Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Ha egy város minden esőzés idején el van árasztva, s nem egy helyen szennyvízzel keveredve, akkor ennek a szörnyűségnek a város lakossága és civiljei nem a sértettjei? Pláne akkor, ha van egy közpénzből gazdálkodó önkormányzati cég, akinek munkájából

2018. július 24. - Buckai Szövetség Egyesület

Tisztelt Köztársasági elnök Úr!

Tisztelt Országos Bírósági Hatóság!

Tisztelt Pest Megyei Rendőrkapitányság!

Tisztelt Legfőbb Ügyészség!

Tisztelt Állami Számvevőszék!

Tisztelt NAV!

és

Tisztelt Alapvető Jogok Országgyűlési Biztosa!

 

Mindmegannyi Hivatalhoz számtalan esetben fordultunk azzal, hogy Szigetszentmiklós hanyatló városával kapcsolatban lakóként, civilként segítséget kérjünk és a hanyatlásnak egyszer és mindenkorra véget vessünk!

 

Volt, amely ügyben sikerült, s ezt köszönjük, de volt, amikor nem sikerült!

 

Általánosságban elmondható, hogy nagyon sok esetben azt kaptuk meg, hogy próbáljuk kimeríteni az összes Magyarországon fellelhető jogi esetet és körülményt, s ha ez nem sikerül csak akkor forduljunk az Alapvető Jogok Országgyűlési Biztosának Hivatalához vagy a Köztársasági Elnöki Hivatalhoz! Úgy érezzük, hogy azokban az ügyekben, melyeket jelen levél keretében felvetünk megtettük! Úgy érezzük minden formát és lehetőséget kimerítettünk, de a probléma nem enyhül, mitöbb kifejezetten súlyosbodik!

 

S, akkor a probléma maga:

 

Szigetszentmiklós városában nincs csapadékvíz elvezetés annak a két lakótelepnek a kivételével, melyet az 1970-es években alakítottak ki, s azóta se tartottak karban! Ez a két rendszer 5 kifolyón keresztül létesítési engedély nélkül, tehát abszolút szabálytalanul és törvénytelenül szűretlen csapadékvízzel szennyezi a Natura 2000-es védettségű Kisdunát. S ezt már nemcsak mi mondjuk, de a Fővárosi Katasztrófavédelem 35100-12013-5/2017. ált. számú határozatában szintén megállapította! A határozatban egyébként felhívják az érintettek (az Önkormányzat és egy a csapadékvíz elvezetésért elvileg felelős Önkormányzati cég) figyelmét, hogy 2017 December 28-ig kérjék meg az engedélyeket és tegyék szabályossá a kifolyókat többek között szűrők felszerelésével! Ez a mai napig nem történt meg!

 

De talán ez a meglátásunk szerinti környezetkárosító tevékenység a város legkisebb problémája!

 

A probléma maga az, hogy ha leesik egy kis eső, akkor Szigetszentmiklós városa víz alatt van! Mókás módon szoktak minket mondani Vizesszentmiklósnak, vagy a magyar Velencének is, de amikor az ember például a Határ út esetében látja a szennyvíz csatornából a fertő árt feltörni, a vízen az emberi ürüléket és a véres tamponokat úszni, akkor valahogy nincsen kedve ezzel viccelni! Sokkal inkább felháborodik, mélységesen felháborodik!

 

Volt olyan és ezt a mellékletből is láthatják, amikor akkora volt a víz, hogy a BKK alvállalkozójaként közlekedő kékszínű csuklós nagy Volánbusz nem mert a vízbe menni! Félt, hogy beleragad! S van olyan is már, hogy a városi szintű csapadékvíz elvezetési probléma miatt az el nem szállított és el nem vezetett csapadékvíz az út alól kimosta a talajt és az beszakadt!

 

Az elmúlt években fordultunk az Önkormányzathoz segítséget kérni, aki azt merészelte mondani, hogy a problémát nem más okozza, mint a lakossági illegális rákötés! Jelezzük illegális rákötéssel nem lehet ekkora problémát okozni! Így szerintünk ez nem más, mint mellébeszélés!

 

A Határ úti fertő ár kapcsán egyébként és azontúl, hogy már 2010 óta harcolunk felkerestük az ÁNTSZ-t is. Az ÁNTSZ azt írta, hogy nincs itt semmi probléma, mert az Önkormányzat neki azt mondta! S neki ennyi elég volt! Nem jött ki! Nem vizsgálta meg! Nem gondolkozott el azon, hogy amikor 3 napig ott ál a kaki ár mire leapad azt szétviszik az emberek a lábukkal, a kocsik a kerekükkel, a kutyák önmagukkal, mert játéknak nézik azt, amihez jobb lenne, ha hozzá se érnének! S a 3 napot nem véletlenül említettük meg! Többször előfordult, hogy csak 3 nap után fertőtlenítettek Önkormányzati szinten!

 

Segítséget kértünk a Fővárosi Vízművektől is! Hozzátéve persze, hogy tudjuk hogy csak 2013 óta bérlője és szolgáltatója a területnek, de azt a butaságot írta le, amit az Önkormányzat, mint valótlanságot hirdetett! Azt a butaságot, hogy lehet ilyet okozni illegális rákötésekkel! De nem lehet! Csak a Határ úti fekália ár azért alakult ki, mert amikor csinálták Szigetszentmiklós akkori állapotára tervezték az itt húzódó központi csatornavezetéket! Akkor Szigetszentmiklóson 10 – 11 ezer ember élt és 30 – 40 %-os volt a városi csatorna lefedettség! Ma Szigetszentmiklóson 40 ezer ember él 80 – 90 %-os csatorna lefedettség mellett! Ami márpedig 10 – 11 ezer emberre lett tervezve az 40 ezer embert nem bír el.

 

Megtudtuk közben, hogy a város egykori víz, csapadékvíz és szennycsatorna szolgáltatója azért maradt életben és működik tovább 2013 óta, mert elvileg a városban csapadékvíz elvezetést kezel! Elvileg! Mert a munkáját még élő ember nem látta! Sehol nem látszik az, hogy ilyet tenne, csak néha pepecselget! Egyre rákérdeztünk arra, hogy mondja meg hova költi azt a pénzt amit kap! Hova költ évi 50 milliót? Hova költött 2013 óta 300 milliót? Mert munkájából semmi sem látszik a városon! Számlákra hivatkozott meg teljesítési igazolásokra! Az azonban csak papír! Egyszer nem mutatta meg az életben, hogy hol csinált, mit csinált, hogy az elöntött Szigetszentmiklósnak jobb legyen! Álláspontunk szerint azért nem, mert a papírok mögött nincsen valós teljesítés! Ez a cég az ÉCSVCS Kft, mely kettős névhasználattal élve szokta magát Szigeti Vízművek Kft-nek is nevezni! De szerintünk a pénz felvételén és eltüntetésén kívül nem csinál semmit!

Éppen ezért miután megpróbáltuk a lakosság figyelmét felhívni arra, hogy nincs értelme hozzájuk fordulni, majd a szorítást érezve elindítottak ellenünk minden valóság alapot nélkülöző magánvádas pereket (rágalmazás, becsületsértés) úgy gondoltuk eljött az ideje annak, hogy elszámoljanak tevékenységükkel, s az erre felvett pénzzel! Úgy gondoltuk, hogy öntsünk tiszta vizet a pohárba és derítsük ki miért nem látszik ennek a cégnek a tevékenységéből az égadta világon semmi sem! Éppen ezért feljelentettük a céget több ízben költségvetési csalás, csalás, sikkasztás, lopás, hűtlen kezelés és környezetkárosítás tekintetében! S itt jött a meglepetés!

 

Az első meglepetés az volt, hogy a Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség, mint az Önkormányzat stratégiai partnerének elfogult munkatársa, ****** ***** azt írta, hogy a kifolyóknál nincs környezetszennyezés, mert jól láthatóan burjándzik a növény! Értsd: Ahol burjándzik a növény ott nincs környezetszennyezés!

 

Amikor elolvastuk nem hittünk a szemünknek! Azt hittük, hogy egy ügyész, aki jogi végzettséggel kell, hogy rendelkezzen intelligens ember! De egy intelligens ember leír ilyet? Csernobilban is burjándzik a növény! Akkor az is egészséges környezet?

 

A második meglepetést az elszámolni képtelen cég és az Önkormányzati körök hozták, amikor 2018  Február 19-én ******** ********* bíróra a Mi bírónkként hivatkoztak! A Mi birónkról kiderült, hogy az ellenoldal tulajdonosának az újságában 5 hónapon keresztül cikket jelentetett meg! Ráadásul mi úgy tudjuk pénzért! Az ítéleteit hagyjuk, mert szót sem érdemelnek, s megvan a jogi forma (fellebbezés) ahogy küzdjünk ellene, de hol fér össze ez a bírói jogállásról szóló törvénnyel? Hol fér össze ez a független bíróságba vetett hittel? Hol fér össze ez az Alaptörvénybe rögzített tisztességes eljárásról szóló előírással? Vagy azok csak dísznek vannak? S akkor kapunk a Legfőbb ügyészségtől egy olyan levelet (KSB.1242/2018/2-I), amely úgy fordítható le, hogy a bíró ellen tett feljelentésünk nem más, mint egy az ítélettel elégedetlen ember hisztije? Tényleg? Tényleg nem várhatjuk el, hogy egy olyan bíró, akit az ellen oldal pénzel ne hozzon ítéletet? Se jót ne hozzon, se rosszat ne hozzon, se semmilyet! Jelentse be, hogy az ügyben ő nem pártatlan és a legkevésbé sem elfogulatlan. S ezt tényleg nem kell kivizsgálni? Ez tényleg rendben van? Ha rendben van, akkor az Alaptörvény és az egyéb törvények dísznek vannak? Akkor azok a törvények kire vonatkoznak?

 

A harmadik meglepetést a Pest megyei Rendőr-főkapitányság hozta! Nyomozójuk ugyanis a nyomozati cselekmény helyett az Önkormányzattól kért állásfoglalást, s azt a határozatába szóról szóra bemásolta. Nem vizsgálta meg, hogy van-e a leírtaknak bármilyen valóságalapja! Nem vizsgálta meg, hogy valóban csak az a probléma, hogy a szennyvíztelepre sokkal több szűrni való lé folyik be esőzés idejébe vagy más a probléma és más a helyzet! Nem vizsgálta meg, pedig azokat a képeket, melyeket most Önök is megkapnak ők is megkapták és láthatták nem a szennyvíztelep a probléma, hanem az, hogy az egész város útjai, kertjei és mindenei óceán nagyságú víz és fekália ár alatt vannak! Ráadásul kérésünkkel szembe menve ügyészségként a Szigetszentmiklósi Önkormányzat stratégiai partnerét a Szigetszentmiklósi Járási Ügyészséget értesítette és használta fel! Azt az ügységet, amely annyi kedvezményt kapott az önkormányzattól a mellette lévő bírósággal, rendőrséggel és kormány ablakkal együtt, hogy aligha lehet őket függetlennek és pártatlannak nevezni! És nem fogjuk egyenként megvizsgálni, hogy például az ingyen Önkormányzati lakás biztosításából ki részesült és ki nem! Ez nem a mi dolgunk! De azt tudjuk, hogy biztosan nem független!

 

Ellenben ki fogtuk az elfogult ügyészségen belül azt az ügyészt már megint, akinek korábban a burjándzással kapcsolatos bölcseletet köszönhettük!

 

Most azt írta le, hogy annak, hogy Szigetszentmiklós víz és fekália ár alatt van, valamint annak, hogy egy önkormányzati cég felvesz erre évi 50 millió forintot, mellyel nem tud elszámolni Szigetszentmiklós lakosságát és civiljeit nem lehet sértettnek tekinteni!

 

Holott a sértett fogalma a büntetőeljárásról szóló törvény szerint:

 

50. § A sértett az a természetes vagy nem természetes személy, akinek vagy amelynek a jogát vagy a jogos érdekét a bűncselekmény közvetlenül sértette vagy veszélyeztette.

 

Tegyük fel a kérdést:

·       Szigetszentmiklós városának és civiljeinek sérti-e a jogát, hogy a város folyamatosan fertő ár alatt van és bármikor ott van a járvány veszély?

·       Szigetszentmiklós városának, lakosainak és civiljeinek sérti-e az érdekét, hogy áznak a házak, a házfalak? Sérti-e, hogy tönkre mennek az autók és az utak beszakadnak?

 

Mert, ha ezekre a válasz igen, akkor mindannyian sértettek!

 

Továbbá:

A Szigetszentmiklósi Ügyészség, mint az Önkormányzat stratégiai partnerének álláspontja szerint az ügynek maximum a sértettje, ha a vállalkozás valóban nem tud elszámolni a kapott pénzzel az Önkormányzat lehet, mert ő adta a pénzt! De tegyük fel a kérdést: Az Önkormányzat kitől, kiktől szerezte az a pénzt? Nem az adófizetőktől? Az nem közpénz? Nem az a pénz, amit mindannyian finanszírozunk az adóforintjainkból? S ha ez a pénz eltűnik, akkor nem vagyunk sértettjei?

 

Elnézést a véleményünkért, de hatalmas butaságnak tekintjük az ilyen érvelést!

 

A Szigetszentmiklósi Ügyészség rendbírság kiszabását is kilátásba helyezte, ha mégegyszer ebbe az ügybe feljelentést teszünk, de fogunk! Fogunk, mert nem tűrhetjük, hogy folyamatosan és minden esőzésnél víz alatt van a városunk! Fogunk, mert nem tűrhetjük, hogy van egy cég, aki a felvett pénzeivel nem tud elszámolni, hiszen munkája szerte a városban nem fedezhető fel, s amikor mi úszunk, akkor annak vezetője cinikus módon luxus nyaralásairól képeket posztol és a város szenvedésén mosolyog! Ez utóbbit megbocsáthatatlan szemtelenségnek tekintjük!

 

S elnézést kérve a kicsit hosszúra sikeredett levélért végszóként tesszük fel a kérdésünket, amely a fentiek alapján válik érthetővé!:

 

Szigetszentmiklósi lakosként és civilként eszünk ágában sincs tovább a város folyamatos elöntöttségét és fertő árát elviselni és eltűrni! Nem vagyunk hajlandóak tovább egy olyan céget se tartani, aki költségvetési pénzt vesz fel az elhárításra, de munkájából nem látszik semmilyen formában és semmi! Úgy látjuk, hogy azért, mert egy FIDESZ-es Önkormányzatról és FIDESZ-es cégről van szó az igazságszolgáltatási szervek nem csinálnak semmit sem! Pedig szerintünk a bűn nem pártfüggő! Szerintünk az élet nem szólhat arról, hogy ha a bűnt nem FIDESZ követi el, akkor az bűn, de ha a FIDESZ, akkor az nem bűn! Mert nekünk eddig ez nagyon ilyennek tűnik!

 

Sokan azt mondják, hogy Strasboourg-hoz fordulni szinte már-már hazaárulásnak minősül! Tekintettel arra, hogy nem látunk megoldást, s folyamatosan buta indokokkal történő eltussolást látunk lassan nem látunk más megoldást! Van más megoldás is? Van Magyarországon még igazságszolgáltatás vagy az alapvető emberi jogainkat csak külföldön tudjuk érvényesíteni és érvényesítetni? Hozzátesszük utóbbit nem szeretnénk! De nem látunk más lehetőséget!

 

 

Köszönjük válaszukat és

ebben nyújtott segítségüket!

 

 

Szigetszentmiklós, 2018. Július 24

 

Tisztelettel:

 

                                                                                            Csizek Csaba

                                                                                 BUCKAI SZÖVETSÉG EGYESÜLET

                                                                                                             Elnök

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr8214133303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása