Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Megkellett műteni azt a kart, melyet Szigetszentmiklós Gyártelepen félre kezeltek és gyógyulónak neveztek!

2017. november 30. - Buckai Szövetség Egyesület

Az elmúlt hét során számolt be a Buckai Szövetség Egyesület arról, hogy Szigetszentmiklós Gyártelepen, a sebészeten egy nem fiatal embert félre kezeltek miután a biciklijével az úton elesett és eltört a karja. A szakszerűtlen intézkedés hatására a beteg, akár el is veszíthette volna a karját, de a legkevesebb, hogy a félre kezelés hatására a csontok rosszul forrnak össze és örökre maradandó sérülés marad. A betegnek szerencséje volt, mert végül kórházba ment, ahol szakszerű ellátást kapott, de azóta sem állt meg a történet.

Hozzávetőlegesen November közepét írtunk, amikor Szigetszentmiklóson egy nem fiatal ember jó szokásához híven a biciklijével hazafelé haladt, de azzal és sajnos elesett. A beteg először azt hitte csúnya zúzódás, véraláfutás, de komolyabb probléma nem lesz. A karja azonban egyre jobban fájt, dagadt és lüktetett. Hamar egyértelművé vált, hogy nem zúzódás, hanem sokkal komolyabb, kartörés a baj.

 

A beteg, mivel oda tartozik első körben a Szigetszentmiklósi Szakorvosi Rendelőintézet sebészetét kereste fel. A Szakorvosi Rendelőintézetről tudni kell, hogy pár éve hiába újították fel tapasztalataink szerint egyre romlik a színvonala, egyre hosszabb a várólista, amely csak a vérvételnél 6 hetes, más esetekben akár több hónap is lehet, mely idő alatt bármi történhet a beteggel a legnagyobb bajt is beleértve!

 

Visszatérve a konkrét történethez a betegnek a csuklója és a könyöke között tört el a karja, amely esetben általában vállig érő gipszet adnak, hogy ne mozduljon el egyik csontja se. Ő azonban nem ilyen gipszet kapott, hanem könyékig érőt, melynek hatására a csontja mozgott, ha a karja bármihez is hozzáért, akár csak egy szimpla légzésnél. Ilyenkor csillagokat látott!

 

Ennek hatására visszament!

 

Az önmagát orvosnak nevező ember ezt követően megvizsgálta a kart, melyről azt állapította meg, hogy minden rendben és szorító gipsszel szintén könyékig az érintett kart visszagipszelte. Majd közölte jöjjön vissza a beteg kontrollra és 3 hét múlva.  Az „orvos” nem sejthette, hogy a beteg látta a röntgenfelvételt. Látta azt, hogy a csontok között távolság van! S látta azt is, hogy a csontok nincsenek egymással szemben. Elhűlt az orvos közlésén és nézett bele a szemébe, hogy tényleg ilyenre képes?

 

A beteg hazament és végtelenül elkeseredett, mígnem egy ismerőse egy kórházban egy remek szakemberre hívta a figyelmét, ahova be is ment. A remek szakember és orvosi csapata már másnap megvizsgálta az érintett kart és elhűlt azon, hogy az hogyan van kezelve és milyen állapotban van. A felvevő orvosi lelet szerint a gipsz megszorította a kart. A csontok egymáshoz képest félcsontnyi elcsúszást mutattak. A Szigetszentmiklósi Szakorvosi Rendelőintézetben feltett gipsz nemcsak, hogy nem segített betegnek, de kifejezetten ártott és a gyógyulást nem segítette elő, inkább akadályozta azt. Éppen ezért a kórházban végre szakszerű ellátást kapott és vállig érő gipszet azzal a kitétel, hogy pár nap múlva jöjjön vissza, mert lehet, hogy műteni kell!

 

Pár napra rá a beteg vissza is ment! Kiderült, hogy arról, amiről a Gyártelepi orvos azt mondta minden rendben és 3 hét múlva jöjjön vissza kontrollra nos azt műteni kell! Végül a kar kapott egy rögzítő lemezt és rögzítő csavart, melynek hatására remény van a teljes felgyógyulásra és felépülésre! De mindez már kórházon múlt és nem Gyártelepen.

 

Ezen igaz történet alapján is elmondható, hogy Szigetszentmiklós Gyártelep, melyhez rengeteg település tartozik és hatalmas ember tömeg félelmetes hely lett, ahol ha csak ez a történet lenne ismeretes az is szédületes, de úgy tudjuk sok további igaz történet van és konkrétan erről a magát orvosnak nevező emberről is név szerint sok további rémisztő történet kering!

 

Mit lehet hát tenni Gyárteleppel? Mert az egyértelmű, hogy nem az épület felújítás kell, hanem szolgáltatási színvonal javulás! S, amíg ezt nem érjük el, mi lesz a betegekkel? Mi lett volna azzal a beteggel, ha nincs a kórház, meg az oda beajánló ismerőse? Mi lett volna, ha Gyártelepen múlik a gyógyulása? Vajon tényleg gyógyulás lett volna-e avagy örökre nyomorékká tétel?

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr9813407281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása