Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

A PMRFK-val történt egyeztetés margójára: VÉLEMÉNYCIKK: "Nem bűncselekmény, ha valaki nem tud évi 50 millió forintjával elszámolni, melyet csapadékvíz elvezetésre kap egy olyan városban, ahol csapadékvíz elvezetés nincsen!"

2018. augusztus 02. - Buckai Szövetség Egyesület

2018 Augusztus 1-én a Buckai Szövetség Egyesület a Teve utcai Rendőrpalotába látogatott, ahol a Pest Megyei Rendőrfőkapitány titkárságával egyeztetett időpontban a Szigetszentmiklósi nem létező csapadékvíz elvezetéssel kapcsolatos meglátásunk szerinti megalapozott bűncselekményekről beszélt, amely a költségvetési csalásra, csalásra, lopásra, sikkasztásra, hűtlen kezelésre és környezetkárosításra vonatkozott az ÉCSVCS Kft vagy más név használat esetében a Szigeti Vízművek Kft esetében!

 

Az ÉCSVCS Kft-ről tudni kell, hogy 100 %-ban Önkormányzati tulajdonú cég, amely 2013 óta szinte főprofilként fellel Szigetszentmiklós város csapadékvíz elvezetéséért, ami Szigetszentmiklóson nincsen! (Előtte is felelt ezért, de akkor nem ez volt a fő tevékenysége). A vállalkozás különböző számlákra, teljesítési igazolásokra és bárki által előállítható okmányokra hivatkozik, de nem reagál azokra a kérésekre, hogy mutassa meg munkáját fizikailag és élőben, mert abból az egész városban nem látszik semmi sem! Annak tükrében, pedig hogy az egész város víz és fekália ár alatt van minden esőzés idejében alapos a gyanú, hogy az 50 millió forint évente, amely költségvetési pénz, tehát mindannyiunk adóforintja nem csapadékvíz elvezetésre megy valójában, hanem csúnya, megengedhetetlen és törvénytelen helyekre és dolgokra!

 

A Pest Megyei Rendőrfőkapitány Urat, a mai nap során a bűnügyi igazgató és egy alezredes Asszony képviselte. Utóbbitól megtudtuk 30 éve szakmája ékes képviselője! A rendőrkapitányság álláspontja szerint az, hogy Szigetszentmiklós folyton víz alatt van annak Szigetszentmiklós lakossága és civil szervezetei jogilag nem érintettjei és nem sértettjei. (Feltesszük a kérdést, hogy akkor mik? Akkor arra hivatottak, hogy ezt éveken keresztül eltűrjék és elszenvedjék az adóforintjaik után?) Kifejtették azt is, hogy értik az érzelmi indítatást, de ők nem tehetnek semmit és az ügyészség tehetne bármit is vagy az Önkormányzat!

 

Ügyészség alatt ők első körben a Szigetszentmiklósi Ügyészséget értették, amely annyi támogatást kapott az Önkormányzattól, hogy sok mindennel meggyanúsítható, de függetlenséggel Szigetszentmiklósi Önkormányzati céggel kapcsolatban biztosan nem! Azaz abszolút elfogult! Itt jegyeznénk meg, hogy a Szigetszentmiklósi Ügyészség az a „komoly” hely, ahol egy ügyész leírta, hogy ahol burjándzik a növény ott egészséges a környezet! Nem mellesleg Csernobilban is burjándzik a növény, ezekszerint az egészséges környezet, ha követjük az ügyész Úr biológiailag elégé megmagyarázhatatlan gondolkodását és okfejtését!

 

Az Önkormányzat a gazdája ennek a cégnek! Éveken keresztül hagyta, hogy dolgok úgy menjenek, ahogy mennek, vagy inkább csapadékvíz elvezetés tekintetében nem mennek csak az évi 50 millió forint meglátásunk és véleményünk szerinti eltűntetésében! Tőle segítséget kérni teljes mértékű butaság lenne és teljes mértékben értelmetlen!

 

Felmerült az Országgyűlési képviselőtől történő segítségkérés is! De képzeljük el azt, hogy segítséget kérünk egy olyan embertől, aki 4 év alatt soha nem állt ki igazán és soha nem szólalt fel érdemi tekintetben a körzetéért, a térségéért és első felszólalása is a 235 km-el odébb lévő Sopron és a hűségfalvakról szólt, amely azért valljuk be nem kis tévedés! Van értelme ilyen embertől bármit is kérni? Pláne ilyen hatalmas nagy probléma esetén? Pláne úgy, hogy Dunavarsányi lakosok beszámolója szerint Dunavarsányban voltak hasonló problémák polgármestersége idején, melyet ott helyben sem sikerült és azóta sem megoldani? Legalábbis nekünk ezt mesélték! Ez az ottani lakossági vélemény!

 

Végezetül megtudhattuk, hogy ha nem tetszik se az Önkormányzat, se a Szigetszentmiklósi Ügyészség, se az Országgyűlési képviselő és mind korrupt szerintünk (ilyet mi ebben a formában sosem állítottunk), akkor forduljunk a Pest Megyei Ügyészséghez és / vagy végezünk el egy fontos nyomozati cselekményt, melynek leírására nem kaptunk engedélyt. S ha a nyomozati cselekmény, amelyet mi finanszírozunk pozitív eredménnyel zárul, akkor a nyomozó hatóság is hajlandó a kérdéssel foglalkozni! Magyarra fordítjuk ahogy ezt mi értettük: Folytassuk le és mi finanszírozzuk az ÉCSVCS Kft elleni bűntető eljárást, s ha annak eredménye megcáfolhatatlan és visszavonhatatlan, akkor majd hajlandó foglalkozni a kérdéssel a rendőrség!

 

De őszintén! Ha a nyomozást is mi végezzük el, illetve annak egyik legfontosabb elemét és mi is finanszírozzuk, akkor minek van a rendőrség?

 

A fentiek alapján mi az egyeztető tárgyalást eredménytelennek tekintjük és tovább a Pest Megyei Ügyészséggel is találkozót szervezünk, de a tüntetésekre, a kiemelten nagy az ügy melletti média nyilvánosságra és Strasbourg-ra készülünk!

 

Szerintünk magyar, Szigetszentmiklósi állampolgárként és civil szervezetként ezeket az állapotokat nem kell megértenünk és egy percig sem kell eltűrnünk! Nem élhetünk folyton víz alatt, nem egy helyen fertő és fekália árban, járvány veszélyben!

 

Szigetszentmiklós ennél sokkal többet érdemel!

 

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr9714156771

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kmera 2018.08.03. 16:14:51

Abszolút érthető a felháborodásuk, de tennék egy javaslatot: mindenképpen kerülni kellene az érzelmi töltetet az írásaikban, törekedjenek tárgyilagosságra, tömörségre, tökéletesen felesleges folyamatosan felkiáltó jeleket használni minden mondatban, és általában is tekintsék át a helyesírási részt, amikor bármit benyújtanak hivatalosan, és különösen kerülendő a színes, ezerféle betűtípussal tarkított szöveg - ezek a tényezők sajnos nagyon komolytalanná teszik a probléma felvetését, pedig sokkal komolyabb támogatást kapnának szélesebb körben is.
Sok sikert kívánok!

Buckai Szövetség Egyesület 2018.08.04. 14:42:05

Köszönjük szépen! És a javaslatot is! :)
süti beállítások módosítása