Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Iskola hiányos településekkel körbevéve! - Iskola rom Csepelen? Ez kinek a felelőssége?

2017. július 27. - Buckai Szövetség Egyesület

Nap, mint nap mi Szigetszentmiklósiak azzal szembesülünk, hogy túltelítettek iskoláink, túlzsúfoltak óvodáink és vannak, akik egykori kollégiumban jutottak osztályteremhez, vagy konténerben kialakított óvodában élik át azt, amit az életkor szerinti óvoda jelent. Így hát nem kérdés, hogy bővíteni és nem kérdés, hogy fejleszteni kell! Pláne az olyan helyeken, amelyek a városon belül is mélységesen leszakadtak és elhanyagoltak, mint a Bucka, az Üdülő sor, Lakihegy vagy Felső tag. S mi történik közben tőlünk nem is olyan messze?

 

Tőlünk nem is olyan messze a Felső tagi régiónkhoz oly közel áll egy szellem iskola, amely szét van rombolva, törve zúzva és valakinek vagy valakiknek nagy szégyene ez egy egyébként szép helyen, Csepelen! Elolvashatjuk, hogy az MSZP időszakában valaki eladta, egy cég megvette, felszámolás van ellene és 12 milliárdot kergetnek! 12 milliárdot elég sok éve és nem történik semmi se! Az iskola ott van! Ugyanolyan állapotban! Az MSZP elleni grafiti ott, hogy mindenki had lássa! De azon nem gondolkozik el senki sem, hogy miközben nyilván propaganda célja van az egykori hatalom ellen sokakban felmerül a kérdés, hogy: Rendben van! Elszúrták a régiek, ha elszúrták a régiek, de ti miért nem hoztátok helyre? Volt rá 7 évetek! A felszámolási eljárás miért nem jutott dűlőre? Az állam, az Önkormányzat miért nem vette vissza a területet és miért nem tett kísérletet erre? Ha csúnya dolog történt korábban, akkor miért nincs feljelentés? Ha bárki is bűnös volt miért nem ül már a börtönbe és miért nem rendeződött még ez a dolog?

 

De bármi és bárhogy is van mi Szigetszentmiklósiak állunk az iskola előtt és álmodozunk, hogy hány gyermek járhatna ide, akár településközi megállapodással hány gyermekünk, Szigetszentmiklósi gyermekeink, Felső tagi gyermekeink is! De ki van táblázva, az előző vezetés meg van alázva és áll az iskola ugyanúgy és ugyanott…

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr2712695171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása