Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

KIEMELT FEJLESZTÉSI PROJEKT: A 16 tantermes Buckai iskola és a Buckai közlekedés kérdése

2017. október 27. - Buckai Szövetség Egyesület

Sokan, akik 2017 Október 27-én Szigetszentmiklóson a 14 órától kezdődő közmeghallgatásról hallottak elképzelni sem tudták mik lehetnek a kiemelt fejlesztési projektek mígnem az igen rövidre és alacsony létszámú hallgatóságra épült meghallgatáson nem ismertették ezeket. Az egyik kiemelt fejlesztési projekt Buckai szempontból igen meghatározó, hiszen ez a Buckába épülő 16 tantermes iskola lenne, mely a Veréb utcába valósulna meg. Ehhez a témához azonban óhatatlanul hozzájárulna az infrastruktúra és persze a környező közlekedés.

 

Az Önkormányzat elővezető előadója a beruházási terv során elmondta, hogy immáron felvették az összes érintett ingatlan tulajdonossal a kapcsolatot és olybá tűnik nem hárítanak akadályt az ingatlan megvételnek, így a tervezett projektnek! A Bucka már régóta várt egy saját és önálló iskolára, s mivel a város lakosságának egy negyedét kitevő terület éppen itt volt az ideje, hogy egyszer egy önálló iskolája is legyen! Igen ám! De ehhez kellenek a feltételek!

 

Feltétel például, hogy ekkora intézmény felférjen a környező közüzemi hálózatokra és abból ne legyen probléma! Csakhogy a környező közüzemi hálózatok közül a Bucka csatorna már elkészültekor is kapacitásában alultervezett, így nem biztos, hogy egy ekkora iskola okozta kapacitás igénybevételi növekedéssel is megküzdene! Ahogy nagy kérdés a víz is, amely csúcsidőszakokban vagy nyáron olyan alacsony nyomást biztosít, hogy sok esetben a csap csak pisil. Hogyan fog hát elbírni egy ekkora intézményt?

 

A Polgármester válasza szerint, ha lenne ilyen probléma az már jelen pillanatban is fennállna, de ő nem tud arról, hogy eddig ilyen felmerült volna. Azonban, ha mégis van, akkor annak megoldása a Fővárosi Vízművek és az Önkormányzat együttes feladata.

 

A lakosság megkérdezte, hogy mi lesz az idevezető utakkal? Azok ugyanis szűkek és akkora kapacitást, amekkora rájuk zúdul nem bírnak el! Mi lesz a Boglya utcával, amely kiszolgálja ezt az utat? Hiszen több helyen szűk és a közlekedés már most is probléma.

 

A Polgármester válaszában kifejtette, hogy kiemelt utak úgy, mint a Boglya utca, a Csépi út és az Ádám Jenő sétány rendezésének, szélesítésének terve most is folyamatban van és nem gondolja, hogy ez az iskola elkészültéig a Bucka speciális helyzete ellenére ne lehetne megoldható akár itt-ott telekbe vásárlással.

 

Ezzel azonban két dolognak mondott ellent! Egyrészről az Önkormányzat nem régen a Pest Megyei Főügyészségnek azt válaszolta, hogy nincsen Csépi úti kisajátítási terv! Márpedig ahhoz, hogy az utak rendezettek legyenek, eljöjjenek járdák, csapadékvíz elvezetés és meglegyen a kétirányú forgalomhoz kell kellő útszélesség és bizony kell kisajátítás, de természetesen nem a lakosság megkárosításával és nem ingyen! Nem is úgy, hogy a kisajátítás utáni megmaradt telek olyan pici maradjon, amelynek értelme sincs és nem is úgy, hogy egy hiteltörlesztés alatt álló ingatlannak emiatt megemelkedjenek vagy drasztikusan megemelkedjenek a törlesztő részletei, jelentős hitelszerződés újra tárgyalási költségeket kelljen neki kifizetni, hiszen csökkenne az ingatlan mérete és ezáltal értéke is.  Másrészről csak a Boglya utcán nem egy szakaszon az út maga is telekkönyvileg magántulajdon! Vajon ezt a problémát hogyan oldják fel?

 

Lakossági kérdés volt még a Kiskörútként ismert a Buckát elkerülő út kérdése! Ez az út mentesíthetné a Bucka átmenő forgalmát a Csepel Autógyár két kerítése között úgy, hogy feltárja a ma szeméttel telített egyébként Natura 2000-es területet. Kérdés volt, hogy hol tart ez a projekt! Mikor készül el! És az is kérdés volt, hogy lesz-e leágazása az iskola fele.

 

A válasz az Önkormányzattól új, egyben megdöbbentő volt! Azt válaszolták, hogy a Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Hatóság megtiltotta, hogy út épüljön ezen a Natura 2000-es ma szeméttel telített területen, így ez az elkerülő út biztosan nem készül el! Erre vonatkozólag a Buckai Szövetség Egyesületnek lesz a Hatósághoz egy levele, hogy ezt az információt erősítse és vagy cáfolja meg! Ha kell kihívjuk a területre, hogy megértsük beletartozik-e a megvédendő értékbe az ott fellelhető rengeteg szemét és az erdőben élő hajléktalan kólonia is. Ha nem, akkor kellene valami ami feltárja, elérhetővé és megtisztíthatóvá teszi ezt a védett területet, valamint kellene valami arra is, hogy a hajléktalanok felkapaszkodhassanak, normális körülmények között és ne egy erdőben az időjárás viszontagságainak kitéve éljenek.

 

A lakosok egyébként nagyon panaszkodtak a Buckát ma terhelő forgalomra, a közlekedési kultúrára, a száguldásra és a be nem tartott szabályokra. Az Önkormányzat bár ígért intézkedéseket, de nagy kérdés, hogy ezek láthatóak lesznek-e.

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr9813110298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása