Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Rendezvényen voltunk! S bemutatunk Önöknek 3 kíválló embert, akiknek térségünk sokat köszönhet!

2018. január 27. - Buckai Szövetség Egyesület

A Buckai Szövetség Egyesület bár politikailag független szervezet ma mégis elment egy párt rendezvényére, mely nem volt más mint az EGYÜTT párt kampánynyitója! Ezzel persze az Egyesület nem lett az EGYÜTT elkötelezettje, de nyomos oka volt arra, hogy ezt mégis megtegye!

Mielőtt azonban leírnánk az indokot, hogy miért került erre sor azelőtt ismerjenek meg 3 általunk megismert és mélyen tisztelt, de kiváló embert: Baranyi Krisztinát, Hudák Jánost és Szabó Szabolcsot.

Mint Önök is tudják 2016-ban az Olimpia őrületével a regnáló hatalom komoly veszélybe sodorta a térség, s ezáltal Csepel sziget közlekedését! A regnáló hatalom úgy gondolta, hogy a Csepeli HÉV-et vissza zülleszti villamossá, a Ráckevei HÉV-nek, pedig az Olimpia miatt felszedi Közvágóhíd és Pesterzsébet között a síneit! Mindkettő Csepel sziget és Dél Pest elleni valós és súlyos merényletnek minősül.

Csak a Csepeli HÉV villamossá züllesztésen az 5 percenként hat kocsival csúcsidőben járó HÉV helyett, mivel 2 Combino tesz ki egy HÉV-et, ezért 2 – 2,5 percenkénti egy irányba közlekedő villamost jelentett volna! 2 – 2,5 percenkénti villamos egy irányba azt jelenti, hogy egyes kereszteződéseknél a forgalmat 1 percenként vagy 50 másodpercenként le kellett volna állítani. Csepelen a II. Rákóczi Ferenc út leállítása ilyen gyakran Csepel és Csepel sziget közlekedésének végét jelentette volna miközben utóbbi már így is válságban van! A Soroksári út lezárása pedig konkrétan Dél Pest közlekedésének vetett volna véget!

2016-ban nem volt választás! Mégis egy ember arcú, készséges Csepeli Önkormányzati képviselő, Hudák János (Párbeszéd), valamint egy a hétköznapi emberek között is jól lavírozó, bármely emberrel közvetlensége okán szót értő országgyűlési képviselő, Szabó Szabolcs (EGYÜTT) velünk együtt a Csepeli HÉV és a Ráckevei HÉV megmentése mellett harcolt! Lakossági fórumokat szerveztek és segítettek, küzdöttek, hogy a HÉV az HÉV maradjon és ha alacsony padlós, modern közlekedési eszköz kell az se villamos, hanem az is HÉV legyen!

2017 év elején a Nolimpia kampány, a Momentum és az ellenzék támogatásával véget ért egy rémálom! Egy rémálom, amely vélhetőleg az országot teljesen csődbe vitte volna, de ami biztos, hogy véget vetett volna a sziget közlekedésének!

Csepel sziget, s benne Szigetszentmiklós nem feledheti el a HÉV melletti kiállást az abban segítőknek! Csepel sziget ezért mindig hálával fog tartozni a két képviselőnek Szabó Szabolcsnak és Hudák Jánosnak!

De Csepel sziget hálával tartozik egy hölgynek is! Egy hölgynek, aki otthon van a környezetvédelemben, s aki mint országgyűlési képviselőjelölt a Józsefváros és Ferencváros körzetben fog indulni! A hölgynek, akinek köszönhetően megtudhattuk, hogy a Dél Pesti szennyvíztelepről a Kis-Dunába, így közvetlen élőkörnyezetünkbe mi is folyik bele! A hölgynek, akit Baranyi Krisztinának (EGYÜTT) hívnak, s aki küzd és harcol e szennyezés ellen és a további szennyezés leállítása érdekében!

Baranyi Krisztina, Hudák János és Szabó Szabolcs bizonyítottak! S reméljük sikerük lesz a folytatásban!

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

 

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr1013609115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása