Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Új iskola alapfeltételek, úgy mint rávezető utak és például kellő csatorna kapacitás nélkül? Hogy lesz így a Buckának új iskolája?

2017. október 06. - Buckai Szövetség Egyesület

Egészen átgondolatlan, megfontolatlan ígéret cunamiba kezdett a Szigetszentmiklósi Önkormányzat a Buckával, mint Szigetszentmiklós legnagyobb elmaradott városrészével kapcsolatban. Csak az elmúlt időszakban új óvodát ígértek a Csépi útra, új orvosi rendelőt 2 felnőtt és 2 gyermekkörzettel nem messze a Bucka-tó egykori Csépi úti bejáratától és ami még talán ennél is nagyobb, hogy az ígéretek szerint új 16 tantermes iskola épülne a Boglya utcáról nyíló Veréb utcába. De van-e ennek realitás alapja avagy csak egy üres lózung és kampányígéret?

Tény, hogy a Bucka útjai szűkek így az az út, a Boglya utca is, amely az iskolát hivatott lenne kiszolgálni! A Boglya utca ráadásul több helyen magántulajdont is képez, így bármikor az ingatlantulajdonos által szépen lezárható! Az út viszonyai keskenyek és az Önkormányzat felelőtlen álláspontjával szemben nincs olyan elvetemült ember, aki ingatlanjából, telekkönyvileg sajátjából átadna egy négyzetmétert ingyen úgy, hogy ráadásul további költségekbe van verve! Hogy fognak hát oda jutni az emberek, a gyermekek és hol fognak parkolni?

Persze megnyitható és kialakítható lenne végre a Buckát elkerülő általunk is szorgalmazott gyorsforgalmi út a Csepel Autógyár két kerítése közé, de mivel az jelen pillanatban rajta sincs a térképen az iskolával ellentétben aligha szolgálhat megközelítési és kiszolgáló útul.

Más kérdés a közüzemek léte és nem léte! A víz hálózatban a nyomás nemcsak a szomszédos Szigethalmon, de Szigetszentmiklóson is ingadozik! Ráküldve egy ekkora intézményt minden bizonnyal ez az állapot nem fog javulni! A Bucka csatorna már elkészültekor is egy alul tervezet rendszer, ha erre egy 16 tantermes iskola rámegy, akkor azt akár a hálózat, akár a közeli ingatlanok közé helyezett szennyvízfordító hogyan bírja el? Mi lesz annál a szennyvízfordítónál? Folyamatos bűz? Kiáradás? Elviselhetetlen szagok és körülmények?

Jobb helyeken, amikor valami elhozatalát ígérik meg először az előfeltételeket teremtik meg! Az előfeltételek biztosítása nélkül ugyanis üresek az ígéretek! Még akkor is üresek, ha persze a Buckába egy iskola nagyon jó lenne!

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

 

(A kép illusztráció)

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr7412933377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása