Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Hova tűnt 4,7 milliárd?: avagy Ki felelős azért, hogy a Bucka-tó nincs kitakarítva?

2017. április 30. - Buckai Szövetség Egyesület

Tisztelt Szigetszentmiklósi

Önkormányzat!

Tisztelt Polgármester Úr!

 

Mint nyilván Önök is tudják, és Ön is tudja minden ember arra vágyik, hogy egészséges környezetben nőjön fel és az a természet, amelyben él legyen szennyezés mentes és legyen tiszta. Vannak, akiknek megadatik ez és vannak, akiknek nem! Sajnos a Buckában és legfőképpen a Bucka-tó környékén élőknek ez nem adatot meg!

 

A Csepel Autógyár kétségtelenül környezetünk egyik legjelentősebb régi gyára volt, amely megannyi embernek, megannyi családnak munkát és kenyeret adott, éppen ezért az is kétségtelen, hogy nagy a történelmi jelentősége! De a Csepel Autógyárnak volt egy történelmi bűne, a Buckát és a Bucka-tó területét elszennyezte, s a tó esetén az élő vízfelszín egykori 2/3-át galván iszappal, kohósalakkal feltöltötte!

 

Hogy ki ezért a bűnös? Ma azt mondjuk a Magyar Állam! De… nyilván volt valaki, aki ezt a parancsot kitalálta és parancsba kiadta. Hogy ki ő? Már sosem fogjuk megtudni!

 

Ahogy sosem fogjuk megtudni azt sem, hogy ki vagy kik azért a felelősek, hogy ezt követően aztán ide kommunális hulladék hegyek jelentek meg!

 

A történetben eddig Önök semmiről sem tehetnek, hiszen nem voltak ott a jelenlegi képviselők akkor még és nem hoztak döntéseket, ahogy arról sem, hogy az egész szennyezést 1 – 1,5 méter földdel fedjék, hogy bár ott maradt, de ne lássa senki sem!

 

Ami azonban már ezután következett az meglátásunk szerint az Önök felelőssége! Az Önök felelőssége, hogy megtudták a szennyezést 2001-be. hogy pályáztak, de csak a harmadik pályázatot sikerült csak elnyerni. Az Önök felelőssége, hogy teljes kitakarítást ígértek majd kevésbé szennyezett és jobban szennyezett földről beszéltek, melyből elvileg az előbbi itt marad az utóbbi, pedig megy! Az Önök felelőssége, hogy még ez sem történt meg!   

 

Az Önök kollektív felelőssége, hogy a Bucka-tó 4,7 milliárdos Uniós pénzből történő kármentesítése helyett talajforgatás történt, ahol nem mentek a szennyezés után sem szélességében sem mélységében! Az Önök kollektív felelőssége, hogy kiástak egy gödröt, a gödör mellé tették a szemetet, letettek egy fóliát és visszaborítottak mindent, majd készet jelentettek! De ki adott parancsot erre? Kinek a bűne, felelőssége mindez? Ki határozta meg, hogy így legyen?

 

Tisztelt Hivatal! Tisztelt Polgármester Úr! Több száz a kitakarítás elmaradását bizonyító kép bírtokában mi nem vélelmezzük, hogy ez a tó nincs kitakarítva, hanem tényként állítjuk teljes meggyőződéssel és maximálisan felháborodva! Ugyanis, aki erre parancsot adott az nemcsak Uniós pénzhez jutott jogosulatlanul, de játszik más emberek, a Buckaiak életével és egészségével! Meglátásunk és véleményünk szerint ez hatalmas bűn!

 

Polgármester Úr! Tisztában vannak vele, hogy amit nem tettek meg és amit nem takarítottak ki azt alig lehet majd helyre hozni? Tisztában van vele, hogy nem lehet újra a Bucka-tó kitakarítására pénzt kérni, hogy az valaha és végre tényleg megtörténjen? Tisztában van vele, hogy ezen a területen szegény, beteg, idős emberek úgy nem kapták meg a vezetékes vizet, hogy azt kifizették, de az Önök Hivatala galád módon megtagadta tőllük a  kifizetés ellenére? Tisztában van vele, hogy ilyen szennyezések mellett az Alaptörvény azon passzusának ismeretében, mely szerint mindenkit megillet az egészséges vízhez való jog Önöknek mindenkinek ingyen kellene a vezetékes vízhez való csatlakozás lehetőségét biztosítani és / vagy zacskós vízet biztosítani minden arra rászorulónak?

 

Polgármester Úr! Újra megkérdezzük! Kinek a felelőssége, hogy a Bucka-tó nem lett kitakarítva? A 4,7 milliárdot ki tűntette el ennek tudatában?

 

Megtisztelő és érdemi válaszát mihamarabb

várjuk azzal a kitétellel, hogy azt a hazugságot le

ne merje írni, hogy ki lett takarítva, mert Ön is

tudja, mi is tudjuk, hogy ez nem igaz!

 

Szigetszentmiklós, 2017 Április 28

 

 

                                                                                            Csizek Csaba

                                                                                 BUCKAI SZÖVETSÉG EGYESÜLET

                                                                                                          Elnök

 

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr2912468553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása