Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Botrány a leendő intézményközpont körül?

2016. augusztus 16. - Buckai Szövetség Egyesület

A mai nap során olyan megkereséssel éltek felénk, hogy a leendő Szigetszentmiklósi Intézménykozpont átadása súlyos kivitelezői hibák miatt jelentősen csúszik! A neve elhallgatását kérő forrásunk arról beszélt, hogy az új épület több helyen beázik és csak klíma berendezéssel szellőztethető! Anélkül nincsen levegő! Arról mesélt, hogy sok súlyos hibát véltek felfedezni, miközben kicsi lesz a rendőrségi szárny, az intézmény méretéhez képest a parkoló és az építtető és a kivitelező egymással veszekszik! Meg nem erősített forrásunk azt is elmondta, hogy információi szerint ennek hatására a környező településeken lekommunikált 2016 Szeptemberi átadás átcsúszik 2017 januárjára!

 

Mindezek miatt felhívtuk a Szigetszentmiklósi Kormányhivatalt, amelynek portása 2016 Szeptember 5-ei átadásról tud és másról nem! (Bár mi azt sem tartjuk kizártnak, hogy erre a szintre még nem jutott el az esetleges információ)

 

Aztán felhívtuk a Pest megyei Kormányhivatalt is, aki pedig azt nyilatkozta, hogy nincs szó csúszásról, hiszen kitűzött átadási időpontról sem tud. A felvetett hibákra azt mondta ilyenekről nem tud, pedig neki tudnia kellene róla. (Itt jegyeznénk meg, hogy a munkatárs jól hallhatóan nagyokat nyelt miközben ezeket közölte)

 

Végezetül, pedig felhívtuk a Ráckevei Bíróságot, ahol azt közölték, hogy 2016 december 31-ig még biztosan Ráckevén fognak dolgozni!

 

 

  - CsCs –

BSZ elnök

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr5610415358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása