Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Szigetszentmiklós - A 3,5 milliárd TAO pénzből félig sem épült Stadion esetén mégis lettek volna pályázók a megsegítésre!

2018. március 15. - Buckai Szövetség Egyesület

Szigetszentmiklóson tovább dagad a 3,5 milliárdból fel nem épült TAO Stadion botrány – legalábbis a Buckai Szövetség Egyesület így tudta meg az elmúlt napokban!

 

Ma már nem elég, hogy a Stadionnak a kiírások szerint 2017 Decemberének végéig kellett volna elkészülni és 50 %-osan sincs készen. Nem elég, hogy kifizetetlen alvállalkozók, 3 havi bérüket kergető játékosok vannak, valamint az NBII-ből az NBIII-on át a MegyeI-ig süllyedő csapat, amely aztán meg is szűnt és minden játékos erről a sajtóból értesült, de kiderült az sem volt igaz, hogy senki sem pályázott és segítséget senki sem nyújtott volna!

 

A Buckai Szövetség Egyesület kezébe került egy gyönyörű szépen előkészített pályázati anyag, amely segítene a klubnak és a helyrehozatalnak, ha a Szigetszentmiklósi Testgyakorlók Köre azt hagyná és le nem tagadná! Mint kiderült a botrányos Becz Péter féle videó idején erről a pályázati anyagról Szabó József Szigetszentmiklós város polgármestere már tudott, de mégis hagyta Becz Péternek, az egyesület elnökének, egyben legnagyobb Önkormányzati döntés előkészítő bizottság, a gazdasági bizottság vezetőjének és Önkormányzati képviselőnek, hogy azt mondja senki sem jelentkezett és senki sem segített! A történet furcsa pikantériája, hogy nem sokkal ezután egy Önkormányzati képviselő kiposztolta, hogy van egy másik pályázati anyag! Mégis hogyan lehetséges ez? Segített volna a Szigethalom SC, segített volna Kovács István (SzKSK) is, de minden le van tagadva!

 

Nem vagyunk Felcsút és nem vagyunk Mezőkövesd, hogy ott álljanak a pénzek a páncél szekrényben – mondta ezt Becz Péter! De akkor hol vannak a források? Hiszen az alvállalkozók, a focisták kifizetetlenek a beruházás, pedig nincsen készen, s a segítség is letagadott, ezek szerint mégsem kell?... Vajon meddig fajul ez? Vajon mit mondanak a lakosoknak, ha lakossági fórum lesz?

 

S mégegy kérdés: Hogyan lehet az, hogy Potoczki Tamás a klub másik vezetője 2017 Novemberében is külföldön volt (állítólag Londonban), amikor az ATV forgatott és most is ott volt tavasszal, amikor a HírTV forgatott! Ezt a nekünk mindkét esetben a két különböző TV mondta el! Mi van Londonban? S, hogy hogy London, ha nincs pénz a beruházásra és semmire se? Miből, hogyan és miképpen?

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr8813741148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása