Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Gyártelepi Orvosi Rendelő: WC papír, kéztörlő és szappan sincs a mosdókban?

2018. január 02. - Buckai Szövetség Egyesület

Lassan egy hónapja annak, hogy a Buckai Szövetség Egyesület a Szigetszentmiklósi Szakorvosi Rendelőintézetet felkereste egy durva sebészeti félrekezelés miatt, mely a betegre nézve akár maradandó lehetett volna. Legalábbis mi maradandónak tekintjük azt, ha  a két csont között távolság van és az egyik csont félcsontnyi elmozdulásban van a másikhoz képest, azaz nincsenek a csontok egymással szemben! Akkor beszéltünk az intézményvezetővel és elmondtuk panaszainkat, illetve azt is, hogy rémisztő az az üzenet, amely a Szakorvosi Rendelőintézet felől jön, mely legalábbis kívülálló szemmel csak az épületfelújítás miatt éljenez, de melyben egyre romló az egészségügyi szolgáltatás minősége, akár a vérvételre 6 hetes várólistájára gondolunk, akár az egyéb szolgáltatások több hónapos várólistájára nem törődnek! Rémisztő a betegekkel való bánásmód, ami nap, mint nap hallható, akár legyen szó kiégett orvosról, akár kissé adott napon fusztrultabb betegirányítóról, recepciósról. Rémisztő, mert ez árnyékot vett azokra is, akik a szakkezeléseket ritka kivételként ellátják tisztességgel és becsülettel!

Azóta miközben megtudtuk, hogy dupla akkora körzetet látnak el, mint mások, hiszen itt 150 ezer fő az ide tartozás, míg máshol 70 – 80 ezer fő jut egy Rendelő Intézetre a látogatásunkat követő napon egyesek sajnos ismét az épület felújítás miatt éljeneztek! Egyesek ismét azzal törődtek, hogy 352 millió forintot kap az Intézmény a Nőgyógyászati részlegének felújítására, de azzal nem, hogy javul-e az egészségügyi szolgáltatás színvonala, avagy tovább romlik, mint az elmúlt években, ahogy érzékelhető volt oly sok mindenkinek?

Megkereséseket kaptunk a két ünnep között és rengeteget! Ezek a megkeresések arról szóltak, hogy milyen egyéb szörnyűség történt meg másokkal is ezen a helyen és alig-alig olvastunk olyan történetet, ahol a beteg gyógyultan távozott ezen intézményből és elégedetten. Ráadásul jött egy elég durva megkeresés is annak tekintetében, hogy egyesek elmesélték se wc papírt, se kéztörlőt, se szappant nem találtak a két ünnep között a mellékhelységekben! Hogy lehet így bárkinek a dolgát elvégezni? Hogy lehet a higiéniát fent és megtartani? S vajon immáron 30 nap után érdemi választ kapunk a megkeresésünkre és képes bocsánatot kérni az érintett orvos avagy sem?

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr613541187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása