Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

A Buckai Szövetség Egyesület nagyon drukkol a 2016/2017-es tanévben megbotlott gyermekeknek!

2017. augusztus 19. - Buckai Szövetség Egyesület

Minden ember életében különböző szakaszokon és különböző helyzetekben van olyan, hogy valahogy és valamiként, de nem jön össze semmi sem! A dolgok nem sikerülnek, összeomlanak és hacsak átmenetileg is, de kétségbeejtő a helyzet! De minden ember életében ezek a ciklusok más és más életszakasz alatt érkeznek el! Vannak, akiknek felnőtt korban a családban, a karrierben; vannak akiknek kamaszkorban a szerelemben és vannak, akiknek gyermekkorban a tanulmányban jön össze egy-két kisebb csetlés-botlás és baleset! Augusztus 20-ához közeledve már közeledik azok időszaka, akik gyermekként picit megbotlottak, hogy bizonyítsanak, talpra álljanak és tovább haladjanak! Ez a cikk róluk szól és a nekik való szurkolásról!

 

Álláspontunk szerint nincs olyan, hogy reménytelen gyermek! De olyan van, hogy nem találták meg az utat hozzá, hogy áldozata lett a körülményeknek, esetleg a lustaság vagy ami még rosszabb a dacként jelentkező közöny lett úrrá rajta és nem érdekli semmi, így a jövője sem!

 

Szerintünk ezek az okok mindenképpen kivizsgálandóak! Ha a gyermek közönye, lustasága vezetett a botláshoz, akkor fontos kivizsgálni mi annak és a kialakulásának az oka. Hogyan lehet kibillenteni ebből az apátiából és hogyan lehet a saját életének részesévé és érdekeltjévé tenni.

 

Ha a körülmények az okok, akkor meglesni és megtanítani, hogy te több vagy annál, mint amibe születtél és te is tehetséges vagy valamiben, mint mindenki! Nézd meg mi az! Csillantsd meg és kápráztass!

 

Sajnos és nem is olyan ritkán az oktatással és az oktatás színvonalával is nagy a baj! Ha egy osztályba 30-án járnak és egy tárgyból 25-en mennek pótvizsgára ott már nem biztos, hogy csak a gyermekekben keresendő a probléma! Nagyon fontos, hogy tanár egy előadó, akinek figyelnie kell a közönségére, azok befogadására, elérésére mindamellett, hogy az előírt menetrendnek is meg kell felelnie! De ha az a tanár lüktet és a tudomány részesévé, élményszerzőjévé tesz, akkor sokkal kisebb a megbotlások esélye!

 

Mindemellett sosem másban keresnünk a hibát és ez vonatkozik a megbotló gyermekekre is! Sokan éltek át sok nehéz körülményt, vagy nem oktatónak való tanárt, de mégis megfeleltek és mégis túlélték! Ha ők képesek voltak rá, akkor képesek a mostani gyermekek is!

 

A megbotlás mindamellett, hogy megeshet és nyilván kellemetlen, de nem szégyen! Számtalan sikeres családanya és családapa van napjainkban is, aki már megbotlott életében! De arra kell törekedni, hogy soha többé ne legyen!

 

Álláspontunk szerint, akik például, akik valamilyen okból speciális képzéseken kötöttek ki, azok nagy része képessége alapján nem azt érdemelte és nem azt érdemli! Csak nem találták meg az ösztönzést és az utat a gyermekhez! Melynek megkeresése mindenképpen fontos lenne!

 

Kedves megbotló kis és nagy diák!

 

 

Nem sokára eljön a nap, hogy bebizonyítsd megbotlásodnál sokkal több és jobb vagy! Addig készülj, tanulj és gyakorolj! Ne mond, hogy tudod, mert ha így érzel, akkor baj van hiszen nem rendelkezel, amivel kell! De ha azt érzed, hogy nem tudod, de készültél és még több, még több kell, nem izgulod túl, de a gyakorláson, az utána nézésen töröd a fejed, akkor sikerülhet és megbotlásod egy elfeledett rossz pillanat lesz!

 

Legyen így és sok sikert!

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr8512762666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása