Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Szigetszentmiklós: Árvácska ültetés után út sózás miközben még hó sincsen?

2017. november 17. - Buckai Szövetség Egyesület

Szigetszentmiklós egy furcsa hely írtuk már korábban is sokszor és sokféleképpen, de most sem tudunk mást tenni! Egy hely, ahol az árvácskáknak rögtön ültetés után, mint Spártában kiképzésben kell részesülnie! Spártában a katona mehetett és 60 éves koráig silány körülmények között szolgálatot teljesíthetett, itt az árvácskának ültetés után tömény sót kell vastagon elviselnie és ha lehet túlélnie. Persze kérdés, hogy túléli-e? De azért az ember elgondolkozik, tényleg erre megy az adóforintja és pénze?

Szigetszentmiklóson van egy olyan önkormányzati cég, amelyet úgy hívnak, hogy ARIES Kft. Ez a vállalkozás a hulladékgazdálkodás, a lakótelepi távhő szolgáltatás mellett többek között az utak sózásáért is felel. S mint ilyen jól fel is készül méghozzá előre! S, hogy ezt mikor kell? Árvácska ültetés után, amikor se ónos eső, se hó még sehol sincs a környéken!

2017.11.16-án legalábbis biztosan nem volt, s ha terület esetleg esténként talajmenti fagyban is részesülhetett az sem indokolja szerintünk, hogy a városi cég a nyilván nem olcsó géppel, a nyilván nem olcsón dolgozó emberrel és a nyilván nem olcsón kapható sóval az egész várost próba sózás néven befedje! S mit fog mondani elszámoláskor? Kiszórtam? Jól dolgoztam? Esetleg: Bár hatékony nem voltam, de azért dolgoztam?

Ez olyan, mint a távhő szolgáltatás a lakótelepen pár éve! Olyan jól szolgáltattak, hogy úgy megküldték hővel a lakótelepet, hogy némelyek mínusz 10 fokban nyitott ablak mellett gőzölögtek, persze súlyos összegű csekkekkel terhelten! Had menjen az energia a szabadba! Úgyis a lakók majd szépen kifizetik… vagy úgyis megmagyarázzuk, hogy ez természetes, s csak nekik, csak most ez ennyibe és ennyibe kerül.

S ha sokat panaszkodunk? Majd jön a válasz: Ilyen nem csak nálunk van, hiszen a HÉV-en is volt már próba fűtés méghozzá júliusban…

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

 

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr1013293479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása