Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Továbbra is síkosak az utak, s nem kezeltek a mellék utak! Az Önkormányzat a lakosságra mutogat!

2017. január 28. - Buckai Szövetség Egyesület

Továbbra is síkosak az utak a téli útviszonyoknak megfelelően tapasztalta a Buckai Szövetség Egyesület, miközben a mellékutak egyáltalán nincsenek kezelve.

Neve elhallgatását kérő Önkormányzati forrásaink szerint azért nincsenek, mert a lakók egy része nem a kertjébe parkol gépjárművével, hanem azt utcán parkolja le, amitől pedig nem férnek el.

Az Önkormányzat hajlamos gondosan elfelejteni, hogy az eszeveszett építések, olykor kertek és kerten belüli parkolási lehetőségek nélkül éppen neki és építési osztályának köszönhető meg! Hiszen hogy lehetett hagyni olyan építéseket, amelynek megfelelően a lakásokhoz nem igazán biztosítottak az ott élők számára a parkolási lehetőségek? Ha tudták, hogy már akkor is rosszak voltak a viszonyok, nincsenek párhuzamos utcák, kellő mértékű útszélességek miért nem azt oldották meg előbb? S majd azt követően jöhettek volna a betelepítések, persze miután elvitték például az ipari szennyezéseket!

Könnyű galibát okozni az Önkormányzatnak, majd máshol, például a lakosokban keresni a hibásnak titulált egyéneket!

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök                                                                                                  

06-70-70-15-911

 

(kép forrása: Szigetszentmiklósi vagyok facebook oldal)

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr8212161831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása