Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Az elmúlt hetekbe 3 Rendőrkapitányságon 3 Rendőrkapitánnyal is beszéltünk! - Érdekes dolgokra jutottunk!

2017. december 06. - Buckai Szövetség Egyesület

Az elmúlt hetekben, napokban, hónapokban a Buckai Szövetség Egyesület általános tevékenységén túl különböző intézmények, hivatalok vezetőivel is tárgyalt sok-sok ügy miatt, melyben önmaga, a Bucka lakossága, Szigetszentmiklós, Csepel sziget közvetve vagy közvetlenül érintett! A bejárások során az egyesület 3 Rendőrkapitányságnak 3 Rendőrkapitányához is elment és levont érdekes következtetéseket!

 

Az első és legfontosabb, hogy a kapitányok, akikkel mi találkoztunk rendkívül intelligens emberek, akik képesek felülemelkedni saját rendőreik természetes megvédésén és egyes ügyeket, eseteket, kérdéseket átlátni, mégpedig komplexen.

 

Megértették többek között azt, hogy miért az az álláspontunk, hogy adott település adott rendőrsége ne nyomozhasson az abbéli település önkormányzata elleni ügyekben, mert vélhetőleg, akár egy stratégiai szerződésnek köszönhetően, akár másfajta rendőrség és önkormányzat közötti együttműködés következtében nem tud teljesen eljárni objektíven. Az ilyen ügyek más nyomozó szerveknek való átadása éppen ezért teljesen indokolt, s nem sérti az együttműködést, mert nem lép fel a helyi rendőrség a helyi önkormányzattal szemben, de nem sérti az igazság kiderítését sem, hiszen nem bagatellizálják el innentől kezdve az ügyet! Ezt a kapitányok közül többen elmondták, hogy már most is így van vagy legalábbis így lesz!

 

Megértettük, hogy a rendőrségnek nem feladata egy üggyel kapcsolatos igazság kiderítése! Feladata viszont az elé tárt gyanúsítások megvizsgálása a tekintetben, hogy az megvalósíthat-e bűncselekményt, avagy sem! Ha igen eljárás lesz belőle, ha nem, akkor nem! De az igazság bemutatására minden érintett igazán már a bíróságon és tárgyalási szakban tehet indítványokat és észrevételeket.

 

Bemutattuk ugyanakkor egyes kapitányoknak, hogy voltak olyan esetek, amelyekre a legjobb szó, hogy számunkra meglepően, furcsán és érthetetlenül voltak kezelve! Amelyek nem jutottak el bírósági szakba és számunkra egészen megdöbbentő, hogy miért nem! Egyes esetekben nekünk utána nézést ígértek! Bízunk abban, hogy pozitív fejleménye lesz az utána nézéseknek!

 

Megnyugtattak a Rendőrkapitányok annak tekintetében minket, hogy ha adott településen nem az adott Rendőrkapitányság rendőrei járnak el rendőrségi kérdésekben, hanem más rendőri egységek, attól még minden rendben. Bemutatták, hogy adott bejelentéshez egységes irányító rendszernek köszönhetően mindig a legközelebbi és szabad egységet küldik el.

 

A Buckai Szövetség Egyesület megtudta, hogy nem minősül a rendőrök szemében sem terror vagy egyéb megvegzálandó bűnöző szervezetnek, amelynek megjelenése okán különösen indokolt, hogy rendvédelmi szervek a rend biztosítása érdekében megjelenjenek! Persze ennek függvényében még inkább érthetetlen, hogy a Szigetszentmiklósi Önkormányzat, ha mi megjelenünk, akkor miért karhatalommal, mint egy erőt demonstrálva lép fel. Méginkább érthetetlen minden egyes megjelenésünkkor a 2 rendőr, a 2 közteres, a 2 biztonsági őr vár bennünket! A nyomozó szervek, a Rendőrkapitányok nem tudták megválaszolni, hogy miért teszik ezt, a Polgármesteri Hivataltól, pedig ha megkérdezzük, akkor ők talán megtudnák válaszolni, de nem válaszolnak! Lehet azért, mert jogszabálysértő?

 

A Rendőrkapitányokat mi biztosítottuk arról, hogy amit mi tapasztaltunk az alapján a bűn megelőzésben, az emberek biztonságérzetében, ha csak kicsit is tudunk, de segítünk! Így, mint ahogy az eddigi években is idén is és karácsonykor is felhívjuk a figyelmet, hogy az emberek mire figyeljenek oda a hideg télen, az elhagyatott utcákban vagy azon esetekben, amikor egy adott utcában hirtelen mérgezés hatására állatok pusztulnak el! Ilyenkor ugyanis fokozottan ügyelni kell egy várható betörés veszélyére!

 

Reméljük, hogy tárgyalásaink előre vittek dolgokat és a rendőrség a civilek álláspontját is meglátta a közbiztonságról, a nyomózó hatóságok munkájáról, az igazságszolgáltatásról kialakult véleményekben. S csak remélni tudjuk, hogy elősegítette hosszú távon azt is, hogy az állampolgároknak legalább azokon a helyeken, ahol tárgyaltunk és álláspontot ismertettünk nagyobb biztonság érzete legyen!

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr8713450681

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása