Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Bucka csatorna - A Társulat úgy határozott, hogy az intéző bizottság saját magát számoltatja el, miután az elszámoló bizottság megegyezik az intéző bizottsággal!

2018. április 18. - Buckai Szövetség Egyesület

A Bucka csatorna mindig is egy furcsaságokkal telített beruházás volt Szigetszentmiklós és azon belül is a 10 ezer főt magába foglaló Alsóbucka városrész tekintetében. Amely furcsaság 2018.04.17-én 18 órától csak tovább folytatódott és fokozódott!

 

Hogy megértsük mi is történt menjünk vissza az előzményekhez, az alapokhoz!

 

ELŐZMÉNYEK

 

A Bucka csatorna beruházás egy 20 éven keresztül ígért Önkormányzati beruházás a Bucka területére. Ettől tették függővé az utak állapotának rendbe tételét és a majdani járdák építését, de ez a beruházás csak 2010-ben indult el.

 

A beruházás kétfordulós! Első fordulójában az előkészítő munkákat kellett volna elvégezni második fordulójában a konkrét kivitelezéseket!

 

Az első forduló előkészítése azt jelentette volna, hogy vezetékes vizet visznek azokba az utcákba, ahol azok nincsenek és felmérnek, feltárnak olyan dolgokat, amely a beruházás során akadály vagy nehézség lehet! Szigetszentmiklós Alsóbuckában ilyen lett volna a Csepel Autógyár egykori szennyvíztelepét és a Kisdunát összekötő egykori csatorna vezeték pontos elhelyezkedésének feltárása, betömítése és felszámolása, hiszen az a Bucka alatt helyezkedik el! De ilyen lett volna az is, hogy ha egy ingatlan útban lett volna a beruházás tekintetében, akkor azt megvegyék vagy kisajátítsák! Mégis ma már tudjuk nem így történt! Mitöbb az erre elkülönített alap pénzéből 8.625 e Ft-ot iskolai parkrekonstrukcióra költöttek el, miközben a Buckában iskola sincsen!

 

A második forduló volt az a rész, amely elkezdte a kivitelezést és amelyre már társulat is állt rendelkezésre! Egy olyan társulat, amelynek elnöke egykor csak álláshalmozó sima képviselő, ma már alpolgármester lett havi bruttó 100 ezer forintért úgy, hogy a képviselőségén, alpolgármesterségén, pest megyei képviselőségén és egyéb tisztségén és állásán túl jogi képviselője annak a Magyar Plastiroute Kft-nek is, amely Szigetszentmiklós területén a közúti kitáblázásokat végzi és szerződésben áll az Önkormányzattal. Persze nagy kérdés, ha ezek egyszer jogi vitába kerülnek, akkor az egyben alpolgármester, társulati elnök, képviselő és cégjogász Úr ki mellett is fog kiállni és kit is fog képviselni.

 

A társulat tagjai pedig olyan, többnyire az Önkormányzathoz és köreihez kötődő, a polgármesternek kedves emberek, akik az Önkormányzatnak, az alpolgármester Úrnak bármikor, bármit és bármilyen formában elhisznek anélkül, hogy valaha is korábban hasonló beruházást láttak volna, abba részt vettek volna vagy egyáltalán ehhez a témához értenének!

 

Talán éppen ennek köszönhető, hogy rendben találtak olyan kivitelezéseket, melyek például az Ádám Jenő sétány végénél bűzlő szennyvízfordítót tettek egy játszótér mellé vagy folyton meghibásodó szennyvízfordítóval büntetik azt a Csónakos utca – Csépi út kereszteződésében élő ingatlan tulajdonost, akinek a háza tövébe azt az ő hozzájárulása nélkül építették fel, s amely óta megszűnt az ablaknyitásnak és szellőztetésnek a lehetősége!

 

Talán  ezért volt rendben az Önkormányzat Gazdasági bizottságát vezető képviselő édesanyjához köthető telek négyszeres áron történő megvétele, a Körös utca, a Maros utca és az Árnyas utca felszórása vastörmelékkel telített építési hulladékkal. S talán ezért lehetett megrepeszteni a Sas utca – Sasfiók utca sarkán élő 84 éves mama házát, valamint elárasztani egy kis köz összes kertjét és házát, amely a Sas utcából ágadzik ki! Minden bizonnyal ezért lehetett a Szedres utcába kerítést bedönteni annak helyrehozatala nélkül!

 

Talán ezért volt az is, hogy az Ostorfa utcában (amelyből volt, hogy 3 volt a Buckában és egyidőben mégis egymástól távol), hogy a csatornacsöveket nem a földbe helyezik le, hanem bedobják az egyik ingatlantulajdonos kertjébe!

 

Ezért lehetett rendben, hogy a Bucka Csatornamű és Viziközmű Társulat nem a Buckaiak részére igénybe vehető kedvezményeket kereste és legjobb lehetőségeket, hanem pénzbehajtósdit játszott és folyamatosan, akár időseket is fenyegetett! S, akkor még az osztatlan közös tulajdonokról, egyes bekötési anomáliákról és az elszámolásról a lakosság felé nem is beszéltünk!

 

ELSZÁMOLÁS  A LAKOSSÁG FELÉ

 

A Bucka csatorna beruházás 85 %-os támogatottságot élvező csatorna beruházás volt eredetileg. Így a lakossági önrész 15 %-nak felelt meg, de mégis 251.000 Ft volt.  2015-ben, 2016-ban intenzitás növelésre pályáztak, melyet el is nyertek, s amellyel a támogatási mérték 10 %-al emelkedett, tehát az embereknek már csak 5 %-ot kellett volna fizetnie!

 

A visszajáró pénzt eredetileg az Önkormányzat nem akarta a lakosságnak visszaadni, hiszen erről még az Önkormányzat gazdasági bizottságának vezetője is beszél az alábbi felvételen: (FELVÉTEL). Mégis civilek nyomására, melyben benne volt Szabó József Imre Úr és mi is, valamint más települések hasonló tapasztalatainak nyomására elkezdtek a lakosság felé elszámolni és kifizetni! Jól látható azonban, hogy Szigetszentmiklós Alsóbucka esetén itt sem stimmelt valami!

 

Ha ugyanis 251.000 Ft a 15 %, akkor 1.673.333 Ft a 100 %. Ha további 10 % visszajár, akkor 167.000 Ft-ot kellett volna minimum visszafizetni és nem 152.827 Ft-ot. Ez is egy eltérés, mely össze Buckai szinten minimum 50 millió forint!

 

Ha azonban hozzávesszük azt is, hogy a beruházás keretében a szennyvízfordítót is bővítették, amely egy egész várost szolgál nemcsak a Buckát, így nem lehet azt a Buckaiakra terhelni sem részben sem egészben, s vesszük az ECI Magyarország Kft anyagát, amiből az derül ki, hogy ennek egy része mégis a Buckaiakra lett terhelve, akkor még rosszabb a helyzet! Akkor ingatlanonként visszajárna legalább további 60 ezer forint, amely össz Buckai szinten mintegy 250 millió forintot tesz ki.

 

Így pedig érdekes miért nem akarják a lakossági elszámolást alátámasztó papírokat kiadni, s miért jutottunk el oda, hogy Polgári bíróságon ezt ki kell perelni, melynek a tárgyalása megkezdődik június 4-én.

 

Eddig, tehát láthattuk mi történt az előzményekben, mi történt az elszámolás körül, azok hogyan teljesültek vagy nem teljesültek, de nézzük meg mi történt ezek után 2018 április 17-én 18 órától.

 

Április 17-ei események 18 órától

avagy a saját magát ellenőrző társulat és bizottság

 

Először is az elszámolási eljárást csak most 2 évvel a tényleges fizikai átadás után szeretnék megkezdeni úgy, hogy a most mindegy milyen minőségben elkészült hálózatot csak most adnák át az Önkormányzat részére!

 

Az intéző bizottság és a korábban már jól bemutatott tagjai megszavazták, hogy ők legyenek az elszámoló bizottság tagjai is! Ahogy azt is megszavazták, hogy az intéző bizottság elnöke vezesse az elszámolási bizottságot is havi 100 ezer forint bruttó illetményért és az dolgozzon alá 80 ezer forintról 100 ezer forintra emelt pénzért, aki eddig is alatta dolgozott, s akiről szóló panaszáradattal Dunát is lehetne rekeszteni! De ő „annyit dolgozott” és „olyan hasznos”!

 

Megtudhattuk, hogy a jegyző által behajtott 8 millió forint Bucka csatorna ügyben a Társulat elnöke, egyben alpolgármester szerint nem a társulat vagyona, hanem az Önkormányzaté lesz! Hogy nem kérdezhet egy sima tag, mert azonnal az ülés be van rekesztve!

 

Hogy milyen kérdések következnek ebből? Nos!:

 

·       Elhisszük-e azt, hogy az elszámoló bizottság tagjai, akik saját magukat ellenőrzik le azt becsülettel végzik el és tisztességesen? Vagy joggal feltételezhető, hogy saját magukra semmilyen hibát sem lelnek és legalábbis papíron minden rendben lesz?

 

·       Mi lesz azokkal az ingatlan tulajdonosokkal, akik Bucka csatornát bár kifizettek, de csatornájuk az elkövetkezendő időszakban szinte biztosan nem lesz, mert utcájuk olyan utcából ágadzik ki (pl.: Iglice utca), amelyben csatorna ingatlan tulajdonosi vita miatt nem lehet? Elévül a pénzük, mint amit a Buckai vizkárosultakkal akartak megjátszani anno?

 

·       Hogy kezdődhetett meg a második forduló, ha az első forduló feltételei sem teljesültek minden mértékben? Hogyha vannak olyan ingatlanok, akiknek vezetékes vizük a mai napig nincsen?

 

·       A Bucka csatorna által okozott kivitelezési hibákért akkor ezentúl már nem vállal felelősséget senki? Az általa okozott károkat a lakosoknak le kell nyelni és meg kell érteni?

 

·       A második úgynevezett végső elszámolásnál tényleg a maradék pénzt az Önkormányzatnak akarják adni?S ha igen, akkor miért? A beruházással nem az ingatlantulajdonosok voltak támogatva? Vagy az kit érdekel?

 

·       S hol jelenik meg az, hogy a beruházás 2.900 – 3.000 ingatlanra lett tervezve, de 3.624-en vettek részt benne? Vagy ez is mellékes probléma? Az emiatt a lakosoknak visszajáró pénz sem érdekes?

 

Egyre kuszább ez a Bucka csatorna beruházás, egyre döbbenetesebb eseményekkel és azzal a megállapítással, hogy miközben lehetett volna egy abszolút pozitív beruházás mégis ez és itt szerintünk a város és jelenlegi vezetés szégyenei közül az egyik!

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

 

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr8313846732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása