Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

ÁTI Sziget Kft Titkárság: Valószínűleg nem fognak választ kapni tőlünk a gyorsforgalmi útra!

2016. augusztus 16. - Buckai Szövetség Egyesület

Lassan másfél éve annak, hogy a Buckai Szövetség Egyesület felvetette a Buckát elkerülő gyorsforgalmi út kérdését annak érdekében, hogy a Buckai közlekedés lélegzethez jusson, fejlődni és javulni tudjon! E közben sok más címzett mellett az ÁTI Sziget Ipari Park vezetéséhez is fordultunk elvi álláspontjukat és támogatásukat kérve!

 

A másfél év során eddig semmilyen jellegű választ sem kaptunk! Éppen ezért ma telefonáltunk és megkérdeztük, hogy számíthatunk-e egyáltalán válaszra. A titkárság szerint nem! A választ azonban nem indokolták meg. Csak annyit mondtak hívjuk őket később!

 

Kíváncsiak lennénk erre a nemre! Mármint arra, hogy miért nem!

 

Természetesen ez az elkerülő útért folytatott harcunk hevességét semmiben sem befolyásolja, de sokkal könnyebb lett volna, ha bármilyen jellegű támogatásban azért bízhatunk!

 

Aki még nem ismerné: A gyorsforgalmi utat mi a Csepel Autógyár belső és külső kerítése között lévő ma elhagyatott, szemetek által elszennyezett területre gondoltuk! Ezáltal biztosítható lenne ennek a területnek is az elérése és rendben tartása is, de erre az útra lenne terelhető a Bucka hatalmas nagy átutazó forgalma is!

 

  - CsCs –

BSZ elnök

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr9010414476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása