Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

A Jó Isten is siratja az oktatást bárhányszor is van szó róla!

2016. június 11. - Buckai Szövetség Egyesület

Ismét esőbe fulladt az oktatás rendezéséért küzdő Tanítanék Mozgalom demonstrációja! Miközben minden a szakmai és szülői hangokra hallgatni képtelen kormányzati tisztviselő 1-est kapott, tehát megbukott  - mellyel együtt ráadásul egyre nagyobb ellenállást és felháborodást húznak magukra - az eseményeknek sajnos, mint az elmúlt hetekben bebizonyosodott Szigetszentmiklóson is következménye van!

 

Következmény az, hogy mivel Szigetszentmiklósi tanárok, diákok és iskolák is részt vettek a demonstrációban és csatlakoztak, ezért:

 

2016-ban 2 Általános Iskola, 1 Általános és Szakközépiskola, 1 Szakközép és Szakiskola, valamint egy országosan ismert és elismert Gimnázium mellett nincs érdemes tanár és diák Szigetszentmiklóson!

 

Elhisszük ezt?

 

Elhisszük azt, hogy annyi érdemes diák és tanár közül egy sincs, akit el lehetne ismerni?

 

Ugye nem?

Éppen ezért arra kérünk minden Szigetszentmiklósi anyukát, apukát, szülőt, nagyszülőt, diákot és lakót, hogy egy szál virággal vagy egy köszönöm szóval adjon hálát kiváló tanárának és köszönje meg, amit gyermekéért, unokájáért vagy ő érte tett! Arra kérünk ezentúl minden tanárt, oktatót, igazgatót, hogy kiváló és érdemes diákjait ösztönözve kiváló teljesítményüket köszönjék meg! Azért kérjük ezt, hogy bármely rendszertől vagy politikai megfontolástól függetlenül, ha a hatalom egyéni sértetségtől vezérelve nem is akarja megköszönni a kiemelkedő teljesítményt, azért tartsunk össze és tegyük meg mi! Mondjuk el, hogy hiába ebbe  a városba lakik Kővér László, hiába azt mondják, hogy minden szép és minden jó, hiába próbálnak diákokat és oktatókat büntetni, amiért felemelik a szavukat az oktatás kritikus állapota ellen, azért ez a közösség összetart, képes a kivállókat megbecsülni és elismerni, mert rajtuk áll és rajtuk múlik a jövő!

 

A Buckai Szövetség Egyesület ezentúl a Tanítanék Mozgalmat és Sándor Mária küzdelmét is, mint Szigetszentmiklósi Lokálpatrióta érdekvédelmi Egyesület, melynek a Bucka a mindene teljes mértékben támogatni fogja és kiáll mellette!

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr678799904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása