogy esetleges rokoni szál és magasabb fizetés fúrta meg Ráckevét! Ki tudja mely legenda igaz?

 

Ellenben azt ígérték ez a rendezvény hatalmasat szól és tényleg egyedi lesz! Egyedi lesz….? Nézzük mennyire:

 

2018-ban a három rendező város Szigetszentmiklós, Tököl és Százhalombatta egyszerre rendezi meg a rendezvényt annyi különbséggel, hogy míg Százhalombatta és Szigetszentmiklós 12-én kezd, addig Tököl 13-án.

 

KIEMELT RENDEZVÉNYEK:

 

Boban Markovic koncert

2018. Augusztus 12 20:00 Summerfest Szigetszentmiklós

(Városi Sportcsarnok)

Jegyek: Augusztus 10-ig 3.000 Ft, Augusztus 11-től: 3.500 Ft.

 

 

2018. Augusztus 16 22:00 Summerfest Százhalombatta

(Szekeres József Konferencia- és rendezvényközpont)

Jegyek: Augusztus 15-ig 3.500 Ft, Augusztus 16-án: 4.500 Ft.

 

TÁNCPANORÁMÁK:

CIPRUS, FRANCIAORSZÁG, ÉSZT ORSZÁG, PANAMA, TAHITI

2018. Augusztus 16 20:00 Summerfest Szigetszentmiklós

(Városi Sportcsarnok, belépő: augusztus 10-ig 600 Ft, augusztus 11-től 800 Ft.)

 

2018. Augusztus 17 18:00 Summerfest Tököl

(Jegy: 500 Ft)

 

2018. Augusztus 18 19:00 Summerfest Százhalombatta

(Jegy: elővételben: 1.000 Ft, helyszínen: 1.500 Ft)

 

 

BOLÍVIA, USA, KIRGIZISZTÁN, MEXIKÓ

2018. Augusztus 17 20:00 Summerfest Szigetszentmiklós

(Városi Sportcsarnok, belépő: augusztus 10-ig 600 Ft, augusztus 11-től 800 Ft.)

 

2018. Augusztus 16 19:30 Summerfest Tököl

(Jegy: 500 Ft)

 

2018. Augusztus 19 19:00 Summerfest Százhalombatta

(Jegy: elővételben: 1.000 Ft, helyszínen: 1.500 Ft)

 

 

KÁRPÁTALJA, TAJVAN, JAKTUFÖLD, THAIFÖLD, TÖRÖKORSZÁG

2018. Augusztus 18 20:00 Summerfest Szigetszentmiklós

(Városi Sportcsarnok, belépő: augusztus 10-ig 600 Ft, augusztus 11-től 800 Ft.)

 

2018. Augusztus 19 19:30 Summerfest Tököl

(Jegy: 500 Ft)

 

2018. Augusztus 17 19:00 Summerfest Százhalombatta

(Jegy: elővételben: 1.000 Ft, helyszínen: 1.500 Ft)

 

OROSZORSZÁG, DÉL-KÓREA, TATÁRORSZÁG, PARAGUAY

2018. Augusztus 19 20:00 Summerfest Szigetszentmiklós

(Városi Sportcsarnok, belépő: augusztus 10-ig 600 Ft, augusztus 11-től 800 Ft.)

 

2018. Augusztus 18 19:30 Summerfest Tököl

(Jegy: 500 Ft)

 

2018. Augusztus 16 19:00 Summerfest Százhalombatta

(Jegy: elővételben: 1.000 Ft, helyszínen: 1.500 Ft)

 

A fentiek alapján jól megállapítható, hogy ezek a rendezvények (s ezek a fő rendezvények) a legkevésbé sem egyediek, s míg Boban Markovic koncertet talán Szigetszentmiklóson érné meg megnézni, addig a Tácpanorámát, pedig Tökölön! Egyébként elképesztő jegy áreltérést vélünk felfedezni!

 

Persze vannak egyedi rendezvények és meghívott vendégek is! De egyszerre rendezett hatalmas áreltéréses rendezvény? Szigetszentmiklós ebben hol jelenik meg? Hol lesz egyedi? Hol van a saját kultúrája és hol jelennek meg értékei? Vagy marad Szabacs valótlansága, mely Szigetszentmiklós történelmének megcsúfolása és kicsúfolása? Merthogy sosem volt, most sincs és nem is lesz Szabacs!

 

Összefoglalva:

 

Szereztünk / lenyúltunk egy rendezvényt, melyben Szigetszentmiklós egyáltalán nem egyedi és szomszédaival együtt főszálaiban ugyanazt ugyanakkor de jelentősen eltérő áron rendezi, miközben a város értékét, kultúráját és hagyatékát semmiben sem őrzi meg vagy értékeli! Persze azok után, hogy az Önkormányzat a válságban lévő város problémáit sem kezeli semmin nem kell meglepődni! Így, hát... Szigetszentmiklós már megint az maradt, ami eddig ezzel a vezetéssel mindig is volt!... Pedig ez a város sokkal többre hivatott!

 

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

 

Ui: A Summerfestek részletes programjai itt tekinthetőek meg:

Tököl, Százhalombatta, Szigetszentmiklós

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr7614163819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása