Buckai Szövetség Egyesület

Már ismert Pest megye 8-as 4 legesélyesebb országgyűlési képviselőjelöltje! - Megmutatjuk mit tudhatunk rólluk!

2018. január 24. - Buckai Szövetség Egyesület

Lassan, de biztosan közeledik országunk és térségünk is az országgyűlési választásokhoz és kampányokhoz, melynek minimális tétje következő négy évünk, de nem kizárt az sem, hogy demokráciánk, élhető jövőnk és európai létünk. Az, hogy hogyan fog alakulni Április 8-án rajtunk fog múlni és azon, hogy kit választunk, ki tud minket képviselni.

Pest megye 8-as térsége, azaz a mi térségünk többnyire a Csepel sziget északi és középső részén terül el. S ebből csak Dunavarsány, Majosháza és Százhalombatta a kivétel. E Csepel szigeti térség egyre több embert fogadott magába az utóbbi évekbe és évtizedekbe, miközben nem mindenhol alakították ki e nagy tömeg fogadására a körülményeket! E körülmények hiánya megmutatkozik a közlekedésben, az egészségügyben, az ügyintézésekben, az ügykezelésekben, a mentők létszám hiányában, a Kis-Duna elhanyagoltságában a több évtizede fennálló és kezeletlen, mégis egyre súlyosbodó problémák megoldatlanságában, vagy egyes történelmi tényekkel kapcsolatos maximális tudatlanságban.

Pest megye 8-as körzete régen más felosztásban más számot viselt, de kevés település kivételével magába foglalta a jelenlegi települések jelentős részét. 1990-től 2006-ig összes 5 választáson Kuncze Gábor egykori SZDSZ-es vezető vitte ezt a körzetet egyéniben el, persze azzal a kitétellel, hogy több választást úgy nyert meg második fordulóban, hogy az első forduló során nyertes, akkor MSZP-s, ma DK-s szinekben pompázó képviselőjelölt, Varju László visszalépett a javára. 2010-ben Hoffmann Pál (FIDESZ-KDNP) Tököl polgármestere vitte ezt a körzetet, s a KDNP soraiba ült be. 2014-ben Hoffmann Pálnak döntenie kellett! Újrázik vagy marad Polgármester! Ő a polgármesterséget választotta, s így helyette a Fidesz a fiatal, ekkor még Dunavarsány Polgármestereként tetszelgő Bóna Zoltánt indította, aki elvitte a körzetet. Fontos azonban tudni, hogy 40 %-os arányban vitte el! Azaz nem érte el az 50 %-ot!

Az elmúlt négy évben térségünk kapott egy Szigetszentmiklósi bíróságot, ügyészséget, kormányablakot és átköltözött rendőrséget! Mindezt a térség hatalmas létszáma indokolta és nem az országgyűlési képviselő harca, amelyről egyébként senki sem tud! Dugók alakultak ki a közlekedésben, miután néptömegeket fogadott e térség, de se meghatározó települések önkormányzatai (pl. a 40 ezres lélekszámot számláló Szigetszentmiklósé), sem az országgyűlési képviselő nem lobbizott azért, hogy ezt meglehessen oldani! Nem lobbizott azért, hogy például egy Szigetszentmiklós József Attila telep – Budapest Csepel táv csúcsidőben az egykori 20 perc helyett ne 110, 120 perc legyen! Szintén baj van az egészségüggyel! Nappal 2 – 3, éjjel 1 – 2 mentőautó jut 200 – 220 ezer emberre! Autó lenne, de ember nincsen, s így van, hogy egyes sürgős esetekhez a mentők 40 percet meghaladóan érnek ki! Nem lehet azt hallani sem az Önkormányzatoktól, sem a térség országgyűlési képviselőjétől, hogy ezt megszeretnék oldani! Ahogy azt sem lehet hallani, hogy ügyelnének arra, hogy a térségben elhelyezkedő orvosi ügyeletek tudják merre vannak az újra élesztő készülékek, hogy elő tudják szedni, ha arra szükség van vagy az kell! Nagyon nagy baj van ugyanakkor a Szakorvosi Rendelőintézettel. Míg Budapesten egy Szakorvosi Rendelőintézet 70 – 80 ezer embert lát el, addig a Szigetszentmiklós Gyártelepi 120 – 150 ezer embert! Eredménye 6 hetes várólista a vérvételre, több hónapos más orvosi szolgáltatásra. Eredménye továbbá, hogy az orvosok, a személyzet túl van terhelve és vannak akiken jelentkezik a kiégetség, a túlhajszoltság jele, miközben egyre türelmetlenebbek a betegek ilyen körülmények mellett! Senki sem beszél arról, hogy ez a térség egyébként abba a Jahn Ferenc kórházba tartozik, amelynek wc-jébe aszalt hullát találtak és abba a Merényi Gusztáv kórházba ahol, pedig patkányt kergettek!

Ezen általános ismeret tekintetében jelen cikkünk az általunk eddig megismert valamilyen szempontból esélyes jelöltekről szól ebbe a térségben! Tekintve, hogy szeretnénk fenntartani a függetlenséget, az objektivitást ezért ABC rendben mutatjuk be őket! Másokat is ismerünk, más pártok nemes szándékait is, de úgy látjuk ott nem tudtak ütőképes jelöltet e térségnek előállítani és termelni. A most bemutatott 4 jelölt szerintünk esélyes lehet és valamilyen szempontból talán indulása is komolyabban vehető.

Bóna Zoltán (FIDESZ-KDNP):

Jelenleg ő térségünk képviselője, aki első parlamenti felszólalásában Sopront és a hűségfalvakat éltette. Minden bizonnyal kicsit eltévedt! Korábban Dunavarsány Polgármestereként tetszelgett, de megoszló az a vélemény, hogy ezzel elégedettek voltak vagy nem voltak az emberek! Egyesek szerint jót tett a településnek, mások szerint, főként akik a Dunavarsányi szennyvíztelep mellett élnek el kellene számolnia azzal, amit csak Varsány ellen tett. A kezdetben hallgatag, majd a térség mellett fel nem szólaló, később összeszedetlenül felszólaló képviselő parlamenti ciklusa végéig nem tudta támogatni, hogy a Gyártelepi felüljáró adott évbe bekerüljön  a költségvetésbe. Nem tudta támogatni se úgy, hogy a magyar parlament házelnöke, Kővér László is itt él a térségbe és nem tudta támogatni úgy se, hogy időközben a FIDESZ parlamenti frakciójának frakcióvezető helyettese lett. Kampányában kifejtette mennyire fontos számára a Kis-Duna! Csakhogy a Kis-Dunához 1974 óta nem nyúlt senki! 1974 óta ígéret a Kis-Duna kikotrása, s a Kis-Dunai hajózás újra indítása. Szerinte egy Szakorvosi Rendelőintézetnek az a lényege, hogy mindig felújításra és csillogásra kerüljön az épület, s nem az, hogy az egészségügyi szolgáltatás színvonala magasabb legyen. Az elmúlt 4 évben nem állt ki a Csepeli HÉV villamossá züllesztése ellen, amely a térséget ellehetetlenítette volna és nem állt ki a Ráckevei HÉV megmentéséért sem, amikor az volt a terv, hogy Közvágóhíd és Pesterzsébet között felszedik a síneket.

4 éve során térségünk közbiztonsága nem javult! Csak Szigetszentmiklós, mint korábban szinte minden héten a rendőrségi hírekbe szerepel valami szörnyűséggel!

Térség melletti kiállását jól jellemzi a Szigetszentmiklósi Önkormányzat 2016. évi közmeghallgatása, ahogy Dr. Fónagy János államtitkár azt ecsetelte, hogy nem kell útszélesítés a térségbe, mert az is és úgy is bedugul egyszer, mint Amerikában! Amerikában, mint mondta Fónagy a 2*1 sáv után a 2*2 sáv is bedugult, ahogy 2*4 is, a 2*8 is és a 2*16 is. Így semmi értelme nincs az útszélesítésnek! Úgy, hogy a közlekedés az egyik legnagyobb problémája ennek a térségnek Bóna Zoltán ekkor helyeselt!

Nos ez folytatódhat, ha sikerül az újrázása! Meg persze az a szégyen, hogy Szigetszentmiklóson van az az egyetlen TAO Stadion, amely határidőre még 50 %-osan sincs készen, miközben a pénz eltűnéséről, a Klub elnökének letartoztatásáról csicseregnek a verebek! Bóna képviselő Úr ezt nem vette észre és nem szólt ellene!

Jelenlegi kampányának egyik része 150 millió forint megszerzése éppen és véletlenül a választás előtt a Gyártelepi felüljáróra. Ez azért tűnik hiteltelennek, mert a Gyártelepi felüljáró egyrészről több, mint 30 éves ígéret, melyről térségbeli önkormányzatok külön is egyeztettek, ahogy a Pest megyei Önkormányzat is, valamint azért is, mert pártfegyelemnek megfelelve rendre leszavazta a Gyártelepi felüljáró költségvetési tételbe hozását a parlamentbe.

Érdekesség még, hogy bár a térség része Százhalombatta is mégsem szólalt fel a Százhalombattai gumiégető ellen. Őt nem zavarta csak az embereket, akik tüntetésekkel és heves kiállásokkal akadályozták meg, hogy oda települhessen!

Lupa János (JOBBIK):

Szigethalmon ismert és elismert jobboldali politikus, aki igazságtalan dolgokat nem tud elviselni. Amikor például a Szigetszentmiklósról importált Szigethalmi FIDESZ majdnem hogy ellehetetlenítette Szigethalom polgármesterét, akkor ő volt az egyik, aki kiállt az igazságtalanság ellen. Pártjával ő volt, aki felterjesztette a Gyártelepi felüljárót a parlamentbe, a költségvetésbe. De ez volt az a kérdés, melyet rendre leszavaztak a kormánypárti politikusok! Tőle a Gyártelepi felüljáró ügye hiteles, mert nem csak választások évébe szólt az ügy érdekébe, míg mástól nem tud annyira meggyőző lenni, s csak ígérgetésnek lehet tekinteni.

Jelen pillanatban a Szigethalmi Önkormányzati testület tagja és 2014-ben is indult mind országgyűlési képviselőjelöltként a térségbe, mint pedig úgy, mind Szigethalom egyik polgármester jelöltje.

 Tótok József (Mommentum):

A Mommentum egy igazán fiatal párt fiatal és ambiciózus jelöltekkel. Ez térségünkre is igaz! Az elmúlt időkben az emberek között talán itt lehet látni a legnagyobb aktivitást és probléma megoldásra való törekvéseket. A Mommentum lékelte meg a Csepeli HÉV-re, a Ráckevei HÉV-re és térségünk közlekedésére sok más mellett veszélyt jelentő Olimpiát, így tőlük a HÉV-ekre, közlekedésre vonatkozó kijelentések hitelesek lehetnek. Kiállnak az utóbbi időben a civilekért és számtalan pozitív kezdeményezés mellett lehet őket és helyben látni.

Mitöbb! Az ő ötletük volt a cselekvés apró körei. Ezen körök lehetnek abszolút lokálisak, településre vagy térségre kiterjedőek. Sok embernek gondolkodásmódjukba az a szimpatikus, hogy nem ők akarják megmondani mi és hogyan legyen, hanem azt vallják és gondolják Tótok József jelölttel együtt, hogy ezt az embereknek kell megmondani!

A jelölt rendkívül közvetlen, mégis hétköznapi ember fiatalos, XXI. századi kreativitással és lendülettel. Csapatának tagjai főként Szigethalmiak és Szigetszentmiklósiak, de az is jól látható, hogy e csapat bővül. Jó tudni, hogy nyitottak mindenre és igyekeznek segíteni mindenkinek! Ez kiemelten igaz a jelöltre!

Stefanik Zsolt (MSZP-Párbeszéd):

Halásztelek alpolgármestere. Munkássága igazán e településről is ismert, ahol nagyon sokan szeretik és tisztelik azért, amit tesz! Ne feledjük Halásztelek egyike azon Csepel szigeti településeknek, amely folyamatos és fokozatos fejlődésen megy és ment át az utóbbi időkben. Az emberekre figyelés megmutatkozik abban, hogy hogyan kezelnek embereket. Halásztelken az látható, hogy válságos helyzeteket (pl.: mikor óvodai ételmérgezés volt) megfelelően kezelnek, kellőképpen tájékoztatnak és mindenre odafigyelnek! Ha valaki ilyen referenciával rendelkezik és bizonyított az komoly fegyvertény tud lenni.

Stefanik Zsolt Halásztelek alpolgármestereként a közúti közlekedés problémájáról sok mindent tud és a megoldási lehetőségeket folyamatosan keresi, tárgyal erről. Így tőle a közlekedés felvetés szintén komoly tud lenni, ahogy az egészségügy kérdése is. Halásztelki vezetőkön egyébként azt lehet látni, hogy igyekeznek településüket kinyitni, hogy ne csak a II. Rákóczi Ferenc út szolgálja őket ki. Az ebből  a harcból jövő tapasztalat jól jöhet a térségnek!

Stefanik Úr alpolgármestersége mellett oktató! Jól ismeri így az oktatásban rejlő problémákat és kérdéseket is. Olyan ötletekkel rendelkezik, mely a jelenleg válságban lévő oktatást ember barátabbá tudná tenni!

 

Mi jelen pillanatban e 4 embert tekintjük esélyes jelölteknek! Hogy ki fog befutni vagy az egyesület egyes tagjainak ki a favorit azt saját véleményünkként igyekszünk megőrizni. Mindenesetre azt mondjuk, hogy a következő hónapokban e négy emberre e térségben érdemes lesz odafigyelni.

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

 

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr4613598825

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bognár Attila · http://kulsohaz.blog.hu 2018.02.19. 17:52:53

(Ha beleszólhatok kívülről, azt megtiszteltetésnek veszem!:))

Szerintem egy POLITIKUS politizáljon, egy KÉPVISELŐ képviseljen!
HA E2 keveredik, akkor a politikus-képviselő a SAJÁT politikáját fogja képviselni, ha párt-politikus-képviselő, akkor még ráadásul a PÁRTJA politikáját fogja képviselni.
Egy OEVK-nak/nek a KÖRZETET képviselő KÉPVISELŐ kell(ene).

Köszönöm a figyelmet, és sikeres választást kívánok!

Marcsi5 2018.02.20. 17:26:48

Komoly helyesírási hibák vannak a cikkben és a főcímben is! Ha nem tud helyesen írni aki írja, akkor egy olvasó szerkesztőt kéne alkalmazni, mert ez így elég ciki! Rólluk, Mommentum..., de a többit már nem is sorolom... Csernai Mária