Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Szabacs: Mint a vírus úgy terjed a valótlanság ünneplése! Pedig Szigetszentmiklósnak van valós hagyománya, értéke és történelme!

2018. július 07. - Buckai Szövetség Egyesület

Mint a vírus úgy terjed Szabacs, azaz a Szigetszentmiklósi sosem volt hagyomány, a valótlanság ünnepe, miközben a városnak van valódi történelme, értéke és ünneplendő eredete!

Szabacs! A 2000-es években előkerült valami, aminek mint valótlanságnak próbáltak, akartak történelmi hagyományt teremteni úgy, hogy sehol és semmilyen formában nem lelhető fel semmilyen ezzel kapcsolatos korábbi leírás vagy történelmi emlék sem!

Mikor kutattunk utána mindig azt kérdezték, hogy nem írtuk és mondtuk félre? Ugyanis Szabacs nem, de Szabács létezett!

Szabács vára egykoron a török által épített végvár volt, melyet a magyar elfoglalt egy kis időre! Amikor országunkat megszállta a török Szabács vára is ismét az ővé lett! A történelem előrehaladtával aztán így lett sokáig török, majd lett a balkánon elhelyezkedő szerb hely! De, hogy Szigetszentmiklósnak ehhez mi köze? Vélhetőleg semmi se!

Szabacs valójában egy kitalált fikció! Sosem volt, most sincs és sosem lesz! Azonban alkalmas arra, hogy azok, akik ma Szigetszentmiklóst vezetik és számtalan dologgal dicstelenné teszik ünnepeltessék magukat, mintha eredettel rendelkeznének és hagyománnyal!

Szigetszentmiklósnak persze van hagyománya és történelme! Ugyanúgy a közel, mint a távoli történelembe! Több régészeti feltárás tárt fel területünkön ókori vagy akár őskori emlékeket és a régmúlt túlélő képességéről az itt élő emberek hagyományáról és eredetéről is több valódi feljegyzés terjed! Ezeket azonban a jelenlegi városvezetés egyáltalán nem tartja megemlítésre érdemesnek, amely teljes mértékben elfogadhatatlan és érthetetlen!

Persze jó dolog, hogy a valótlanság ünnepén, Szabacson vannak koncertek, vagy öreg Ikarus busz, amely elvisz egy körre! De nem lehetne ezt bezsúfolni mindezt valami olyanba, aminek legalább egy picit is van valóság alapja?

Az elkövetkezendő időkben ráadásul miközben olyan eseményeket, rendezvényeket vesztett el ez a település, mint a Nemzetközi rönkhúzó verseny, vagy a régi autók kiállítása elhoz egy olyan rendezvényt, Summerfest néven, amely bár teljesen jó, mert hangulatos, de nincs Szigetszentmiklósi hagyománya, eredete és a rendezvény megszervezése is olyannak tűnik, hogy hétköznapi ember aligha fogja tudni ezt megnézni vagy ünnepelni!

Ellenben Szigetszentmiklósnak nincs virágünnepe, miközben a város Magyarország virágkereskedelmi központja a Flóra Hungária miatt! Ugye milyen szép lenne a városban egy tavaszi virágünnep? Nincs továbbá kreativítást bemutató ünnep, ahol bemutatják, hogy az egykori Szigetszentmiklósi szegények vagy akár a Buckaiak milyen kreatív emberek voltak és semmiből is milyen eszközöket gyártottak hogyan éltek!

Nincs hagyománya a vidék bemutatásának! Az emberek, mint vidékiek egymás iránti szeretetének és tiszteletének! S lassan már nyoma sincs annak, hogy Szigetszentmiklós még vidéki város lenne, vidéki értékekkel!

Viszont lett Szabacsnak, a valótlanságnak kenyere! Vajon lesz majd a Radai rosebbnek is eledele, vagy Ness-i kedvence?

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr8014099413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása