Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

LEVÉL: Szigetszentmiklós - Nem érdemlünk WC-t?

2016. július 05. - Buckai Szövetség Egyesület

 

„Tisztelt” Szigetszentmiklósi Önkormányzat!

Tisztelt Budapesti Közlekedési Központ!

Tisztelt Volánbusz Zrt!

Tisztelt Nemzeti Fejlesztési Minisztérium!

és

Kedves Barátaink!

 

 

2015 Augusztusában és Szeptemberében a Buckai Szövetség Egyesület úgy határozott, hogy a BKK engedélyével lefényképezi a majdani Észak-Déli Regionális Gyorsvasút fontos elemét képező 3 HÉV vonal, azaz a Ráckevei, a Csepeli és a Szentendrei HÉV valamennyi megállóját! Azért tette mindezt, hogy felmérve az állapotokat bármely vonalon bármilyen felújítás lesz az már egy majdani nagy beruházást, a 3 HÉV vonal Főváros alatti összekapcsolását segítse elő!

 

A bejárás során mindhárom HÉV vonalnál, de a Ráckevei HÉV-nél feltűnt, hogy a megállók körül sehol egy szem illemhelység sincs! Tehát az ezen közlekedési eszközzel utazó embereknek nincs WC-zési lehetősége! Az is feltűnt, hogy bármely megálló körül a fák, a bokrok és az állomás épületek környéke emberi ürülékkel telített! Elnézést kérünk, de ez nem igazán európai!

 

Csak szerencsésebb megállók voltak olyanok, amelyek körül bármilyen vendéglátóipari egység van, s ahol a tulajdonos rosszallása ellenére bármilyen alapvető emberi szükséglet kielégíthető!

 

Ha csak Szigetszentmiklós vonatkozására jövünk le, akkor ez a helyzet a Ráckevei HÉV legforgalmasabb megállójában József Attila telepen, de ez a helyzet Szigetszentmiklós-Gyártelepen, Szigetszentmikllós Alsón, ahogy ez a helyzet Szigetszentmiklós HÉV megállóban is. Ugyanez a helyzet ugyanakkor a legforgalmasabb Volánbusz megállókban is! Ott is, ha valakinek sürgős dolga van, akkor rendesen vakarhatja a fejét!

 

S eddig csak a felnőttekről, azokról az emberekről beszéltünk, akik ha lenne wc, akkor ott végeznék a dolguk! De mi van a kisgyermekekkel? Őket, ha kis vagy nagy dolog volt, akkor hol lehet tisztába tenni? Vagy maradjanak órákon keresztül a pisiben és a kakiban?

 

Ezt érdemlik gyermekeink?

 

A Szigetszentmiklósi Önkormányzat a korábbi években azt ígérte, hogy például a Szigetszentmiklósi HÉV megálló környékére illemhelység kialakítását tervbe vette! Csakhogy azóta se hallani semmit! Esetleg mindez a Pató Pál politika szerves része lett? Hely rá érünk arra még?... Ráérünk? Tényleg?... „Milyen nemes gondolkodás ez!” „Milyen európai!”

 

S miközben nagyon fontos, hogy az Önkormányzati újság fénylő papíron színes módon, csili - vili fényekben mutasson be egy a valóságtól távol eső, rózsaszín ködös szürreális valóságot a spórolás, a fekete-fehéren, újrahasznosított papírra nyomtatás helyett, mert Szigetszentmiklósnak és most idézzük: „ebben ki kell emelkedni”, aközben abban, hogy legalább wc-zni lehessen, ha kell nem tudunk kiemelkedni?

,

Van nekünk egy ARIES Kft-nk! Vannak munkára váró és arról áhítozó idős embereink! Nem lehetne valahogy wc-t fenntartatni? Nem lehetne európai színvonalúvá tenni legalább ezt a várost? Nem lehetne a fákat, a bokrokat, az állomás épületek környékét emberi ürülék mentessé tenni?

 

Tőlünk fejlettebb, de szintén az Unió részét képező országokban állomások környékén, autó pihenőkben és szinte mindenhol rendezett, kultúrált illemhelység, s némely helyen még tisztálkodási lehetőség is van! Olykor ingyen, olykor, pedig egy kávé áráért! Ezt a mintát miért nem követjük?

 

Érdemi válaszukat és intézkedésüket,

a wc-k kialakítását,

az e téren történő Európai érzés megteremtését mihamarabb várjuk

és előre is megköszönjük!

 

 

Szigetszentmiklós, 2016 Július 5.

Tisztelettel:

                                                                                            Csizek Csaba

                                                                                 BUCKAI SZÖVETSÉG EGYESÜLET

                                                                                                             Elnök

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr798868228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása