Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Megdöbbentő válaszok, arcátlan hazugságok: Rendben vannak a Buckai beépítlések, ingatlan vegzálások, s a Bucka fejlődik tulajdonképpen!

2017. december 16. - Buckai Szövetség Egyesület

Megdöbbentő arcátlanságra vetemedett a Szigetszentmiklósi Önkormányzat, amikor legújabb módon úgy döntött, hogy három, többnyire hónapokkal ezelőtti levelünkre vonatkozóan írással él, melyet válasznak nem lehet minősíteni.

Eszerint a Szigetszentmiklósi Önkormányzat álláspontja, hogy a Bucka az utóbbi időkben rengeteg fejlesztésen ment át, melyet mi mindig kritikával illetünk!

Ez azonban ebben a formában nem igaz! A Buckában ugyanis valódi és érdemi fejlesztés az utóbbi időben nem történt és, amit annak is szántak azt rosszabb módon el sem tudták volna hozni. Az Önkormányzat eszerint a Bucka csatorna beruházást fejlesztésnek tekinti, de amit annak keretében műveltek azt nyugodtan lehet az egyik városi tragédiának tekinteni!

A Bucka csatorna keretében, akinek bedöntötték a kerítését, elöntötték a kertjét, házát, megrepesztették neki a falakat vagy felszórták vastörmelékkel telített építési hulladékkal azok az biztos, hogy ezt nem fejlesztésként, hanem rémálomként élik és élték meg! Ahogy azok is, akiknek kertjében feltört és elárasztott mindent a nem egészen két éves Bucka csatorna, vagy akiknek háza tövében folyton elromló és bűzölgő szennyvízfordító lett telepítve, s ezáltal ingatlanjuk teljesen értéktelen lett!

Nem hisszük, hogy értékelhető csak a Bucka csatornában a matematikailag nem stimmelő elszámolás, hogy oda kellett jutni, hogy a Bucka csatorna beruházás közérdekű adatait az Önkormányzattól ki kelljen perelni, mert nem hajlandó az adatok tisztaságát és átláthatóságát biztosítani.

Azt sem gondoljuk, hogy helyes olyan ingatlantulajdonosok vegzálása, talajterhelési díjjal fenyegetése, akiknek a csatorna gerincvezetéke a beruházás során az utcájukba se érkezett be!

Ezek ugyanis nem fejlesztések, hanem szörnyűségek, melyek egy helyes beruházás, felelős vezetése során sosem történhettek volna meg!

Ahogy nem történhetett volna meg az se, hogy egy súlyosan szennyezett Bucka-tó, mely Magyarország 30 legszennyezettebb területének egyike, s melynek vize egy a talajvízzel, továbbá melynek területét feltöltötték galvániszappal, kohósalakkal és egyéb ipari hulladékkal kapjon 4,770 milliárd forint Uniós pénzt a kármentesítésre, s kármentesítés nem, csak talajforgatás történjen meg úgy, hogy a súlyos szennyezés ott maradt tovább veszélyeztetve emberek életét és egészségét. Ilyen nem történhetett volna meg! Ez szörnyűség és nem fejlesztés!

S talán a Bucka, Szigetszentmiklós egyik legnagyobb katasztrófája, melyet az Önkormányzat fejlesztésnek nevez, hogy ránk zúdítottak hatalmas néptömegeket, mindenféle infrastrukturális feltétel nélkül. Hogy úgy adnak el telkeket és adnak építési engedélyeket, hogy az autók az ingatlanon nem férnek el, mert sem kertnek, sem garázsnak, sem kocsibeállónak nincsen hely! Értjük mi, hogy az Önkormányzat igyekszik ezt kimagyarázni, de ezzel akkora problémát generált felelőtlenül, melyet nem lehet kimagyarázni és ellene se akar tenni semmit! Értelmezésünk szerint a nekünk küldött levél is erről szól.

Az Önkormányzat miközben teljesen arcátlan módon fejlesztésről ír, mely vagy a cinizmus jele vagy nincs tisztában a fejlesztés szó jelentésével közli, hogy úgy határozott, hogy útszélesítés és rendbe tétel a Csépi úti Katasztrófavédelemnél nem kell! Szerinte az rendben van, mert természetes útszűkület! Nem számít, hogy baleset és életveszélyes! Ő így határozott, aki meg belepusztul az úgy járt… Mit mondhatnánk erre? Mérhetetlenül kegyetlen? Mert szerintünk az!

Az Önkormányzat persze a kisajátításokról és az ingatlan értékbecslésekről is ír. Azt azonban nem tudja, vagy nem akarja tudni, hogy egészen durva Szigetszentmiklóson az ingatlan értékbecslés! A Holló utcában az egyik képviselő édesanyjának telkét a Bucka csatorna keretében 4-szeres áron vették meg, míg máshol az ingatlannak még a piaci értékét sem szeretnék kifizetni, mert „nincsen pénz”!

Érdekesség továbbá, hogy az Önkormányzat olybá tűnik egyáltalán nem ismeri a telekhatárokat vagy ismerni se akarja! Arcátlanul azt írja, hogy az a fakivágás, amin ő illetéktelenül rendelkezett a Boglya utca esetében az ő telke, miközben még az utca is magántulajdont képez és nem az Önkormányzaté! De nyilván azt hiszik madarak vagyunk, tollas a hátunk és mi is elfogadjuk a hantát, mint ahogy azt a szegény és megvezetet rendőrség és ügyészség a Polgármester hatására a nyáron tette. De hát ugye a Polgármester és hivatala nem tisztel senkit és azt hiszi bárkinek hazudhat úgysem lesz következménye! Nos! Ha rajtunk áll és rajtunk múlik, akkor bizony lesz!

Érdekesség ugyanakkor a szakértők kérdése! Szigetszentmiklós Önkormányzata olyan szakértőket alkalmaz, amelyek ki se mennek a helyszínre, így szakértelműk nem ér egy fabatkát se! Ebből két esetet konkrétan bizonyítani is tudunk! Az egyik az Ádám Jenő sétányon lévő omló támfal esete, ahol a „folyton kijáró szakértő” a  2015-ös Katasztrófavédelmi ellenőrzésen a 20 percenként közlekedő Bucka buszt mellettünk fedezte fel (ha járt volna ott korábban, akkor biztosan nem csodálkozik rá), a másikról a Borz utca esetében meséltek nekünk, ahol a „szakértő” rajzai során csak egy támfalról feledkezett el szintén, ami megint azt jelenti, hogy fogalma sincs a helyszíni körülményekről vagy arról, hogy miről is beszél!

Mit is szokott a Polgármester és felkészületlen testülete mondani? Hogy a hozzá értők előkészítették? Hát így, hogy a helyszíneket se ismerik? Gratulálunk a szakértőikhez! Csak arra kérjük őket, hogy fogják magukat, a hazugságaikat és „szakértőiket” és a várost, a szigetet, a megyét, de még az országot is hagyják el, hogy a város valódi és tényleges fejlődésére egyszer esély és remény legyen!

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

 

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr4613504473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása