Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Szigetszentmiklós: Polgármester Úr baj van! A Czuczor szigeti út is úszik a szarban!

2016. szeptember 25. - Buckai Szövetség Egyesület

 

A Buckai Szövetség Egyesület ma hívást kapott, hogy azonnal vonuljunk ki a Czuczor szigeti útra, mivel konkrétan ömlik az útra a fekália! Így hát a helyszínre indultunk!

 

Időközben megtudtuk, hogy a bejelentés órákkal ezelőtt történt, de már megint váltásra kellett várni, hogy az elhárítást meglehessen kezdeni és a fertőt ellehessen távolítani.

 

A Polgármester Úr által egykoron nagy szavakkal behirdetett szolgáltató (Fővárosi Vízművek) hiába nagy múltú meg nagy jövőjű nem először nem tud mit kezdeni a kialakult állapotokkal és helyzetekkel. Nem mellesleg nagy múltja a cégnek csak a vezetékes víz kezelésében van, de a szennyvíz kezelésben még fővárosi szinten sincsen, hiszen a fővárosban azt a Fővárosi Csatornázási Művek látja el.

 

Így hát a szennyvízkezelés terén a hálózatot bagatel összegért, évi 500 ezer forintért bérlő és minden téren horribilis áron működő (Szigethalmon például 60 - 80 – 120 ezer forint egy víz rákötés, Szigetszentmiklóson ugyanez minimum 300 ezer forint) szolgáltató kísérleti nyuszijaivá sikerült válnunk! Ezt tudjuk Polgármesterünknek megköszönni, no meg persze a nem is tudjuk miért ki nem rugott Fővárosi Vízműveknek is!

 

Miközben a város első embere és valódi szégyene áldásos tevékenységével a városnak nem hasznára van, hanem terhére, aközben azért elgondolkozunk azon is, hogy a város különböző pontjain megjelenő fertő áradatok miatt a Polgármester Úr képzeli magát disznónak vagy minket néz annak?

 

A Határ út mindig visszatérő, a Czuczor szigeti út mostani és a Buckai rendszeres fekália áradatok miatt mi nem leszünk kegyetlenek, de Polgármester Úr fogja a hóna alá ezt a trehány szolgáltatót és vele együtt még a megyéből is vonuljon el, hogy soha többé ne lássuk!

 

Ja és másokat büntessen olyan kivitelezőkkel, mint a Penta Kft, akinek a munkáját szavakkal nem lehet leírni annyira trehány, annyira slendrián és annyira szörnyű!

 

Egyben mielőtt megy áruljon el még valamit!: Hogy sikerült ennek a szakasznak pár hónappal a kivitelezése után már kiáradni? Hogy volt képes ilyen kivitelezőket találni? Melyik kukából halászta őket ki? Ha erre válaszolt mehet! Vissza se nézzen! Isten hírével!

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

 Ui: Aki megakarja találni a pontos helyszínt és megnézni az az Üdülő soron az Üdülő sor 37-ig menjen el. Az előtt, ahonnan egyébként a Czuczor szigeti út is kiágazik megtalálja a helyszínt!

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr8911742573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása