Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

A közelgő vizsgaidőszakra tekintettel a Szövetség ebben a tanévben már nem megy a Csonka János Szakközépiskolába, de ígéretét be fogja pótolni.

2017. április 22. - Buckai Szövetség Egyesület

2017 év elején nagy visszhangot váltott ki a Buckai Szövetség Egyesület Csonka János Szakközépiskoláról megjelent cikke és cikksorozata. Nagy visszhangot, hiszen a diákok nagy létszámban kiálltak iskolájuk mellett és az egyszeri tapasztalatot alapvető elemeiben cáfolták meg, melyért részünkről hatalmas tisztelet illeti őket!

 

 A cikksorozat végén látva a hatalmas kiállást megígértük, hogy az iskolát meglátogatjuk, a vezetéssel, a diákokkal elbeszélgetünk és megpróbálunk olyan javaslatokkal élni melynek hatására még erősebb és megjobb lehet az iskola hírneve.

 

Mire azonban egyéb teendőinkből felszabadultunk eljött az érettségik, a szakvizsgák, összefoglalva a vizsgaidőszak ideje, amelyet mi semmilyen formában nem szeretnénk megsérteni! Éppen ezért ígéretünket el nem felejtve a következő tanév elején az iskolát meglátogatjuk!

 

Addig pedig minden itt végző diáknak kívánunk a vizsgákhoz egy kalappal, s kívánjuk, hogy a vizsagidőszak emlékezetes és élményteli legyen!

 

Csizek Csaba
Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

 

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr1912444933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása