Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Köztársasági elnökhöz fordulva: Nem szólhat Magyarország arról, hogy abban „a mi bírónk” elnevezésű figurák szerepelnek, s úgy is viselkednek!

2018. április 21. - Buckai Szövetség Egyesület

Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!

Tisztelt Országos Bírósági Hatóság!

Tisztelt Budapest Környéki Törvényszék!

Tisztelt Központi Nyomozó Főügyészség!

Tisztelt Alapvető Jogok Országgyűlési Biztosa!

és

Kedves további címzettek!

 

Magyarország határain belül a jog rendszere elvileg olyan, hogy az Országos Bírósági Hatóság ajánlása alapján a mindenkori Köztársasági elnök nevezi ki a bírókat! S ezen bíróknak nemcsak megfelelő iskolai végzettséggel kell rendelkezniük, de a rájuk irányadó törvényeket is be kell tartaniuk! Ilyen törvények 2011. évi CLXII. törvény, amely 22 § alapján az esküt foglalja magában, valamint 36 § és 37 § paragrafusában azt is többek között, hogy hogyan és milyen minőségben kell vagy kellene eljárniuk.

 

Sajnos ma Magyarországon vannak olyan bírók, akik ezen irányadó törvényeket semmilyen téren sem tartják tiszteletben! Úgy gondolják, hogy hatalmuk van és korlátlanul visszaélhetnek ezzel a vélt hatalommal az eljárásban résztvevők jogait teljes mértékben figyelmen kívül hagyva és azt sárba tiporva! Egy ilyen bíró miatt fordulunk Köztársasági elnök Úrhoz panasszal élve és lehetőségek szerinti intézkedését, esetleges tájékoztatását kérve, kiemelve hogy az esetek a Szigetszentmiklósi Járásbíróságon történtek meg a 3B320/2017-es, a 3B461/2017-es, valamint  a 3B318/2017-es ügyekben, valamint egy általunk ismert negyedik ügyben, melyet ugyanaz a bíró, Dr. *** ******* vezetett le.

 

A 2011. évi CLXII. törvény 36 §

(1) bekezdése szerint: A bíró hivatását esküjéhez hűen köteles gyakorolni, igazságszolgáltatási feladatainak teljesítését nem tagadhatja meg, a rábízott ügyekben folyamatosan és lelkiismeretesen köteles eljárni.

(2) bekezdése szerint: A bíró minden ügyben befolyástól mentesem, és részrehajlás nélkül köteles eljárni.

 

Ezzel szemben a fent nevezett bíró a felsorolt ügyszámú ügyekben elfelejtette közölni, hogy a másik fél (mivel önkormányzati cégről, azok alkalmazottairól és önkormányzathoz köthető ügyletekről van szó) újságában 5 hónapon keresztül cikket jelentett meg, s egyes források szerint, melyet sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudok, hiszen utcán hallottam más emberektől tette mindezt pénzért! Egy az elfogulatlanság esetében alapjaiban véve megkérdőjelezhető anélkül, hogy az eljárás során tanúsított bírói magatartást és felkészületlenséget, az ügyek ismeretének teljes mértékű és nyomon követhető hiányát, mely nyilván egy fellebbezés alapja figyelembe vennénk!

 

 A 2011. évi CLXII. törvény 37 §

 (2) bekezdése szerint: A bíró köteles a tisztségéhez méltó, kifogástalan magatartást tanúsítani és tartózkodni minden olyan megnyilvánulástól, amely a bírói eljárásba vetett bizalmat vagy a bíróság tekintélyét csorbítaná!

 

Mégis azt gondolom, hogy artikulálatlan hangon tudatni az ügy hamisan megvádolt személyével, hogy hol a vádlott helye, majd közölni vele, hogy ő a bíró, aki bármit megtehet ezen előírásnak biztosan nem felel meg!

 

Ahogy nem felel meg az sem, hogy a tárgyalás elnapolása iránti kérelem (akár előbbre is lehetett volna hozni, csak az a nap nem volt megfelelő és nagy kárt okozott) se pro, se kontra sem törvényes határidőn belül, sem azon túl választ ne nyerjen, arra méltó ne legyen!

 

Véleményünk szerint egy bíró akár hozzon kedvező, akár hozzon kedvezőtlen ítéletet az ügy ismerete, annak átolvasása nélkül hozott ítélete nem méltó a bírói hivatáshoz, s ha ehhez hozzájárul az is, hogy az ellen oldal ügyvédje úgy hivatkozzon rá, mint és idézem szószerint: „a mi bírónk”-ra szégyent is hoz az igazságszolgáltatásba és a bírói eljárásba vetett hitbe és bizalomba!

 

 Szintén szégyent hoz a bírói eljárásba vetett hitbe és bizalomba, ha egy eljárás során azért kell tárgyalásokat elnapolni (s ez a negyedik ügy, amiről hallottunk), mert az ellen oldal nem jelenik meg azokon, s ennek nincs semmilyen következménye se, majd egyszer kivételesen a korábban mindig megjelent oldal nem ér oda neki nem felróható indokok miatt és erről igazolást is hoz, mégis 250 ezer forintra ugyanez a bíró megbünteti!

 

Tisztelt Köztársasági elnök Úr!

 

A bírói eskü a 2011. évi CLXII. törvény 22 § (1) bekezdése szerint így hangzik:

 

„Fogadom, hogy a rám bízott ügyeket tisztességes eljárásban, részrehajlás nélkül, lelkiismeretesen, kizárólag a törvényeknek megfelelően bírálom el; hivatásom gyakorlása során az igazságosság és a méltányosság vezérel.”

 

Azt gondolom, hogy az eddig bemutattotak, továbbá, hogy egy bíró a véleményalkotást és a tényközlést összekeverje, az egy cikk két linken elérhetőségét két cikként kommunikálja le, ne tudja, hogy Szigetszentmiklóson és az országban sem egy vízművek van, hanem több, irányadó bizonyítékokat a tárgyaláson bemutatni ne engedjen, s a törvény előtt mindenki egyenlő jogát se biztosítsa a tárgyaló teremben ezen eskünek nem felelnek meg!

 

Szerintem és egyesületem szerint is ez kimeríti a hivatali visszaélést, s aki ilyet csinál bíróként az a bírói hivatásra méltatlan és alkalmatlan! Nemcsak szégyent hoz a bírói hivatásra, de szégyent hoz arra az országra, amely ilyen bírót engedélyez, megtűr és alkalmaz! Egyértelmű és nyilvánvaló, hogy Dr. *** ***** bíróként nemcsak velem, velünk és az általunk ismert negyedik esetben volt ilyen, hanem ezt többször és sok más emberrel is elkövette! Egyértelmű, hogy, akit ilyen eljárás alá vonnak, akihez így állnak hozzá az kegyetlen eljárásba részesül az ítélettől függetlenül! Egyértelmű, hogy akik ilyen eljárást végig szenvedni kénytelenek azok áldozatai az ilyen jellegű ítélkezésnek, s e tekintetben egyértelműsíthető, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség ide vonatkozó állásfoglalásával ezért is nem érthetünk egyet!

 

Arra kérem Önt az egyesület elnökeként és arra kéri Önt egyesületem, hogy Dr. *** ****** ítélkezéseit az elmúlt évek során vizsgálja meg! Akár véletlenszerűen, akár bármilyen tekintetben nézzen utána annak, hogy hogyan és milyen formában vezette le azokat, s az eljárásokban résztvevőknek milyen véleménye van arról, ahogy eljárt ezekben az eljárásokban!

 

Félre értés ne essék! Kérésünknek nem az a lényege, hogy mondjuk Dr. *** ***** ítéletével nem értünk egyet, mert arra megvannak a jogorvoslati lehetőségek! Kérésünknek az a lényege, hogy soha és senkivel ne bánjanak úgy, ahogy azt Dr. *** ***** esetünkben és az általunk ismert más határozatokban tette! Hogy ne úgy kelljen hozzáállni egy bírósághoz, hogy ha és amennyiben ezen álláspontunk szerint bírói hivatásra méltatlan személyt kapjuk meg, akkor bármi is legyen az ítélet, mert felkészületlen, arrogáns, s az ügyben résztvevők felé magatartása méltatlan biztosan fellebbezés lesz!

 

és

Tisztelt Köztársasági elnök Úr!

 

Szeretnénk arra is kérni, hogy rendelkezésre álló lehetőségein belül ösztökélje Magyarország döntéshozóit olyan jogszabály megalkotására, amely esetében stratégiai partnerek egymás ügyében ne járhassanak el! Így például, ha a Szigetszentmiklósi Ügyészség, a Szigetszentmiklósi Járásbíróság, a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság a Szigetszentmiklósi Önkormányzat stratégiai partnere, onnan kedvezményeket kap, vagy egyes alkalmazottait az önkormányzat határozza meg és nevezi ki (pl.: bírósági ülnökök), akkor azok más igazságszolgáltatási szervek elé kerüljenek! Ebben az esetben ugyanis kizárható lenne az, amely ma mindig ott jár a fejekben, hogy az igazságszolgáltatási szervek intézkedéseit és határozatait meghatározzák a kapott kedvezmények és a stratégiai partnerség is!

 

Szigetszentmiklós, 2018. Április 21

 

                                                                                            Csizek Csaba

                                                                                 BUCKAI SZÖVETSÉG EGYESÜLET

                                                                                                          Elnök

 

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr2513853474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása