Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Hallgatóktól kaptuk: Megvédjük magunkat a MI kis Csonkánkat!

2017. január 07. - Buckai Szövetség Egyesület

Tegnap este miközben Önök már többségében aludtak és a Csonka János Szakgimnázium és Szakiskola hallgatóitól leveleket, kommenteket kaptunk sorra egy fiatal diák keresett fel bennünket iskolája védelmébe!

Miközben a beszélgetést nyilván nem fogjuk közzé tenni, higgyék el mindezt rendkívül intelligensen és illedelmesen tette, mellyel őszintén meglepett bennünket! Még elitnek számító iskolák hallgatóitól is ritka az ennyire visszafogott és illedelmes hangnem!

Miközben cáfolta Január 4-ei tapasztalatunkat, aközben elmesélte, hogy nagyon szereti az iskolát és mivel világ életében az autók és az autószerelés érdekelte iskola választáskor egyértelmű volt melyik iskolát választja, így tehát nem kényszerből került oda, hanem a szakma vonzotta!

Elmesélte azt is, hogy dohányzás tekintetében az iskola területe tabu, de valóban van dohányzó szünet is, amelyet lehet gyakorolni az iskola területén és hatóságarán kívül. Sajnos azokkal, akik rászoktak úgysem lehetne mit kezdeni, így inkább így minthogy az iskola területén végezzék és bujkáljanak!

Előtte egyébként még a tegnapi napon a titkárság már telefonba cáfolta az iskola területén dohányozni lehet felvetését! Elmondták, ha ilyet tapasztalnak, fegyelmi eljárást indítanak!

Ennek ellenére, mint január 4-ei tapasztalatunk és körbe kérdezésünk bizonyítja ezzel nincs mindenki tisztába, ezért az iskolán belüli tájékoztatás vagy újra tájékoztatásra minden bizonnyal elkélne, hogy semmiképpen se legyen félre értés és rossz hiedelem!

Cikkeinket elsősorban az késztette, hogy ha a 15 éves diák állításai és ismeretségi körünkben történő megerősítése lenne az igaz, azaz hogy az iskola hallgatója az iskola területén dohányozhat, akkor annak több és rossz üzenete van! Rossz üzenet az, hogy akkor nincs fegyelmezés, értékmutatás és értékteremtés! Akkor a diákok csak vannak, és vélhetőleg nem tudnak az életben előre jutni! Ez bármilyen híre is van az iskolának nagyon rossz ómen lenne!

 

Ellenben az első cikk óta megjelent kommentek, kiállások más képre engednek következtetni! A diákok szeretik az iskolát és kiállnak mellette, amely egy erős közösségre vall! Ez csak olyan helyen történhet meg, ahol törődnek a gyerekekkel! Intelligens és mintaszerű kiállást gyakorolnak, ami azt jelenti, hogy megfelelő értékrendet tartanak és minden bizonnyal erre is nevelik őket!

 

Most már csak az kellene, hogy mindezt más és külső szemlélő is tudja!

A régi világban, amikor még az iskolának nem volt az a híre ami ma és nem is Csonka volt, hanem 208-as, akkor jártak olyan diákok erre a helyre, akik egy puszta lemezből tudtak úgy kikalapálni karosszéria elemeket, hogy annak egy szobrász művész is csodájára járt volna, vagy lettek sikeres tulajdonosai hatalmas és máig híres autószerelő műhelyeknek. A hírnévvel együtt mintha ezek a szak kiválóságok eltűntek volna vagy létezésüket nem kommunikálta senki! A mostani diákok elmesélték, hogy de higgyük el, vannak ilyenek most is!

Miközben a diákok arról meséltek, hogy az iskola meglátásuk szerint már kinőtte a róla terjedő gúnynevet, aközben megfogalmaztak egy üzenetet:

Nem hagyjuk, hogy az iskola hírneve porig legyen alázva! Megvédjük magunkat és a MI Csonkánkat!”

Azért ez egy erős üzenet, amely miatt az iskola diákjaira büszke lehet!

Úgy látjuk ugyanakkor, hogy némelyek más szándékot láttak cikkeinkben, mint amit mi szerettünk volna közvetíteni! Némelyek úgy látták, hogy cikkeinkkel az iskolát vagy diákjait szerettük volna lejáratni!

Ilyen szándékunk sem akkor nem volt, sem azóta nincs!

Ellenben, aki mindennek ellenére akár az iskola vezetéséből, akár diáktársadalmából így érzi azoktól itt, így és nagy nyilvánosság előtt szeretnénk

ELNÉZÉST

ÉS BOCSÁNATOT KÉRNI!

Ettől függetlenül az iskola vezetésével a kapcsolatot nemcsak a válaszlevél erejéig fogjuk felvenni, hanem annak tekintetében is, hogy mindazt amelyet az iskola mellett kiállok közvetítettek felénk hogyan lehet a nagy nyilvánosság felé is közvetíteni, ezzel is a tévhiedelmeket levetkőzni!

És igen! Ahogy ígértük az iskolába az elkövetkezendő hetek során személyes látogatást fogunk tenni!

Maradunk tisztelettel!


Csizek Csaba
Buckai Szövetség Egyesület

elnök

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr2112106287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása