Buckai Szövetség Egyesület

Lakossági beszámoló: Jól kezeli az orvosi ügyelet a hő sokk miatti betegeket!

2017. augusztus 11. - Buckai Szövetség Egyesület

Meglepő, de végre pozitív történettel keresték meg a Buckai Szövetség Egyesületet. Elbeszélések szerint ugyanis a Szigetszentmiklósi Orvosi Ügyelet kiemelten jól kezelte a hő sokk miatt rosszul lett betegeket!

Itt jegyeznénk meg, hogy mióta 2010 óta az Egyesület követi és tanácsot ad ebben a kérdésben először fordul elő, hogy az orvosi ügyeletről pozitív beszámolóval keresik meg!

Korábban az Egyesület 2010-ben került először közvetlen kapcsolatba ezzel a sürgősségi intézménnyel, amikor egy kedves barátja és tagtársa szívrohammal és mentő hiány miatt szorult az ügyeletre! A mentők 40 perc múlva tudtak roham kocsit biztosítani Erzsébetről, s kézi élesztésben részesült barátunk addig! Azért csak kézi élesztésben, mert az ügyeletes orvos nem tudta megmondani, hogy az ügyelet defibrillátorral rendelkezik, avagy se és ha igen az merre lelhető fel! Mondanunk sem kell, hogy barátunk, Vincze Béla meghalt!

Mi nem mondjuk azt, hogy a defibrillátor meg lett volna ez biztosan nem következik be, de azt igen, hogy megléte esetében az életben maradásnak nagyobb lett volna az esélye! Innentől kezdve mi és sokan velünk együtt elkezdték az orvosi ügyeletet a defibrrillátor megléte és meg nem léte tekintetében ellenőrizni és számon kérni, hogy soha többé ne történhessen hasonló eset! Ahogy több mentőt kértünk és felmérettük a körzetet arra hivatot szakemberekkel a mentők megsegítése és nem vegzálása érdekében!

Bár 2013-ban az orvosi ügyelet üzemeltetője tekintetében változás következett be a szolgáltatási színvonalban mindeddig alig volt észrevehető mindez! Azaz egyáltalán nem javult és sok hajmeresztő esettel, életveszélyes nem törödömséggel szembesültek azok, akik rászorultak arra, hogy kellett az ügyeletes orvos! Ismerünk olyan eseteket és történeteket, ahol gyermeket küldtek haza, hogy színlel, de másnap a szülők a gyermeket kórházba vitték és életmentő beavatkozás kellett, valamint ismerünk olyan esetet, amikor alapvető betegtűnteket nem ismertek fel és bizony belehalt a beteg, más esetben belerokkant a beteg!

Egészségügyünk kapcsán persze és sajnos egy újabb tragédia kellett ahhoz, hogy fókuszba kerüljön és rájöjjünk arra, hogy valamit tennünk kell! 2015-ben a József Attila telepi HÉV megállóban egy hölgy rosszul lett! A mentő 40 perc alatt érkezett ki, miközben a mentőállomás alig 1,5 percnyi távolsággal rendelkezik! De nem volt mentőautó Szigetszentmiklóson! Nem volt, aki az éppen akkor rendelő körzeti orvosoknak szóljon és nappal akkor még orvosi ügyelet sem volt Szigetszentmiklóson. A hölgy hiába a segítségére siető fiatalok sajnos már nem éledt újra és meghalt! Nem mondjuk azt, hogy a szolgálatok közötti kommunikáció jobb lett volna ez nem történik meg, azt se mondjuk, hogy ha több mentő lett volna, akkor elkerüljük az esetet, de megint azt mondjuk, hogy az elkerülés az újra élesztés, a sikeres életmentés talán nagyobb eséllyel megy végbe!

Azóta 0 – 24 órás a Szigetszentmiklósi orvosi ügyelet és elvileg, melyre eleddig rengeteg panasz érkezett! Ezért is üdítő színfoltja a dicséret a Szigetszentmiklósi egészségügyi ellátásnak és az orvosi ügyeletnek!

Ugyanakkor kiderült, hogy ha az orvosi ügyelet Szigetszentmiklóson is az Országos Mentőszolgálat alá tartozna, akkor sokkal hatékonyabb lenne a kettő együttes szolgálata! Mi amellett, hogy örülünk, ha életünk és egészségünk egy-egy pozitív hírével szembesülünk arra törekszünk, hogy Szigetszentmiklóson az orvosi ügyeletet, később pedig a létrejövő gyermekorvosi ügyeletet is az Országos Mentőszolgálat biztosítsa!

Egyben köszönjük mindazoknak, akik pozitív tapasztalataikkal felkeresték a Buckai Szövetség Egyesületet! Jó érzés, hogy megélhettük ezt!

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr5812740314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.